Lugosi András: Statisztika mint biopolitika Budapest nagyvárossá válásának korában, különös tekintettel a járványok problémájára

A mai olvasó számára valószínűleg nehéz lenne a statisztikánál érdektelenebb témát szóba hozni. Keveseket hoznak lázba azok a fontos és helytálló megállapítások, miszerint a statisztikai elemzés a társadalom– és természettudományoknak egyaránt alapvető módszerévé vált, továbbá, hogy meghatározó szerepet játszott abban is, hogy a társadalmi tények és folyamatok sajátosságait jól megformált fogalmak és osztályozások segítségével közérthetően meg tudjuk fogalmazni. Ennek okát nyilvánvalóan abban a körülményben kell keresnünk, hogy a statisztikai adatgyűjtés, amely a modern korban a legalapvetőbb eszközévé vált annak, hogy a közvetlen megfigyeléssel nem észlelhető társadalmi viszonyokat megismerhessük, egy hatalmas bürokratikus gépezetet hozott létre, és a modern állam által alkalmazott hatalmi technológiák részévé vált.[1]

Éppen ezért lehet meglepő, amikor a Batthyány-kormány belügyminiszterének 1848 májusában kelt, az Országos Statisztikai Hivatal felállításáról szóló leiratában hazafiúi bizodalomról és kötelességről olvashatunk. Szemere Bertalan indoklása azonban még szokatlanabb lehet a 21. századi értelmezők számára, amikor úgy fogalmaz, hogy a közigazgatás és a törvényhozás „csak akkor lehet czélszerű, igazságos és áldáshozó, ha honunkat tökéletesen és minden viszonyban ismerjük.[2] Mindebből alighanem az következik, hogy ha pontos képet akarunk alkotni az életviszonyokat minden tekintetben gondosan megismerni törekvő, az igazságos, modern és demokratikus Magyarországot megálmodó 19. századról, akkor a statisztika korabeli intézményesülésére is ki kell terjesztenünk a figyelmünket.[3]

Az 1848 tavaszán létrehozott, Fényes Elek által vezetett statisztikai hivatal azonban nem bizonyult hosszú életűnek, a forradalmat és a nemzeti önvédelmi harcot leverő orosz katonai intervenció, mint annyi minden mást, ezt is magával sodorta. 1867-ben Gorove István miniszter kezdte el újjászervezni az állami statisztikai adatszolgáltatást, amikor a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium kebelén belül létrehozta a statisztikai szakosztályt. Ezzel párhuzamosan szintén az ő kezdeményezésére megalakult az Országos Magyar Statisztikai Tanács (OMST), amelynek az volt a feladata, hogy figyelemmel kísérje a minisztériumi szakosztály munkáját, javaslatokat dolgozzon ki és irányt adjon működésének.[4] Két év múlva Pest sz. kir. város közgyűlése 1869. december 2-án megválasztotta Kőrösy Józsefet a városi statisztikai hivatal igazgatójává, aki december 21-én le is tette a hivatali esküt,[5] és ezzel megalakult az első és mind máig egyetlen magyar városi statisztikai hivatal is. Amikor 1871. április 18-án az uralkodó is jóváhagyta, hogy a minisztériumi szakosztályból Keleti Károly vezetése mellett létrejöjjön az önálló Országos M. Kir. Statisztikai Hivatal (OMKSH),[6] majd pedig Buda, Pest és Óbuda egyesülésével 1873 novemberében a pesti hivatalból Budapest Főváros (később Székesfőváros) Statisztikai Hivatala lett, akkor kialakult az a szervezeti struktúra, amely a 20. század közepéig, a fővárosi hivatalnak a KSH-ba történt beolvasztásáig, meghatározta Magyarországon az intézményesített statisztikai adatgyűjtést. De mi az oka annak, hogy ez az intézményesülés éppen a 19. században a modern nagyvárosok és a modern állam születése nyomán ment végbe? Egy szóval a válasz: a korábban soha nem tapasztalt mértékű népességrobbanás.

Fernand Braudel számításai és becslései szerint a világ népessége 1650–1800 között a 465–545 millió közöttire becsült számról kb. 835,5–915,5 millióra növekedhetett. A következő 150 évben aztán ez a valamivel 1 milliárd alatt maradó szám 2,416 milliárdra emelkedett. Az újkorban Braudel szerint a mezőgazdasági konjunktúrák által beindított népességnövekedésnek a klíma ciklikus változásai, valamint a sokszor ezek nyomában járó éhínségek és járványok mindig korlátokat szabtak, és a népességnövekedés ebből a zárt körből csak a modernizációs folyamat beindulásával tudott kitörni 1800-tól, de kisebb mértékben már 1750-től kezdve.[7] A 20–21. század fordulóján aztán már maga ez a 7,5 milliárdra duzzadt népesség lesz a globális klímaválság legfőbb okozója.

Pest népessége is óriási mértékben növekedett a 18. század végétől kezdve. A nem teljesen megbízható források szerint 1780-ban 13.550 lakosa volt a városnak,[8] és a lakosság 30 évente megduplázódott, de 1840–1870 között a népességnövekedés hajszál híján megháromszorozódott. Az 1870-es népszámlás előtt kormányzati körök éppen azért forszírozták egy önálló városi statisztikai hivatal létrehozását Pesten, mert a 150 ezer lakosúra becsült városban a népszámlálási munkálatok sikeres lebonyolítása enélkül teljesen lehetetlennek tűnt számukra. Végül a cenzus 200.476 lakost talált az ország legnagyobb városában, amely a helyben tartózkodó katonasággal együtt már a 210 ezret is meghaladta. Ha az előbbi számot vesszük alapul, akkor 90 év alatt 14,8-szeres volt a népszaporulat Pesten.[9] Ha mindezt összevetjük Buda 2,49-szeres és Óbuda 2,18-szoros növekedésével, akkor nem marad semmi kétség, hogy Pesten egy igazi népességrobbanás ment végbe.[10]

Azt hiszem, hogy a pesti népességszám változás is alátámasztja Michel Foucault tézisét, miszerint a 18–19. században új szereplő lépett színre a politikában, és ez nem volt más, mint a hirtelen nagyra nőtt népesség. Ennek megfelelően kialakult a hatalom egy új, harmadik formája,[11] amit a francia szerző la gouvernementalité-nak nevezett, amit magyarul azonban jobb híján csak a hatalom gyakorlásától és az uralom fogalmától megkülönböztetett kormányzás kifejezéssel adhatunk vissza, miután anyanyelvünk nem nyújt lehetőséget a kormányzás és mentalitás szavak olyan szójátékszerű kombinációjára, mint a francia kifejezés és annak angol tükörfordítása. A kormányzás célja ettől kezdve a népesség számának növelése, életkörülményeinek fenntartása és javítása (lakhatás, oktatás, közegészségügy stb.), várható élettartamának meghosszabbítása lesz. Azokat a hatalmi apparátusokat, amelyeket ezeknek a céloknak a megvalósításához a kormányzás igénybe vesz, nevezte Foucault összefoglalóan biopolitikának, amelynek egyik legfontosabb eszköze éppen a statisztika lett. A népesség boldogítása céljából a statisztikának kell lépésről lépésre megmutatnia, hogy ezen új entitás életének milyen sajátos szabályszerűségei vannak, pl. milyen halálozási ráták és megbetegedési arányszámok jellemzik. Azt, hogy térbeli kiterjedése révén milyen belső, aggregált hatásokat hordoz magában, legyen szó akár a munka és a gazdagság egymást erősítő spiráljairól, akár a járványokról és a mortalitást is befolyásoló fertőzöttség mértékéről, és végül, de nem utolsósorban azt is, hogy átalakulásai, szokásai és tevékenységrendszerei révén a népesség milyen sajátos gazdasági hatásokat fejt ki.[12]

Kőrösi József, aki biztosítási matematikusként kereste a kenyerét, a Pest városi hivatal szervezésének idején már tagja volt az OMST-nak miután főként a Pesti Naplóban megjelent nemzetgazdasági és statisztikai cikkeivel felhívta magára Gorove István miniszter figyelmét. Ráth Károly főpolgármester kérésére 1896-ban írt kézírásos önéletrajzában a következőképpen emlékszik vissza ezekre az időkre. „Bár ezen állás elnyerése egyik fő kívánságomat elégítette volna ki, mégsem tudtam magamat arra elszánni, hogy ezért folyamodjam.”[13] A Szervezési Bizottmány azonban a három pályázó egyikét sem tartotta alkalmasnak a pozíció betöltésére, ezért dr. Kautz Gyula, egyetemi tanárt, az MTA r. tagját kérte fel arra, hogy tegyen személyi javaslatokat az igazgatói poszt betöltésére.

04_korosy_jozsef_portre.jpg

4. sz. kép. Kőrösi (1896-tól Kőrösy) József (1804-1906, OSZK DKA-066962, részlet)

Dr. Kautz első- és másodsorban 4-4 jelöltet hozott szóba, és Kőrösit éppen a nyolcadik helyen említette, mint jeles fiatal írót. A bizottmány azonban csak két jelöltet tartott alkalmasnak, Barsi Józsefet,[14] a minisztériumi Statisztikai Szakosztály alkalmazottját, a közoktatási statisztikák szerkesztőjét, és Kőrösi Józsefet, a 25 éves biztosítási matematikust. S miután előbbi úgy döntött, hogy marad a minisztériumban, utóbbira esett a választás.

A közgyűlés a bizottmány javaslatára meg is választotta Kőrösit igazgatónak. Az ifjú hivatalvezető minderről a hírlapokból értesülve, már két nap múlva lelkes levelet intézett a Városi Tanácshoz, hogy mivel a népszámlálásig már csak 4 hét van hátra, ő a maga részéről azonnal elutazna Bécsbe és Berlinbe két hétre, hogy az ottani statisztikai hivatalok működését tanulmányozza, és onnan visszatérve december közepén a külföldi tapasztalatok felhasználásával fogna hozzá hivatalszervezői munkájához.[15] Kőrösit azonban egyáltalán nem a szokásos tisztviselői érdek vezérelte ennek a külföldi tanulmányútnak a felvetésekor. Ha az alább mellékelt beadványt alaposabban szemügyre vesszük, akkor sokkal inkább az ifjonti lelkesedés és a küldetéstudat nyomait fedezhetjük fel benne. Tisztában van azzal, hogy az ország első városi statisztikai hivatalát kell felépítenie, és mindjárt az ország legnagyobb városában az első magyar állami népszámlálás folyamatát kell levezényelnie, és mindezt nagyon jól akarja csinálni. Mindazonáltal a levelet a Városi Tanács bölcsen irattárba helyeztette, de a tanulmányútra azért lehetőséget nyújtott 1870 márciusában.[16]

Kőrösy József személye nagyon szerencsés választásnak bizonyult, és ez már igazgatói működésének első éveiben beigazolódott. Első hivatali évében feldolgozta az 1870-es népszámlálás pesti adatait, amelyet nyolc vaskos, kőnyomatos kötetben tett közzé. Ez a monumentális munka, amelyet csak „Táblás mű”-ként emlegetett, összesen 3722 táblázatot tartalmaz.[17] Ezzel párhuzamosan újra feldolgozta az 1857-es osztrák állami népszámlálás akkor még a Városi Tanács rendelkezésére álló pesti alapiratait, amelynek végeredménye egy 1077 kereszttáblát tartalmazó újabb két kötetes, kőnyomatos munka, és a város 1857-es és 1870-es társadalmi viszonyainak összehasonlíthatósága lett.[18] Ez persze akkor is, ma is csak a szűkebb szakmai közönség számára volt befogadható. Éppen ezért egy évvel később megjelentetett egy gyorsjelentést az első magyar állami cenzus legfontosabb pesti eredményeiről,[19] majd publikálta az első magyar nagyvárosi népszámlálási monográfiát is magyar és német nyelven egyaránt.[20] Igaz, hogy hosszabb köteteket írt, mint amilyen terjedelemre előzetesen szerződést kötött a nyomdával, viszont az eset kapcsán megtanulta az ehhez hasonló konfliktusok kezelését.[21]

Kőrösy József pályafutása során számos alkalommal sürgetett politikai-közigazgatási intézkedéseket a statisztikai elemzésekből levont társadalmi anomáliák kezelésére, illetve felszámolására. Ennek egyik első megnyilvánulása volt, amikor szóvá tette a városi lakosság írástudatlanságának a népszámlálás adataiban is visszatükröződő nagyon magas fokát, és főként az iparososztály és a nők műveltségének elhanyagolt állapotát.

A monográfia német nyelvű kiadásával már külföldön is sikerült figyelmet keltenie. Mással legalábbis nem magyarázható, hogy az orosz vendéglátóktól az 1872-es nemzetközi statisztikai kongresszusra meghívót, és az orosz-magyar határtól érvényes vasúti szabadjegyet kapott az oda- és a visszautazásra. Az ügy dramaturgiájához tartozik, hogy a meghívást éppen néhány nappal azután kapta kézhez, hogy felettesei elutasították a szentpétervári kongresszuson való részvételének támogatását. Kőrösi újabb beadványát viszont már a Közgyűlés is támogatta, így néhány évvel a kinevezése után az OMKSH képviselői mellett már ő is képviselhette a nemzetközi porondon a hazai statisztikát. A kongresszuson értesült az Oroszországban terjedő újabb kolerajárványról, amelyről Pest városát is sietett értesíteni levélben.

S ezzel elérkeztünk ennek a rövid írásnak az utolsó, de a koronavírus járvány miatt nemcsak legfontosabb, hanem egyszersmind legaktuálisabb témájához, a 19-20. századi biopolitika járvány- és közegészségügyi fejezetéhez. Bár legalább ennyire fontos része volt a fővárosi statisztikai hivatalban végzett munkának a közoktatási helyzetet nyomon követő, a lakás- és épületviszonyokat bemutató, valamint a legkülönbözőbb gazdasági-, kereskedelmi-, ár- és adóügyi statisztikák folyamatos készítése és publikálása, de Kőrösinek magának az idegenforgalmi statisztika megteremtésében, továbbá az Idegenforgalmi Bizottság tagjaként magának a budapesti turizmus fellendítésében játszott szerepét is ezek között kell megemlítenünk.

A hivatal és vezetőjének működése a legkomolyabb civilizációs hatást a halandósági statisztikákkal gyakorolta a nagyvárosi életviszonyok javítása terén. A fővárosi statisztikai adatszolgáltatás és a helyi közegészségügy fejlődése közötti összefüggések részletes elemzése egy egész monográfiát kívánna, de a kérdéskör alapvonalait röviden ehelyütt is fel lehet vázolni. Budapestnek az ezer lakosra jutó éves halálozási rátája 43 volt a városegyesítés korában. Az 1830–1890-es évek között ciklikusan visszatérő kolerajárványok mellett ebben olyan fertőző betegségek játszották az egyik legfőbb szerepet, mint a tífusz, a himlő, a vörheny, a kanyaró és a hörghurut. Kőrösinek az oltások hasznosságát kimutató statisztikai tanulmányai és könyvei,[22] Budapest halandósági viszonyait elemző, általában öt évente publikált monográfiai, és a városi hatóságokat ostorozó, újabb és újabb intézkedések megtételének szükségességére figyelmeztető beadványai mind alapvető szerepet játszottak abban, hogy ez a mutató 1912-ben 18,5-re csökkent. Az első világháború következtében ez az arányszám 1918-ban aztán újra 21,9-re emelkedett, de már 1921-ben újra jelentősen csökkent, ezúttal már 17 alá.[23] Kőrösi mutatta ki az 1872/73-as kolerajárvány éveinek halandósági viszonyainak elemzésekor, hogy ahol egy-két ember lakik egy szobában, ott 100 nem ragályos betegségben elhunyt esetre 20 fertőző betegségben elhalálozott ember jut, míg az 5 fő feletti kategóriában ez az arányszám már 32-re, míg a 10 személy felettiek esetében egészen 79-re emelkedik.[24] Nem tekinthető véletlennek, hogy éppen az ő nevéhez fűződik az 1893-as túlzsúfolt lakások és éjjeli menedékhelyek összeírása, és az ott tapasztalt viszonyok részletes elemzése. Az a megállapítása pedig, hogy a túlzsúfoltság kritériumát légköbméterben kell megadni, a fővárosi lakásszabály-rendeletben pedig 10 köbméternyi egy főre jutó teret kellene előírni,[25] egyszerre tette őt szociális-közegészségügyi reformerré, és a térbeli fordulat előfutárává.

Paradox módon Kőrösy ezirányú munkásságának pozitív hatását láthatjuk abban is, hogy 1906-ban bekövetkezett halála után a hivatal publikációs tevékenységében a halandósági arányszámok alakulásának elemzése, annak jelentős mértékű csökkenésével párhuzamosan, nagymértékben háttérbe szorult. Abban pedig, hogy az 1918-as és 1920-as spanyolnátha járvány, amely globálisan legalább 50 millió ember halálát okozta,[26] budapesti áldozatainak számáról máig sem készült érdemi kimutatás, a statisztikának, mint hatalmi technológiának a társadalmi megismerési funkció rovására való megerősödését láthatjuk. Ma még nem tudhatjuk, hogy a koronavírus világjárvány a statisztika két, egymással konfliktusban álló funkciója közül melyiket fogja megerősíteni.

la_portre_2020.jpg

Lugosi András főlevéltáros. Szociológus diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetemen történeti szociológia szakirányon szerezte. 2003 óta dolgozik Budapest Főváros Levéltárában, statisztikai hivatali és anyakönyvi referens. Az Urbs – Magyar Várostörténeti Évkönyv alapító szerkesztője, a Hajnal István Kör és a Magyar Levéltárosok Egyesülete tagja. Kutatási területe: a 19–20. századi Budapest, a nagyvárosi kultúra és a térbeli konfliktusok története.

 

[1] Hacking, Ian: How should we do the history of statistics? In: Burchell, Graham – Gordon, Colin – Miller, Peter (ed.): The Foucault Effect: Studies in Governmentality with Two Lectures by and an Interview with Michel Foucault. The University of Chicago Press, Chicago, 1991. (A továbbiakban: Burchell – Gordon – Miller, 1991.) 181. p.

[2] BFL IV.1303.f Pest sz. kir. város Tanácsának iratai XI–201/1868 lvt. sz. 1088. p.

[3] Meg kell jegyeznünk azonban, hogy mindennek komoly 18. századi előzményei voltak. Elég, ha csak utalunk a Helytartótanácsnak beküldött éves statisztikai jelentésekre, a II. József-féle 1787-es népszámlálásra, vagy a statisztikával komolyabban is foglalkozni kezdő orvosok munkásságára.

[4] Megalakulásához lásd: Az Országos Magyar Kir. Statisztikai Tanács első ülése (1867. július 16-án az Akadémia épületében). Pesti Napló, 18. (1867) július 20. 1–2. p.

[5] BFL IV.1332 Pest sz. kir. város Statisztikai Hivatalának iratai 1/1869 Eredetileg Hajduska Józsefnek hívták. 1869-ben változtatta a nevét Kőrösire. MNL OL K-150 A m. kir. Belügyminisztérium iratai. 1869–VI–8–9392 1896-ban az uralkodó nemesi címet adományozott neki, innentől kezdve írta y-nal a nevét. Ha Kőrösy személyéről vagy munkásságáról általában beszélünk, akkor y-nal írjuk a nevét, ha pedig konkrét időponthoz kötődő eseményeket taglalunk, akkor az adott időszakban általa használt névváltozatot követjük.

[6] BFL IV.1303.f XI–201/1868 457–479. p.

[7] Braudel, Fernand: Anyagi kultúra, gazdaság és kapitalizmus a XV–XVIII. században. A mindennapi élet struktúrái: a lehetséges és a lehetetlen. Budapest, 1985. 35., 42–45., 66–89. p.

[8] A II. József-féle népszámlálás 20.704 főt számlált össze Pesten 1784–1787-ben. Az első magyarországi népszámlálás. Szerk.: Danyi Dezső – Dávid Zoltán. KSH Könyvtára – Műv. Min. Levéltári Osztálya, Budapest, 1960. 368–369. p. Idézi: Magyar Várostörténeti Atlasz 5. Buda II. kötet (1686–1848) Írta és összeállította: Simon Katalin. Budapest, BFL–MTA BTK TI, 2017. 47. p.

[9] Kőrösi József: Pest, szabad királyi város, az 1870-dik évben. A népszámlálás és népleírás eredményei. Tíz grafikus rajzzal. Pest, 1871. 3–5. p. (A továbbiakban: Pest, 1871.)

[10] Kósa János: Pest és Buda elmagyarosodása 1848-ig. Általános Nyomda, Könyv- és Lapkiadó Rt., Budapest, 1937. 7–8. p., Kőrösi József: Pestvárosi Statisztikai Évkönyv. Első folyam. Pest, 1873. XI. p. Óbuda lakosságáról csak 1822-től kezdve vannak adataink.

[11] Foucault szerint a hatalom két másik formája a szuverén hatalma és a felügyeletnek vagy fegyelmezés. Az előbbihez lásd: Foucault, Michel: Governmentality. In: Burchell – Gordon – Miller, 1991. 87–104. p. Az utóbbihoz vö. Uő.: Felügyelet és büntetés. A börtön története. 267–311. p.

[12] Uo. 99. p.

[13] BFL IV.1402.b Budapest Székesfőváros Főpolgármesterének iratai. 361/1896 lvt. sz. 33 p.

[14] Barsi József személyére és életútjára lásd Vargha Gyula: Barsi József emlékezete 1810–1893. MTA, Budapest, 1897.

[15] Uo. 103–105. p.

[16] BFL IV.1332 Stat. Hiv. 30/1870, IV.1303.f XI–201/1868 199–201. p.

[17] Kőrösi József: Az 1870-dik évbeli pesti népszámlálás eredményei. 1-8. köt. Pest, 1870.

[18] Kőrösi József: Az 1857-dik évbeli pesti népszámlálás eredményei. 1-2. köt. Pest, 1870.

[19] Kőrösi József: Előleges jelentés az 1870. évi január elsején történt pesti népszámlálás eredményeiről. Pest, 1871.

[20] Pest, 1871., valamint Josef Kőrösi: Die königliche Freistadt Pest im Jahre 1870.: Resultate der Volkszählung und Volksbeschreibung. Pest, 1871.

[21] BFL IV.1332 Stat. Hiv. 272/a/1872

[22] Kőrösi József: A bécsi oltásellenes iskola és a himlőoltási statisztika. Orvosi Hetilap 31. (1887) 3. (június 19.) sz. 45–60. p. Uő.: A himlőoltás véderejéről. Négy statisztikai tanulmány. Grill Károly, Budapest, 1897.

[23] Thirring Gusztáv: Budapest félszázados fejlődése 1873–1923. 12 grafikus táblával. Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatala, Budapest, 1925. 78–79. p. (A továbbiakban: Thirring, 1925.)

[24] Kőrösi József: Pestváros halandósága 1872-ben és 1873-ban, és annak okai. Budapest, 1876. 123. p.

[25] Kőrösi József: A budapesti túlzsúfolt lakások 1893. évi összeírásának eredményei. Fővárosi Statisztikai Havifüzetek. 21. (1893) 238. sz. (március) 77–78. p.

[26] Géra Eleonóra: A spanyolnátha Budapesten. Budapesti Negyed 17. (2009) 2. (Nyár) sz. 209. p.