Levéltári egyperces: 2024/30. A Vizafogó

Bár a Göncz Árpád városközpont 2016-os kialakítása után levéltárunk Teve utcai épülete már nem tartozik a Vizafogó városrészhez, amelynek története több ponton kapcsolódik intézményünkhöz.

Sokan az ott élők közül sem tudják a név eredetét, pedig a területen több utcanév is utal a valódi tokfélék családjába tartozó, nagytestű dunai halra: 1900-től – amikor 22 folyó és folyókkal kapcsolatos nevet kaptak közterek – a Viza utca, 1902-től a Vizafogó utca, illetve 1983-as Vizafogó sétány. Az utcanevek nem élveznek védettséget.

A viza (Huso huso) vándorló hal, nem ritka a 100–200 kg-os példány. A Magyarországon valaha fogott legnagyobb példány 580 kg-t nyomott. A Fekete-tengerből úsztak fel a Dunán, illetve a többi nagyobb folyóba. A folyószabályozás előtt Bécsig is eljutottak, ahol vizamészárszék működött. A magyar szakaszon a halászok a „vizafogó tanyákon” állítottak kelepcéket ősszel a téli szállást kereső halaknak. Erre utal a terület német neve: Hausenwart, azaz viza őrző. . A terület egykori lakói többsége halász, illetve révész volt. A vizahalászat a középkorban királyi felségjog volt A fennmaradt források szerint a 16. században fogtak belőle a legtöbbet, utána a túlhalászás, később a hajóforgalom miatt csökkent a mennyiség. Magyarországon a 20. század közepén még fel-felbukkant néhány példány. A Vaskapu erőmű 1972-es megépítése óta viszont már alig tudnak a Dunán felúszni. ma védett állat.

Vizafogó nevét viselte egykor egy teherpályaudvar és vontatóvágány is, amely az 1889-ben épült Körvasút részét képezte. Ezen a vasúton szállították a környék ipari üzemei, főleg a gőzmalmok termékeit. A teherforgalom az 1970-es évektől kezdett csökkenni, végül a gyárak megszűnése hozta el a véget. A vontatóvágányt a 2000-s évek közepén szedték fel.

Budapest Főváros Levéltára hosszú évtizedeken át helyhiánnyal küzdött, mielőtt jelenlegi, Teve utcai székhelyét birtokba vehette. A meg nem valósult levéltár épülettervek között szerepelt 1993-ban a Vizafogó városrészben egy raktárbővítéssel nem számoló, 40.000 iratfolyóméterre tervezett levéltári épület. A terv nem jutott túl az előtanulmány megírásán.

http://archivkiallitasok.archivportal.hu/leveltarikiallitas/index.html

Garami Erika