„Alólírott hosszabb külföldi utazása alkalmából, azon kedvező tapasztalást szerezte magának, miszerint Európa minden nagyobb és nevezetesebb városaiban az, úgy az egészségre előnyös, mint meleg nyári idény alatti hőségben hűsítő szíjsavas vizet élvezik, mely ízletes, olcsó és kedvelt ital, jutányos áron eladásra a közönség kényelme tekintetéből minden látogatott helyeken és élénk utcáiban bizonyos széksavas (soda = vaser) ivócsarnokok vannak fölállítva. Alulírott szándékozik tehát Pesten, hazánk fővárosában – mely bármi tekintetben is Európa akármely városával versenyezhet, több ilynemű a párizsi, berlini é drezdaiakhoz hasonló, s a célnak megfelelő kis ivócsarnokot – „Első magyar szék savas vízívó Csarnok” cím alatt, több általa kitűzött helyeken fölállítatni – természetesen úgy, hogy a közlekedésnek semmi tekintetben akadálya ne lenne.” A szépnevű Lőw Angyal folyamodványát  ismerhetjük meg a fenti sorokban, melyet Pest városának Tekintetes Tanácsához címzett. Az 1864-ben kelt iratban Lőw úr kifejti, hogy az igen tetszetős, hercig kis csarnokot hat helyen szeretné felállítani, egyet az „Eörzsébet téren”, egyet a német színháznál, egyet a Széna téren, egyet az Orczy kertben és kettőt pedig a Városligetben. El is jutott az ügy egészen Pest városának Gazdasági Bizottmányához, amelynek tagjai lelkesen támogatták az ötlet megvalósulását, azonban a terv csak terv maradt, mert időközben Lőw úr, a nevéhez méltón elszállt. Hiába idézték őt meg a Tanács tagjai, Lőw úrnak se híre, se hamva nem volt többet…
 
Jelzet: BFL IV.1303.f. X. 555/1863