Csepeli munkás
hu_bfl_xv_19_c_2_161.jpg

„Képpel írott” visszaemlékezésünk első témája egy szocio- vagy munkásfotóként meghatározható portré: a beállított fénykép egy öntudatot sugárzó ifjúmunkást ábrázol. Az óvatlan szemlélő rögtön rávághatja, igen, ez az 1950-es évek idealisztikus és propagandisztikus ábrázolásmódjának jellegzetes példája, amelynek alanya az ún. szocialista embertípust személyesíti meg.

Nem is tévedhetnénk nagyobbat.

A munkásruházatú, kalapácsos férfi fotója ugyan valóban propaganda céllal készült, de nem a Rákosi-korszak, hanem az 1930-as évek munkásvilágát idézi meg. A felvételt, ami a Weiss Manfréd Acél- és Fémművekben készült, Haár Ferenc (1908–1997) fotóművész készítette.[1] Az 1936-ban készült plakáton olvasható szöveg: IRON AND STEEL. Haár, az egykori Káesz Gyula tanítvány, a 30-as években már ismert fotósnak számított: a (belső)építészeti és szociofotók mellett ekkor már propagandafotókat is készített; reklám- és idegenforgalmi felvételeit pedig külföldi szaklapok is közölték.

A munkásfotó, mint új szemléletű és új fényképezési technikájú képi dokumentum megszületése egészen a múlt század 20-as, 30-as éveiig nyúlik vissza. Megszületésében fontos szerepet töltött be Kassák Lajos Munka-körének szociofotó-csoportja, amelynek tagjai közé tartozott Lengyel Lajos, Bass Tibor, Tabák Lajos és Gönci (Frühof) Sándor. Hozzájuk csatlakozott 1930-ban Haár Ferenc. A csoport szellemi irányítója Kassák volt, akinek a Munka című művészeti és társadalmi folyóirata (1928–1939) biztosított a fotósoknak publikálási fórumot. A fotócsoport tevékenysége a szociofotó művelése, és ennek keretében – többek között – politikai motivációjú képek készítése volt. Mivel tagjai többnyire szociáldemokrata beállítottságúak voltak, fontosnak tartották a munkások életének képi dokumentálását. E témában kiállításokat rendeztek, cikkeket és irodalmi műveket írtak, képeskönyveket és folyóiratokat jelentettek meg, illetve például vitákat rendeztek arról, hogy mi a fő ismérve a szociofotónak.[2] Az ilyen jellegű képek, különösen az idealizált munkásábrázolások ideológiai hátterét Gró Lajos a következőképpen fogalmazta meg a Munkásfényképész[3] című írásában: „a mozgalom ezen dokumentumai, melyek az osztályharc fegyverei egyben… a marxizmus világszemlélete alapján egy új emberi látás kifejezői”.

A propaganda céllal készült munkásfotók mozgalmi funkciót töltöttek be, hasonlóan az azonos témájú plakátokhoz, dalokhoz vagy irodalmi művekhez. A későbbi Csepel Művekben több ilyen plakát, toborzó hirdetmény és felhívás díszítette a műhelyek falait az 50-es években.

* * *

A Weiss Manfréd Acél- és Fémművek – amely 1950–1956 között Rákosi Mátyás nevét vette fel, majd 1956-tól Csepel Vas- és Fémművek néven működött – fotógyűjteményében több neves fotóművész képei is megtalálhatóak. A gyár különböző korszakait olyan fotósok örökítették meg, mint a fent említett Haár Ferenc, aki 1934–1936 között fotózott itt, és több montázsképe (Csecsemőotthon, Napközi otthon, Weiss Manfréd gyári kórház, W.M.T.K. Sportklub stb.) is fennmaradt. Az 1945–1948 közötti időszakban Manek Antal, az 50-es években Mező Sándor, Pálvölgyi Ferenc, Gink Károly és Langer Klára, a 60-as években Kácsor László és Sziklai Dezső készített felvételeket a gyári mindennapokról, eseményekről.

Ez az egyedülálló gyűjtemény a Csepel Vas- és Fémművek Oktatási és Társadalomtudományi Intézet Társadalomtudományi Osztályától került 1983-ban Budapest Főváros Levéltára őrizetébe. A 658 darab felvételt tartalmazó fotógyűjtemény teljes körű feltárása fontos adalék lenne az egykori Csepel Művekről alkotott kép gazdagításához. A Budapest Főváros Levéltára Fotótárában található felvétel jelzete: HU_BFL_XV_19_c_2_161.

 

[1] Haár Ferenc munkásságáról lásd például: https://maimanohaz.blog.hu/2019/06/23/haar_ferenc_1908-1997_elete_es_rit....

[2] A témához, amely mind a mai napig aktuális, olyan híres alkotók is hozzászóltak, mint Moholy-Nagy László, Márai Sándor, Fábry Zoltán és Kassák Lajos.

[3] Gró Lajos: Munkásfényképész. In: Munka. 1930. június, 425.

 

Csiffáry Gabriella