A levéltárak és a Nagy Háború

Esemény kezdete: 2018.10.04 – 00:00
Helyszín: zentai Történelmi Levéltár
A zentai Történelmi Levéltár 2018. október 4-én nemzetközi tudományos konferenciát szervez A levéltárak és a Nagy Háború címmel, melyen Dr. Sarusi-Kiss Béla, Budapest Főváros Levéltára főosztályvezetője is előadást tart.

A zentai Történelmi Levéltár 2018. október 4-én nemzetközi tudományos konferenciát szervez A levéltárak és a Nagy Háború címmel, melyen Budapest Főváros Levéltára főosztályvezetője is előadást tart, melynek témája az adatbázis építés és forrásközlés eredményei az I. világháború évfordulóján Budapest Főváros Levéltárában.

Az I. világháború befejezésének 100. évfordulója alkalmából szervezett rendezvényen összegzésre kerülnek az előző négy év kutatásainak eredményei, előreláthatólag 10 hazai és külföldi szakember tart majd előadást.

А NEMZETKÖZI KONFERENCIA PROGRAMJA

9.00–9.45 Regisztráció

9.45–10.00  Megnyitó, köszöntő

Elnököl:

Stevan Mačković, levéltári tanácsos

Történelmi Levéltár, Szabadka

10.00

1) Dr. Jasmina Nikolić, igazgató, Történelmi Levéltár, Požarevac

A požarevaci Történelmi Levéltár projekt tevékenységei a Nagy Háború 100. évfordulója alkalmából

2) Dr. Sarusi-Kiss Béla, főlevéltáros, Budapest Főváros Levéltára

Adatbázis építés és forrásközlés eredményei az I. világháború évfordulóján Budapest Főváros Levéltárában

3) Jelena Mitrović Kocev, főlevéltáros, Belgrád Történelmi Levéltára

Natalija Aranđelović naplójának (1915-1918) szerkesztési munkálatai

4) Dr. Pollmann Ferenc, történész, HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Budapest

Az OMM csapatainak védelmi esélyei 1918 őszén és a hadsereg összeomlása az olasz fronton

5) Jasmina Živković, levéltári tanácsos, Történelmi Levéltár, Požarevac

Szövetséges hadi ápolási missziók és szerb katonák gyógykezelése. A szerb hadsereg veszteségei az I. világháborúban

11.15  A „Szerbia és Braničevo a Nagy Háborúban 1914-1918“ című dokumentumfilm bemutatása

12.00–12.15 Kávészünet

12.15

6) Dr. Bojan Stojnić, igazgató, Boszniai Szerb Köztársaság Levéltára, Banja Luka

A boszniai Szerb Köztársaság Levéltárának a Nagy Háború 100. évfordulójához kapcsolódó tevékenységei

7) Dr. Kiss Gábor, igazgató, HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Budapest

Az osztrák-magyar katonai egészségügy 1918-ban

8) Pintér Tamás, Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány, Budapest

A Monarchia utolsó nagy offenzívája a Piavénál

9) Molnár Tibor, főlevéltáros, Történelmi Levéltár, Zenta

Zenta emberveszteségei a Nagy Háborúban

10) Mezei Zsuzsanna, főlevéltáros, Vajdasági Levéltár, Újvidék

Magyarország déli részének nemzetiségei a Nagy Háborúban és a Vajdasági Levéltár Jugoszláv mozgalomra vonatkozó iratai a Varia gyűjteményben

11) Kovács Csaba, könyvtáros, KSH Könyvtár, Budapest

A napló, mint az első világháború eseményeinek különleges forrása

13.45 Hozzászólások

14.00 Zárszó