- Küldetésnyilatkozat
- Rövid történet
- Munkatársaink
- Szakkönyvtár
- Állásajánlat
- Közösségi szolgálat
- Levéltár-pedagógia
- Levéltári Mozaikok
- Nagy János: Pest város epreskertjei nyomában
- Jakab Réka: Újévi köszöntések Pesten
- Rácz Attila: Kopjások, diverzánsok, fradisták. Munkásőrök akcióban
- Györgyi Csaba: Aki még a prózát is rímbe szedte: dr. Déri József jogász hivatali csasztuskái
- Koltai Gábor – Ogoljuk-Berzsenyi Anett: A Péterfy kórház 1956-os műtéti naplója
- Völgyi Réka: Bordélytulajdonosok és bordélynyitás Budapesten a századfordulón
- Németh Ágnes: Az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus fogadtatása a nem katolikus sajtóban
- Török Ádám: Pápa a fővárosunkban
- Lukács Anikó: Hogyan ünnepeljük Szent István-napját?
- Mautner Zoltán: "Budára helyezik az Állatkertet"
- Garami Erika: 75 éves a forint
- Simon Katalin: „Bárki, aki imádkozik és könyörög, e ház felé tárja ki tenyerét” – 200 éves az óbudai zsinagóga
- Fehér Csaba: Büntetőperek Rákosi Mátyás ellen
- Haraszti Viktor: 50 éve hunyt el Kovács Lajos, Budapest Főváros Levéltára egykori főlevéltárosa
- Ogoljuk-Berzsenyi Anett: Járványok és egészségügy a századforduló Budapestjén
- Koltai Gábor – Ogoljuk-Berzsenyi Anett: A Szent László Kórház története
- Csiffáry Gabriella: 1828. június 1-jén nyílt meg az első magyar kisdedóvó
- Sipos András: Nemzeti kultúrintézmény vagy/és üzleti vállalkozás?
- Kenyeres István – Sarusi Kiss Béla: Hiteles-e a nemrég felbukkant József Attila-kézirattal kapcsolatos rendőrségi irat?
- Pecsők László: Hajós Alfréd az olimpián túl
- Simon Katalin: Keresztek útján. Régi budai feszületek és kápolnák nyomában
- Györgyi Csaba: Úttörőtörténeti bizottságok a BFL őrizetében lévő úttörőtörténeti iratok tükrében (1969–1985)
- Fehér Csaba: Egy száműzött diktátor utolsó évei - ötven éve temették el Rákosit.
- Sipos András: Az első főpolgármester
- Keserű Norbert: Nemzetőrök Pest-Budán
- Koltai Gábor: Krassó György és a Magyar Október Szabadsajtó Tájékoztatószolgálat
- Garami Erika: Műkorcsolya a Városligeti Műjégpályán
- Ternovácz Bálint: 151 éve nyílt meg a városligeti jégpálya
- Boa Krisztina: Tervek a Széchenyi térre. 155 éves a Magyar Tudományos Akadémia palotája
- Fabó Beáta: Séta adventkor a faluban, emlékezés Kós Károly születésnapján (1883. december 16.)
- Garami Erika: A napenergia hasznosításának egyik úttörője: Dr. Telkes Mária
- Fehér Csaba: 95 éve szól a rádió
- Huszár Renáta – Somorjai Szabolcs: A csepeli szabadkikötő története a Horthy-korszakban
- Simon Katalin: Régi szüretek emléke Budán és Óbudán
- Csiffáry Gabriella: „Emlékük pedig elhomályosíthatatlan!”
- Csiffáry Gabriella: Magyar hajnal hasad. Egy egyetemista emlékei az 1956-os forradalomból
- Lukács Anikó: A tanácsnok halála
- Csiffáry Gabriella: „De nehéz az iskolatáska…”
- Fehér Csaba: A Prágai Tavasz elfojtása a BRFK jelentések tükrében, avagy „Ruszkik, menjetek haza Cseszkóból!”
- Szakolczai Attila: H. M. főhadnagy bűncselekményének jogi (re)konstrukciói
- Brunner Attila: Egy új forrás a szegedi Reök-palota történetéhez
- Nagy Ágnes: Alaprajzi reformkísérlet a két világháború közötti budapesti lakásépítésben
- Lugosi András: Statisztika mint biopolitika Budapest nagyvárossá válásának korában
- Simon Katalin: „Ég a város, ég a ház is…”
- Biró Aurél: A Budapesti Tanítóképző Intézet a Tanácsköztársaság idején
- Sarusi Kiss Béla: Lengyel menekült közjegyzők Magyarországon 1939-1944
- Simon Katalin – V. László Zsófia: Az 1831-es kolerajárvány Pest–Budán
- Sipos András: „Cipőtalpaláshoz a házbizalmi igazolása nem szükséges” Egy különleges forrás a Tanácsköztársaság történetéhez
- Nagy Sándor: Mozaikcsaládok formálódása Budapesten – régen és ma
- Csiffáry Gabriella: A művészetpártoló Gerlóczy Károly, akit négyszer választottak alpolgármesterré
- Csiffáry Gabriella: Bárczy István a legsportosabb főpolgármester…
- Garami Erika: Kölcsönjegy Budapest élelmezéséért
- Horváth J. András: A főpolgármesteri „köztes funkció”
- Lukács Anikó: Karácsony emigrációban
- Nagy János: Krammerlauff (Kalmárffy) Ignác sikkasztási ügye. Mozaikdarabok a 18. század végi budai városvezető elit történetéből
- Rácz Attila: A párt ökle lesújtott
- Szakolczai Attila: Adalék a MUK! (Márciusban újrakezdjük!) történetéhez
- V. László Zsófia: A bajba jutott kéményseprő és a hős tűzoltó
- V. László Zsófia: A hídcsatát megnyertük! Ideiglenes hidak a II. világháború után Budapesten
- Tematikus oldalak
- Díjazottak
- Budapest ostroma
- Fotómesék
1945 januárjában és februárjában a székesfőváros közellátása, ezen belül is az élelmiszerellátás katasztrofális helyzetben volt. Az előző évi készletek kifogytak. Azt a keveset, ami rendelkezésre állt, be kellett jelenteni, szabályozták, hogy a különböző élelmiszer típusokból egy–egy személy mekkora mennyiséget tarthatott. Számos élelmiszert csak jegyre lehetett kapni. A mindennapok részévé vált – többek között – a takarékosság, a korlátozás, a tiltás, a fejadag, a beszolgáltatás, a népkonyha és a jegyrendszer.
Budapest közélelmezési megbízotti feladataival Vas Zoltánt bízta meg a Debrecenben működő kormány. A széles jogkörrel felruházott közellátási kormánybiztos feladat- és hatáskörét a 256/1945. ME. sz. kormányrendelet határozta meg. Pozíciója ideiglenes volt, elsősorban az élelmiszerek beszerzése, összegyűjtése és szétosztása állt a fókuszban, illetékessége Budapest és vidéke területére, azaz a majd hivatalosan 1950-ben létrehozandó Nagy-Budapestre terjedt ki. (Maga a Nagy-Budapest kifejezés rendszeresen előfordul az 1945-ös iratokban.) Fő feladata a főváros élelmezésének biztosítása volt, ennek végrehajtására a kormánybiztos létrehozta a Budapesti Közellátási Kormánybiztosságot, amely az ostrom befejezését követően február 15-étől augusztus 1-ig működött. Első intézkedései között a főváros élelmiszer készleteinek növelését tűzte ki célul. A Fővárosi Közlönyben külön rovatot nyitottak a „Közellátási kormánybiztos rendeletei” címmel, szigorú rendeletek sora látott napvilágot az élelmezéssel kapcsolatban. A végrehajtáshoz pénz nem állt rendelkezésre, a kormány nem tudott anyagi fedezetet adni, ezért a pénz előteremtésére a város a lakókhoz fordult. Budapest népe állami, hatósági és banki segítség nélkül saját maga mentette meg magát az éhhaláltól – hangsúlyozták a kortársak. További terhet rótt a városra a Vörös Hadsereg Budapestre vezényelt katonáinak ellátása is.

Vas Zoltán, élelmezési kormánybiztos beszédet mond. 1945. április 2. Fortepan 128464, adományozó: Bauer Sándor
Budapest lakossága kölcsön útján finanszírozta meg saját élelmezését. A Budapesti Nemzeti Bizottság 1945. február 21-i ülésén hatalmazta fel a főváros polgármesterét a székesfőváros első népkölcsönének kibocsátására élelmezési kölcsönjegy néven 50.000.000 pengő értékben 1945. március 1-i keltezéssel. A fedezetet Budapest székesfőváros „mindennemű ingó és ingatlan vagyona és összes jövedelme” jelentette. A jegy három aláírója: dr. Csorba János polgármester (a tisztséget 1945. január 19. és május 16. között töltötte be), Beliczay tanácsnok és Gitye főszámvevő. Csorba Jánost a polgármesteri székben a februártól májusig Budapest közellátási kormánybiztosaként működő Vas Zoltán követte, miközben a közellátási posztot is megtartotta. A kölcsönjegyekre a bankjegyekhez hasonló büntetőzáradékot tettek, mi szerint „A kölcsönjegy utánzásáért törvényszabta büntetés jár”. A jegyeket a Városháza épülettömbjében működő Fővárosi Házinyomda nyomtatta.

Százpengős élelmezési kölcsönjegy előoldala, Magyar Nemzeti Múzeum, Éremtár
A hat hónapos lejárati időre, bemutatóra szóló, kamatmentes kölcsön címletei eredetileg 100, 200 és 500 pengőre szóltak. Óvatosságból először csak a 100-asokat és a 200-asokat adták ki, az 500-as túl magas címletnek bizonyult ekkor. Utóbbiból tévedésből mégis kikerült néhány egy pénzintézethez, ezeket végül nem használták fel, a főváros vissza sem váltotta. Pótlólag intézkedtek 50 pengős címletek kibocsátásáról is 20 millió pengő értékben. Az igényekhez jobban igazodó címletmegosztást szolgálta a kisebb címlet kibocsátása, így az alacsonyabb címletű bankjegyek tulajdonosait is be tudták kapcsolni az akcióba. A kölcsön összege változatlan maradt, mivel egyidejűleg 15 millió pengő értékű 200 pengős és 5 millió pengő értékű 500 pengős kölcsönjegyet zároltak.

Széll Kálmán tér, ideiglenes piac. Fortepan 45551, adományozó: Fortepan
Közel 40 millió pengő folyt be a jegyzésből, amelyet április 25-i nappal zártak le. Hat hónap leteltével, szeptember 1. után kamatmentesen, levonások nélkül kellett visszaváltani a kijelölt intézményeknek, amelyek a jegyeket forgalmazták, azaz a székesfőváros központi pénztárának a Városházán, Budapesten kerületi elöljáróságainak és adóhivatalok pénztárainak, a pénzintézeteknek, valamint vidéken a postatakarékpénztáraknak is. Fontosságára utal az az intézkedés, hogy még a jegyek elkészülte előtt lehetővé tették a jegyzést a budapesti pénzintézeteknél ideiglenes elismervény ellenében. Amennyiben az a 20.000 pengőt meghaladta, a jegyzések ellenértékét naponta kellett a kerületi és adókerületi pénztáraknak a központi pénztárba, a Városházára beszállítani. Tekintettel a nehéz körülményekre jutalékot vagy költséget nem volt szabad a jegyzésért, illetve a nyomtatványokért felszámítani. A jegyzés ellenértékét Budapest közellátási kormánybiztosa kezelte, és szintén ő jogkörébe tartozott az utalványozás. A kormánybiztos felkérte a város a jegyzésben résztvevő intézményeket, hogy a jegyzést tekintsék a főváros újjáépítése érdekében kifejtett lelkes közmunkának. A lakosság részéről áldozatvállalásnak tekinthető a jegyzés, a bankjegyek előkerülésével tudott az elakadt pénzfogalom ismételten felélénkülni még a hiperinfláció megindulása előtt. A főváros a jegyzésből befolyt összegekért tudott vidéken élelmiszerhez jutni, valamint gondoskodni azoknak Budapestre való szállításáról.
„Budapestiek! Hiányzik a burgonya, nincs lisztünk, nincs zsír. A háziasszonyok nem tudnak egyetlen tápláló ebédet se főzni, mert messze van a hús, nem kapnak egyetlen fej káposztát se... Elő tehát a rejtegetett pénzzel... és lesz minden közszükségleti cikk, ha kis és nagy összegekkel élelmezési kölcsönt jegyzünk.” – hirdette a kölcsön népszerűsítésére kiadott falragaszok egyike. Az Athenaeum és a Fővárosi Házinyomda többféle plakátot is nyomtatott, és a napilapok is a jegyzést népszerűsítették akár csak egy „Jegyezz élelmezési kölcsönt!” mondattal, ahogy a Népszava tette. A jegyzésben a szakszervezetek, a gyárak és a vállalatok jártak élen. A kölcsön javára tartottak akciókat üzemek, pártszervezetek, labdarúgó mérkőzések bevételeit ajánlották fel, az Operaházban pedig több díszelőadást tartottak. A művészek, köztük Karády Katalin, Bajor Gizi, Székely Mihály, ellenszolgáltatás nélkül vállalták a fellépést. A földszinti és páholyjegyeket 120 pengőért értékesítették, minden jegyhez 100 pengős élelmezési kölcsönjegyet kapott a néző. „Minthogy pedig az élelmezési kölcsönjeggyel lakbért, adót fizethetünk, a földszint és a páholyok közönsége tulajdonképpen személyenként 20 pengőért nézheti meg az előadást, míg az olcsóbb helyeken a rendes esti helyárak érvényesek.” – írta a Szabadság 1945. március 16-i száma. A bevételt, 30.000 pengőt ajánlottak fel a jegyzésre. Összehasonlításul: a napilapok 60 fillérbe, a Fővárosi Közlöny egyes számai 50 fillérbe, 1 kg liszt 65–80, 1 kg kenyér 80, 1 tojás 5–7,60 pengőbe kerültek márciusban Budapesten. Bevezették a jegyrendszert, ami érintette többek között a kenyeret, lisztet, tojás, hagymát, a vállalatok étkezdéjében adott egytál ételt. Egy kenyér-jegy 10 dkg, egy liszt-jegy 7 dkg átvételére jogosított fel.
A visszafizetést a kormánybiztosság úgy oldotta meg, hogy a kölcsönjegyeket már lejártuk előtt korlátozott készpénzfunkcióval ruházta fel. Május 1-től december 31-ig pedig adó- és lakbérfizetésre is fel lehetett használni, élelmiszervásárlásra pedig azokban az élelmiszerárusító üzemekben, fogyasztási szövetkezetben, köztisztviselők üzleteiben és tejüzemekben, amelyekben a kormánybiztosság áruját jegyre árusították. Sőt, nemcsak a jegyeket kellett készpénzként elfogadni, hanem a visszajárót is kötelesek voltak készpénzben kifizetni. Erről a napilapok is tájékoztatták a lakosságot. A kölcsönjegyek még magánforgalomban is előfordultak fizetésekkor. Aki tehette, kölcsönjeggyel fizetett. 1945. december 31-ig valamennyi élelmezési kölcsönjegyet visszaváltotta a főváros.
Egyesek sikeresnek ítélték a jegyzést, míg mások szerint nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A fő cél a tőkegyűjtés volt, s a befolyt összeg, bár jelentős volt, elmaradt a várakozástól. A korabeli sajtó sikertörténetként mutatta be a kölcsönjegy-rendszert. „A közellátási kormánybiztosság 50 millió pengő élelmezési kölcsönt vett fel Budapest népétől, hogy fővárosunk megmeneküljön az éhhaláltól. Budapest dolgozói nem hiába vállalták az áldozatot. A gyors-kölcsön elérte célját és visszafizetésre kerül.” – adta hírül a Kossuth Népe és a Népszava 1945 májusában. A gyors kölcsön valóban nagymértékben hozzájárult a főváros élelmezési gondjainak enyhítéséhez, további, hasonló kölcsön kibocsátására nem került sor. A főváros vezetése által kezdeményezett, 1945-ös élelmezési kölcsönjegy a főváros legnagyobb megvalósult szükségpénz-kibocsátása, egyedülálló Budapest történetében.
Garami Erika főlevéltáros az ELTE-n történelem és angol tanári szakon szerzett diplomát. Kutatási területe a modern kori pénz- és pénzügytörténet. Doktori disszertációját Kossuth Lajos 1860–1861-es londoni bankókibocsátásáról és peréről írta.