Levéltári egyperces 2024/41. A BFL épületei V. rész

A Levéltári egyperces a BFL épületeit és épületterveit bemutató sorozata eljutott a záró fejezetig, a Teve utcáig.

– Az utolsó helyszín első terve: Teve u. 3.

Ez a projekt messze nem ment olyan gyorsan, mint a Vizafogó-változat. 1997-ben készült egy összehasonlító tanulmány a GANZ „F” épület, a Vizafogó és az új helyszín, a Teve u. 3. vonatkozásában. Miután döntöttek a végleges helyszínről, elkészültek az első tervek a Teve utcai épületre. Az ún. „köríves beharapást” a főbejárat kialakítására a részletes rendezési terv írta elő. Az első terveken még a maihoz képest csupán feleakkora épület látszódott. A közösségi tereket itt is a földszintre tervezték, a munkaszobák, az igazgatás a mai üvegtégla fal mögött kaptak volna helyet. Időközben a Teve u. 5.–Gömb u. 1. sarkán álló, 1894-ben épült, alacsony komfortfokozatú bérlakásokat tartalmazó lakóházat az önkormányzat bontásra ítélte, így lehetőség nyílt annak kisajátítására. Ismét újratervezés következett.

– A Teve utcai beruházás 1997–2004

A jelenleg az állományvédelmi műhelyeket befogadó épületrészt eredetileg csak a majdani bővítés keretében tervezték megépíteni. Szerencsére sikerült meggyőzni a fenntartót az I–III. ütem egy időben történő megvalósításáról. A kisajátításból, a kb. 100 ember lakhatásának biztosításából és bontásokból eredő hosszabb tervezési, engedélyeztetési időszakot követően mintegy 20 hónap leforgása alatt elkészült a Levéltár új otthona.

Budapest Székesfőváros Levéltárának 1901-es megalakulása után 103 évvel intézményünk, történetében először egy levéltárnak készült, új objektumot vehetett birtokba. Véget ért a dohos pincék, kényszerű társbérletek, romos épületek átalakításának hosszú korszaka. A beruházással megvalósult 52.400 iratfolyóméter dokumentum szakszerű, klimatizált körülmények közötti biztonságos elhelyezése. A tervpályázaton nyertes pályamunka szerint az épület szükség szerint bővíthető, és további 25.000 folyóméter irat befogadására tehető alkalmassá. Ezzel összesen 77.000 folyóméter irat befogadását biztosító épülettel hosszú időre megoldódik Budapest Főváros Levéltárának elhelyezési gondja. Az akkori becslések szerint 2050-ig biztosított a levéltár raktárigénye.

Szász Károly

Illusztrációk:

– A Teve u. 3. tanulmányának előlapja. BFL XV.17.e.311

-A Vizafogó épület földszinti alaprajza BFL XV.17.e.311

-Teve utca 3. – Gömb utca 1. homlokzati rajz a részletes rendezési terven

-Házak a BFL helyén és környékén BFL XV.17.e.308 R 35566 13

-2002. október 11. Demszky Gábor főpolgármester és Á. Varga László főigazgató elhelyezi az az épület alapkövét. BFL XV.19.d.4

-Az épülő főbejárat, BFL XV.17.c.4

-Szerkezetkészen, 2003. szeptember, BFL XV.17.c.4