Március 13-án a Szent József Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium 2. osztálya, 14-én a Jókai Mór Általános Iskola három osztálya, délután pedig a Kölcsey Ferenc Gimnázium három kilencedikes osztálya ünnepelte levéltárunkban az 1848-as forradalom évfordulóját.
Befejeződött a Ráday levéltár 850 iratfolyóméternyi iratanyagának átszállítása Budapest Főváros Levéltárába.
Budapest Főváros Levéltára 2019. március 5-én a sajtó képviselői és a megjelent vendégek számára Egy száműzetés állomásai a dokumentumok tükrében címmel sajtótájékoztatót tartott Rákosi Mátyás rejtélyes körülmények között előkerült iratainak digitalizált másolatgyűjteményéről.
A CivilArchiv Projekt Budapest Főváros Levéltára által kezdeményezett komplex, szakmai terv, amely a fővároshoz köthető magániratoknak, illetve civil szervezetek iratainak levéltári gyűjtését hivatott széles társadalmi körben népszerűsíteni. Ezzel kapcsolatban Györgyi Csaba főlevéltáros adott rövid interjút.

Eseménynaptár

honismereti.jpg
2018. április 19. 14:04
Budapest Főváros Levéltára, Gárdonyi Albert terem
Konferencia
varostort_konferencia_2017.jpg
2017. november 14. 10:11
Budapest Főváros Levéltára, Gárdonyi Albert terem
Konferencia
Budapest Főváros Levéltára, az MTA Történettudományi Bizottság Várostörténeti Albizottsága és az Urbs Magyar Várostörténeti Évkönyv Szerkesztősége tisztelettel meghívja Önt a 2017. november 14. és 16. között megrendezésre kerülő Város – liget – köztér – szórakozás című VI.
meghivo56_konf_2017_03_30_borito_reszlet.jpg
2017. március 30. 10:03
Budapest Főváros Levéltára, Gárdonyi Albert terem
Konferencia
Büntető iratok mint a történelmi kutatás forrásai

Invalid Scald ID.

2016. november 24. 10:11
Konferencia
meghivo_leveltari_nap.jpg
2016. november 03. 17:11
Budapest Főváros Levéltára, Gárdonyi Albert terem
Konferencia
Budapest Főváros Levéltára tisztelettel meghívja Önt a Levéltári Nap keretében megrendezésre kerülő Budapesti évfordulók 1866, 1946, 1956 című konferenciájára 2016. november 15-én.
2016. október 5-én Szentpétervár és Murmanszk után Viborgban, az Alvar Aalto Központi Könyvtárban nyílt meg Budapest Fővárosi Levéltára és a Szentpétervári Levéltári Bizottság együttműködésében készült Budapest – a város és hídjai című kiállítás.