A BFL működési rendje a veszélyhelyzet után

2020. augusztus 31.

Kutatótermünk a megszokott nyitvatartásban, de előzetes bejelentkezés alapján indította szolgáltatásait. Közösségi tereink, kiállításaink, valamint az első emeleti étkező szabadon látogathatók. 

A kutatótermi bejelentkezéshez szükséges online hely-és időpontfoglaló rendszerünk itt érhető el: Időpontfoglalás - Kutató. Ez a link kizárólag időpontfoglalásra szolgál. A beiratkozás és a kérésleadás változatlanul az Elektronikus Levéltári Portálon keresztül vagy személyesen lehetséges.

Ügyfélszolgálatunk nyitvatartási időben előzetes bejelentkezés nélkül felkereshető.

Felhívjuk Kutatóink és Ügyfeleink figyelmét arra, hogy a hatályban lévő egészségügyi óvintézkedések miatt a kutatóteremben és az ügyfélszolgálaton, valamint a pénztárban és a liftben, illetve az I. emeleti kiállító teremben a maszk használata kötelező, kesztyű használata ajánlatos!

A veszélyhelyzet feloldása után is több egészségügyi óvintézkedés hatályban maradt, látogatóinktól tisztelettel kérjük ezek betartását.