Történetek az Állatkert múltjából 3. rész

A városligeti kisbizottmány – a park gondozásáért felelős házi bizottság küldöttsége – 1876. október 7-én hivatalos panaszt nyújtott be a főváros vezetőségéhez az Állat- és Növényhonosító Társaság igazgatójával szemben. A bejelentés szerint Serák Károly igazgató október 5-én és 6-án fegyveresen csónakba szállt a városligeti nagytavon, és az ott fészkelő vadkacsák közül többet is levadászott. A bizottmány azzal vádolta az igazgatót, hogy tettével nemcsak a főváros tulajdonát károsította meg, hanem a ligetben pihenő polgárság körében is komoly riadalmat keltett. Ráadásul határozottan állították, hogy az igazgató nem az Állatkert érdekében lövöldözött, hanem a saját konyháját kívánta gazdagítani, illetve csupán magáncélú szórakozásból vadászott. Az ügyről a fővárosi rendőrséget is értesítették, és kérték, hogy indítsanak fenyítő eljárást Serák ellen kihágás miatt. A városi tanács eleget tett a kérésnek, így a bűnvádi eljárás kezdetét vette. A korabeli sajtó azonnal lecsapott a szaftos témára és sorra jelentek meg a cikkek, amelyek hol elítélték, hol pedig védelmükbe vették az állatkert igazgatóját.

1–2. kép A városligeti kisbizottmány feljelentése Serák által elkövetett „erőszakoskodás és botrányos viseletről”. IV.1407.b VII. 2518/1876. (37710/1876).

Az intézmény vezetése is a hírlapokból értesült a feljelentésről, aminek hatására a választmányi tagokból egy háromfős vizsgálóbizottságot alakítottak. A bizottságnak tagja volt Xántus János, az állatkert egyik alapítója és korábbi igazgatója is, aki rögtön javasolta, hogy haladéktalanul szerezzenek be fegyvertartási engedélyt az intézményben őrzött puskákra, mivel azzal addig – a jelek szerint – nem rendelkeztek.

3. kép Az Állat-és növényhonosító Társulat 1876. október 23-i választmányi gyűlésen felállítja a vizsgálóbizottságot. IV.1407.b VI.873/1888. 1881. doboz 1876. 45. oldal

Ezt követően az állatkertet üzemeltető társulat elnöke, dr. Szabó József kérvényt nyújtott be a fővárosi tanácsnak, kérve a feljelentés visszavonását. A belső vizsgálat eredményeire támaszkodva a következő magyarázattal álltak elő:

A lelőtt szárnyasok nem vadkacsák voltak, hanem az állatkert tulajdonát képező amerikai labrador kacsák (mai nevén smaragd kacsák – nem összetévesztendő az ekkorra már kihalt labradori kacsával). Ezek a madarak az állatkertből szöktek ki, és bár a városligeti tavon költöttek, naponta visszajártak az intézmény területére etetésre. Ebből kifolyólag a főváros vagyonát nem érte kár. Ráadásul nem ez volt az első eset, hogy az állatkerti madarak a tágasabb külső tavat választották lakhelyül, ám addig sikerült őket élve befogni. Serák ezúttal mindössze két példányt tudott élve kézre keríteni. Mivel tartott tőle, hogy a ki- és berepkedő kacsák a többi ritka szárnyast is kicsalják a ligeti tóra, a hátramaradt egyedeket fegyverrel tette ártalmatlanná. Szabó elnök azt is állította, hogy az igazgató az állatkerti portás útján előre jelezte a rendőrségnek a lövöldözési szándékát. Ez a bejelentés azonban vélhetően elmaradt, mivel a feljelentést követően maga a rendőrség érdeklődött a tanácsnál, hogy adtak-e engedélyt Seráknak a fegyverhasználatra. Az állatkert nyomatékosította, hogy az igazgató a kacsákat nem saját célra lőtte le; ugyan a piacon értékesítették őket, de a bevételt hiánytalanul befizették a társulat pénztárába, és arról szabályszerűen elszámoltak.

4–5–6.  kép Az állatkert védekezése a „kacsa ügyben”. IV.1407.b VII. 2518/1876. (44222/1876)

A feljelentést kezdeményező városligeti kisbizottmány azonban elvitatta a kacsák tulajdonjogát az állatkerttől. Arra hivatkoztak, hogy a korábban megszökött példányokat és azok utódait már ők etették a város pénzéből. Bár a kártérítési követelésüktől végül eltekintettek, a botrányokozást nem hagyták annyiban. Példastatuálásként és a jövőbeli esetek megelőzése végett azt kérték, hogy az igazgatót sújtsák 50, vagy akár 100 forintos pénzbírsággal, amelyet aztán „adományként” az állatkert fejlesztésére fordíthatnának.

Az illetékes kerületi járásbíróság (fenyítőbíróság) előtt 1877 februárjában zajlott le a tárgyalás. Bizonyítékok bemutatására és tanúk meghallgatására végül nem volt szükség, mivel Serák Károly beismerte a vagyonbiztonság elleni vétkét (vagyis a vadászati kihágást). A bíróság 10 forint pénzbüntetésre ítélte, amelynek felét a szegényalap, másik felét pedig a főváros házipénztára javára kellett fordítani. Az igazgató a bírságot azonnal, a helyszínen le is rótta.

7. kép Beszámoló a bírósági tárgyalásról. IV.1407.b VII. 2518/1876. (9182/1877)

A történet igazán abszurd, bürokratikus szála azonban csak ekkor kezdődött. A járásbíróság a 10 forintos összeget nem utalta át azonnal a fővárosnak, hanem úgy tervezte, hogy több más náluk lévő tétellel együtt, egy későbbi időpontban, egyben küldi meg. A pénz azonban nem érkezett meg a főváros számvevőségére. Az ügy akkora hullámokat vert, hogy végül az igazságügyi miniszterhez kellett fordulni, hogy kiderítsék hová tűnt az összeg a járásbíróságról. Még az a gyanú is felmerült, hogy a járásbíró elsikkasztotta a pénzt. Bár a bírságot végül 1879 áprilisában ténylegesen átutalták a fővárosnak, de a számvevők még 1891-ben is keresték a tétel nyomát. Sőt, 1907-ben – több mint harminc évvel a nevezetes kacsavadászat után – a hivatalok még mindig a bírság után nyomoztak, amikor is végül felmerült, hogy a csekély összeget egyszerűen törölni kellene a könyvelési hátralékok közül.

Mautner Zoltán
főlevéltáros, levéltár-pedagógus
Budapest Főváros Levéltára