„A volt főbérlők gettóban mentek…” Elfalazott iratokból feltáruló lakáshelyzet Budapesten 1944 nyarán-őszén
2024 tavaszán egy Kossuth téri lakásban elfalazott iratokra bukkantak; ugyanabban a házban, amelyben egy másik lakás falaiból 2015-ben nagy mennyiségű, 1944-ben keletkezett lakásadatszolgáltatási ív került elő. A legutóbb napvilágra került iratlelet a Budapest és Környéke Lakásügyi Kormánybiztosa mindeddig megsemmisültnek hitt iratanyagát tartalmazza. Ez a hivatal irányította 1944. július–december között a főváros területén a lakásgazdálkodást, azaz a megüresedett lakások igénybevételét és kiutalását, mindenekelőtt a budapesti zsidóság csillagos házakba költöztetésével és a bombatámadások következtében kialakult lakáshelyzetet. A beszélgets a budapesti háborús lakáshelyzet és a Kormánybiztosság tevékenységének bemutatásán túl elsősorban a lakáskiutalási kérvényekből kiolvasható emberi sorosokra koncentrál.
Jakab Réka 2001-ben végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán történelem, muzeológia és levéltár szakon. Doktori fokozatát 2013-ban szerezte az ELTE BTK Történettudományi Doktori Iskola Művelődéstörténeti Programján. Disszertációjának témája Pápa város zsidóságának 1848-at megelőző társadalom- és gazdaságtörténete volt, ami Bérlőből polgár címen 2014-ben meg is jelent. 2003-tól 2021 elejéig a Veszprém Megyei Levéltár munkatársa volt, ahonnan 2021 március vége óta Budapest Főváros Levéltárának munkatársa, referenciája a városegyesítés utáni Budapest közigazgatási iratanyaga.
A beszélgetés meghallgatható Spotify és YouTube csatornáinkon.
Szerkesztő: Ternovácz Bálint
Hangmérnők: Holozsai Ádám