Az „Eklektikától a brutalizmusig” című építészeti kiállítás 2024. szeptember 30-ig látható

MEGHOSSZABBÍTVA!

Az időszaki tárlat 2024. szeptember 30-ig látogatható. A nyitvatartás változatlan: hétköznapokon 8 és 18 óra között. A belépés továbbra is díjtalan.

Budapest Főváros Levéltára, valamint Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatal Várostervezési Főosztálya rendezésében az

EKLEKTIKÁTÓL A BRUTALIZMUSIG 2017-2022

között feltárt építészeti értékek Budapesten című kiállítás 2023. október 12-én nyílt meg.

Helyszín: Budapest Főváros Levéltára, 1139 Budapest, Teve u. 3–5., első emelet

A kiállítás Budapest Főváros Levéltára nyitvatartási idejében tekinthető meg. A belépés díjtalan.

Budapest legmegkapóbb, más városokkal összetéveszthetetlenül egyedi látképét tagadhatatlanul a dunai panoráma és a belvárost alkotó, döntően eklektikus épületállomány adja. A világ hivatalosan elismert egyetemes örökségének sorába tartozó legkiválóbb építészeti alkotások általában országosan védett műemlékek. Az ikonikus épületeken kívül nagy számban találhatók itt helyi védelem alatt álló épületek, épületegyüttesek is. A korunkhoz közelebbi időszakokban épült házak közül azonban még sok vár felfedezésre.

A Fővárosi Önkormányzat településkép védelméről szóló rendelete 2017 óta lehetővé teszi, hogy a külső kezdeményezéseken túl hivatalból indított speciális szakmai szempontok alapján, vagy konkrétan körülhatárolt területre vonatkozó feltárás során megismert építészeti értékek is védelem alá helyezhetők legyenek. A Várostervezési Főosztály a lehetőséggel élve az utóbbi években tematikus kutatásokat folytat a főváros területén megtartandó épületek, épületegyüttesek vizsgálatával.

A tematikus kutatások eredményét az „Eklektikától a brutalizmusig” című kiállítás mutatja be, amely egyúttal érzékeltetni kívánja az építészeti stílusok fejlődését is egy időutazás keretében a XIX. század végétől az 1970-es évek elejéig. A tablókon láthatók a Nagykörúton belüli területen álló eklektikus épületek, a város számos pontjáról ipari épületek, a két világháború közötti időszakból változatos stílusirányzatokat mutató izgalmas épületek, valamint az 1945 utáni évtizedek építészetének alakulását jól reprezentáló alkotások is. A most bemutatásra kerülő mintegy 100 épület a Fővárosi Önkormányzat által 2017 óta védelem alá helyezett több, mint 340 épületből válogatás.

A kiállítás meghívója pdf formátumban itt érhető el.

meghivo