Budapest Főváros Levéltára idén is részt vesz az Ünnepi Könyvhéten.
Idén június 17-én hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Levéltári Piknik Budapest Főváros Levéltárában!
Budapest Főváros Levéltára tisztelettel meghívja Önt a Budapest – a város és hídjai kiállítás megnyitójára, amelyre 2023. június 14-én, szerdán kerül sor 17 órai kezdettel.
Budapest Főváros Levéltára első építészettörténeti tematikus portálja, a 2010. évi Lajta-kiállítás alkalmából létrehozott Lajta Béla Virtuális Archívum újra elérhetővé vált a kutatók, érdeklődők számára.

Eseménynaptár

bpisk_heller.png
2023. május 22. 09:05
Konferencia
A 2020-ban Budapest Főváros Levéltárába került Heller Ágnes hagyatéka . A hagyaték feldolgozásához kapcsolódik a BFL „Budapesti Iskola Narratívák” című konferenciája. A konferencia a „Budapesti Iskola” (tágabb értelemben Lukács György tanítványainak) gondolkodásáról, vitáiról, hazai és nemzetközi hatásáról szól.
leveltari_nap_2022_1.jpg
2022. november 15. 09:11
Budapest Főváros Levéltára, Gárdonyi Albert terem
Konferencia
A Levéltári Nap keretében "Vizuális várostörténet. A fényképek és a fényképezés szerepe a városi társadalom bemutatásában" című konferencia.
clio_konf_2021.jpg
2021. november 17. 09:11
Budapest Főváros Levéltára
Konferencia
urbs_konf_meghivo_2021_01.jpg
2021. november 15. 09:11
Budapest Főváros Levéltára
Konferencia
stat_konf_2021_online.jpg
2021. szeptember 09. 09:09
Budapest Főváros Levéltára, Gárdonyi Albert terem
Konferencia
Budapest Főváros Levéltára tisztelettel meghívja Önt Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatala megalakulásának 150. évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő Budapest: Egy amerikai léptékben növekvő metropolisz című konferenciára 2021. szeptember 9-én.
meghivo_rfk_1.jpg
2021. szeptember 01. 09:09
Budapest Főváros Levéltára, Gárdonyi Albert terem
Konferencia