Jogszerűen járt el Budapest Főváros Levéltára Kiss László 1961-62-ben keletkezett büntetőügye iratainak kutatása során

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2017. június 8-án meghozott jogerős ítéletével hatályon kívül helyezte a NAIH 2016/2504/27/H. sz., Kiss László 1961-62-ben keletkezett büntetőügye iratainak kutatása kapcsán hozott határozatát.

 A hatályon kívül helyezett NAIH határozat szerint a Levéltár a levéltári kutatás során jogellenes hozzáférést biztosított harmadik személy számára az ügyben született ítélethez, ezért a Levéltárat 3.000.000 forint adatvédelmi bírság megfizetésére és a Határozatában megállapítottak szerinti kutatásokat korlátozó eljárásrend kidolgozására kötelezte. A NAIH határozatban foglaltak alapján kialakított eljárásrend az állampolgári jogok jogalap nélküli korlátozását eredményezte, mely eljárásrendet a Levéltár a Bíróság jogerős, a NAIH határozat hatályon kívül helyező ítélete után azonnal hatályon kívül helyezte.

A NAIH határozat felülvizsgálati eljárása során dr. Jóri András és dr. Soós Andrea segítettek a BFL jogi álláspontjának kidolgozásában.  A Bíróság ítéletében kimondta, hogy a Levéltár helyesen alkalmazta és betartotta a kutatás során a hatályos jogszabályok rendelkezéseit, különös tekintettel a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 24. § 2. bek. (a) pontjában foglaltakat, miszerint a kért iratokat anonimizáltan bocsátotta a kutató rendelkezésére.

A kutató a NAIH 2017/491/H. sz. határozata alapján az iratok tartalmát jogellenesen továbbította harmadik személy számára, mellyel a megállapított törvénysértésen túl megsértette a Levéltár Kutatási Szabályzatát is. A Bíróság hatályon kívül helyező ítélete azt jelenti, hogy Budapest Főváros Levéltára jelen esetben körültekintően, a hatályos levéltári és adatvédelmi jogszabályok figyelembe vételével végezte munkáját, ahogy eddig mindig és ahogy ezt a jövőben is tenni kívánja.