Tájékoztató az egyházi anyakönyvek online adatbázisának használatáról

2015 decemberétől Budapest Főváros Levéltára Teve utcai kutatótermében is elérhetők az MNL egyházi anyakönyvi adatbázisának képei.

2015 decemberétől Budapest Főváros Levéltára Teve utcai kutatótermében is elérhetők az MNL egyházi anyakönyvi adatbázisának képei. Az évtizedekig csak mikrofilmen kutatható anyakönyvek jelentős része 2013-tól lett digitálisan elérhető az MNL Lángliliom utcai kutatóteremben, tavaly már az MNL többi telephelyén, mostantól pedig már a BFL-ben is.

Intézményünk az adatbázis használatára négy számítógépet jelölt ki a levéltár kutatótermében. A számítógépekkel kapcsolatban nem áll módunkban előjegyzést, foglalást felvenni, a szolgáltatást érkezési sorrendben tudjuk biztosítani a hozzánk látogató kutatóknak, az említett kapacitás erejéig.

Az adatbázisban található képi állományról levéltárunk nem tud másolatot adni, az továbbra is a Magyar Nemzeti Levéltártól kell megrendelni.

Megértésüket köszönjük!

Budapest Főváros Levéltára

Kutatószolgálat