A végrendeletek különböző, budai városi tanácsi, budapesti bírósági, és közjegyzői fondokban/állagokban található egybefüggő sorozatait feldolgozó adatbázis 18-20. századi, a letétbe helyezett vagy kihirdetett végrendeletek kutatását könnyíti meg fővárosban (az 1873. évi városegyesítést megelőzően jelenleg csak Budán, mivel csak itt őrizték önálló, a hagyatéki ügyektől elkülönített sorozatban a végrendeleteket). A kihirdetett végrendeletek között végakarat-nyilvánítást tartalmazó öröklési szerződések, házassági szerződések, (öngyilkosság előtt papírra vetett) búcsúlevelek, és tanúvallomási jegyzőkönyvek is megtalálhatók. Itt érdemes felhívni a figyelmet még arra a körülményre, hogy a budapesti közjegyzők által felvett avagy náluk letett olyan végrendeletek, amelyek nem alkotnak külön sorozatot, a közjegyzői okiratok adatbázisában kereshetők.
A rekordokban a végrendelkező (illetve örökösödési, házassági szerződést kötő) személyek adatai lettek rögzítve, feltüntetve a végrendelet keletkezésének – a kihirdetést akár évtizedekkel megelőző – dátumát. Megjegyzendő, hogy annak idején számos esetben egy ügyszám alatt tartottak nyilván több, különböző időben született végrendeletet (pótvégrendeletet, fiókvégrendeletet), ha ugyanazon végrendelkező személyhez vagy személyekhez (házaspárhoz) kapcsolódtak. A rekordok száma jelenleg a 24000-et közelíti, ami – a jellemzően házastársak által közösen alkotott végrendeletek, örökösödési és házassági szerződések miatt – 30000 végrendelkező személyt fedhet.
Kutatási korlátozás alá esnek az olyan, 1924 után keletkezett végrendeletek, amelyekben megállapíthatóan kiskorú személyek adatai jelennek meg. Az adatbázis-építés és digitalizálás által lefedett levéltári iratanyagról részletesen az alábbi táblázatból tájékozódhat.
Levéltári törzsszám | Fond/állag megnevezése | Adatbázisban található anyagrész terjedelme | Digitálisan kutatható anyagrész terjedelme |
IV.1002.y. | Buda Város Tanácsának iratai. Végrendeletek | 1696-1873 | 1696-1873 (teljes állag) |
VII.2.f. | Budapesti Királyi Törvényszék. Letéti ügyek | 1825-1895[*végrendeleti (Lv.) sorozat] | 1825-1895(teljes sorozat) |
VII.6.e. | Budapesti I-III. Kerületi Királyi Járásbíróság iratai. Kihirdetett végrendeletek | 1896-1950 | 1896-1919 |
VII.7.d. | Budapesti IV. Kerületi Királyi Járásbíróság iratai. Kihirdetett végrendeletek | 1896-1914 | 1896-1914(teljes állag) |
VII.8.d. | Budapesti V. Kerületi Királyi Járásbíróság iratai. Kihirdetett végrendeletek | 1896-1914 | 1896-1914(teljes állag) |
VII.9.d. | Budapesti VI. Kerületi Királyi Járásbíróság iratai. Kihirdetett végrendeletek | 1896-1914 | 1896-1914(teljes állag) |
VII.10.d. | Budapesti VII. Kerületi Királyi Járásbíróság iratai. Kihirdetett végrendeletek | 1896-1914 | 1896-1914(teljes állag) |
VII.11.d. | Budapesti VIII-X. Kerületi Királyi Járásbíróság iratai. Kihirdetett végrendeletek | 1896-1914 | 1896-1914(teljes állag) |
VII.12.e. | Budapesti Központi Királyi Járásbíróság iratai. Kihirdetett végrendeletek | 1896-1952 | 1914-1918 |
VII.20. | Budafoki Királyi Járásbíróság iratai | 1931-1956 |