Befejeződött a FŐFOTÓ képeinek digitalizálása és közzététele – bűnügyi helyszínelési fotók az interneten!

Büszkén jelentjük, hogy a 2020-ban megkezdett munka a végéhez ért. A Hungaricana közgyűjteményi portálon közzétettük a FŐFOTÓ vállalati fotótárából az utolsó, közel 37 ezer képet. Ezzel az ország egyik legnagyobb online fotógyűjteménye jött létre, összesen 193.097 db képpel, az 1961-1994 közötti évekből.

Ennyi felvétel részletes feldolgozása még sok-sok évig tartott volna, ezért a publikálás során csak az azonosításukhoz szükséges néhány alapadatot tüntettük fel. A fotókat azonban a digitalizálást végző  Arcanum Kft. – mesterséges intelligencia segítségével – automatikus kulcsszavakkal látta el. A további beazonosításban feltétlenül számítunk a nagyközönség segítségére. Ehhez mindössze annyi szükséges, hogy az érdeklődők regisztráljanak a Hungaricana felületén. Ezután a kiválasztott képhez navigálva lehetőségük nyílik saját kulcsszavakat megadni, illetve a témára, szereplőkre, helyszínre és egyéb adatokra nézve pontosító megjegyzéseket tenni. A fotók letölthetők, tudományos, oktatási és nem kereskedelmi célból szabadon felhasználhatók (CC-BY-NC-SA-4.0 licenc szerint).

A feldolgozás fontos része volt a jogszabályok vagy a közerkölcs szempontjából aggályos képek kiszűrése. A munka során ellenőriztük és szűrtük a képeket, ám az esetleges érintetteknek is módjuk van ezt kezdeményezni. Az ily módon kiszűrt felvételek levéltári megőrzése biztosított, de kutatásuk csak a levéltárban lehetséges, a vonatkozó adatvédelmi és levéltári szabályok betartásával.

Ízelítőül nézzük meg Alain Prostot az 1987. évi Forma-1 Magyar Nagydíj sajtótájékoztatóján, egy 1990-es szépségverseny képeit, illetve soroksári szövőgyári munkásnőket egy fél évtizeddel korábbról.

A nagyközönség használatba vehet egy másik egyedi fotógyűjteményt is. A FORTEPAN-nal együttműködve közel ezer újabb bűnügyi helyszínelési fotó jelent meg a FORTEPAN és a Hungaricana oldalain. Ezek válogatott képek 1971-72-ből, elsősorban olyan köztéri felvételek, amelyek korfestő szempontból érdekesek, nem pedig egy bűnügy miatt. A felvételeket a rendőrség technikai munkatársai bűnügyi helyszínelés közben készítették, így mintegy alulról nyújtanak betekintést az érett Kádár-kor anyagi és tárgyi kultúrájába. Egyes képek szinte szociofotóként kezelhetőek, más képek pedig az ellenállás rejtett csatornáiról, falfeliratokról és tetoválásokról tanúskodnak. Ugyanezekből a helyszínelési fotókból a Centrális Galériában 2018. őszén nagy port felverő kiállítást rendeztek Öngyilkosság – Magyarország 1956–1986 címmel, a FORTEPAN pedig az 1956 és 1969 közötti évekből tett közzé képeket. A következő években ez a munka várhatóan tovább folytatódik.

A digitalizálást és a képek közzétételét mindkét esetben a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Képek forrása: BFL XXIX.1753.b, XV.19.c.10