Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc régóta a magyar nemzeti emlékezet egyik alapvető eleme. Az ezzel kapcsolatos legendák gyártása már a márciusi események után megindult, s mint mindig, igaz és hamis elemek egyaránt keverednek benne, elég csak a Nemzeti dalt a Nemzeti Múzeum lépcsőjén elszavaló Petőfi legendájára utalni. Ahhoz, hogy feltárjuk, mi igaz ezekből a történetekből, az eredeti, hivatalos forrásokat őrző levéltárakhoz kell fordulnunk. Ha a márciusi fővárosi, pest-budai eseményekre vagyunk kíváncsiak, akkor Budapest Főváros Levéltárában kell keresni a dokumentumokat. E hivatalos források a naplókkal, visszaemlékezésekkel, irodalmi alkotásokkal szemben talán nem adják vissza a forradalom lendületét, lelkesedését, de igyekeznek a tényeket rögzíteni és a forradalmat követő hétköznapok világának lenyomatát megjeleníteni. Nyomon követhető a várost vezető hivatalok tevékenysége, az a folyamat, amelynek során megteremtődtek azok a feltételek, amelyek biztosították, hogy a forradalmi vívmányok utasítások, szabályzatok stb. útján átmenjenek a gyakorlatba. A hivatalokban a forradalmi eseményeket követően sem állt le az élet, folyt tovább a mindennapi megszokott munka. A jelen forrásválogatás során olyan dokumentumok kiválogatására törekedtünk, amelyek e vívmányok írásban rögzítését és a hétköznapokba való átültetését mutatják be.
A kiválogatott forrásokból néhányat emelnénk ki.
Hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy Buda és Pest két önálló város volt. Ez tükröződik abban is, hogy Pest város tanácsa még 15-én elfogadta a 12 pontot, míg a budaiak másnap ültek össze rögzítették annak elfogadását tanácsülési jegyzőkönyveikben.
Nemrégiben emlékeztünk meg az 1873-ban egyesített főváros létrejöttének 150. évfordulójáról. A budai és pesti tanácsülési jegyzőkönyvek tanúsítják, hogy Buda, Pest és Óbuda egyesítésének kérdése már 1848 áprilisában felmerült.
Azt minden iskolás tudja, hogy Táncsics Mihály kiszabadítása megtörtént, de azt már nem, hogy a pesti közgyűlés által kiküldött bizottmány határozatban döntött arról, hogy a Magyar Királyi Helytartótanács által szabadon engedett Stancsics Mihály és felesége, Seidel (Seidl) Terézia számára gyűjtést rendeznek, és ezért aláíró íveket küldtek szét a pesti tanácsnak és hivatalainak, hogy az író kiesett kenyérkeresetét pótolják.
A dokumentumokon keresztül annak is tanúi lehetünk, hogy a sajtószabadság kimondása nem elegendő, annak az új alapelveken való szabályozása azonnali lépéseket igényel. A Helytartótanács már március 16-án leiratban fordult Buda városához és az előzetes cenzúra megszüntetése miatt a törvényhozás további rendelkezéséig a sajtó működésével kapcsolatban ideiglenes szabályokat hozott. Ez kimondta, hogy a sajtó megelőző cenzúra nélkül, szabadon működik, a könyvnyomtatás vagy kőnyomat útján kiadott iratért, rajzért annak szerzője, szerkesztője, készítője felelős. A kiadványokon egyértelműen fel kellett tüntetni, mely nyomdában készültek, és egy példányukat át kellett adni az illetékes hatóság elnökének. A sajtó útján elkövethető visszaélések, kihágások elbírálására ideiglenes bizottságot hoztak létre. Buda közgyűlése március 17-én fogadta el ezt az ideiglenes szabályozást, amelynek másolatát átadta a helyi könyvnyomda- és kőnyomdatulajdonosoknak.
A levéltár az 1848-as forradalomhoz kapcsolódó, fontos forrásokat őriz, amelyekből e rendhagyó válogatás révén betekintést nyerhetünk az 1848-as forradalom kevésbé ismert részleteibe.
A kiállítás anyaga letölthető innen: