Budapesti fürdők – a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda és Széchy Tamás Uszoda

2019-ben a Nyitott Levéltárak programsorozat tematikája az idegenforgalom, turisztika témakörére épül, melynek részeként levéltárunk kiállítást rendez a XX. századi budapesti fürdőkről. Ennek kapcsán indítjuk útjára cikksorozatunkat, melynek első írása a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda és Széchy Tamás Uszodával foglalkozik.

2019-ben a Nyitott Levéltárak programsorozat tematikája az idegenforgalom, turisztika témakörére épül, melynek részeként levéltárunk kiállítást rendez a XX. századi budapesti fürdőkről.

A budapesti fürdő életet bemutató „Budapesti fürdők villanófényben (XX. század)” című kiállításunk 2019. május 21-én nyílik. Ehhez kapcsolódva szeretettel hívjuk Önöket a 2019. június 7-8. levéltárunkban megrendezésre kerülő III. Levéltári Piknikre, ahol a számos izgalmas program közül a Fürdőkultúra a XIX-XX. században címmel hallgathatnak előadást június 8-án.

Fentiek kapcsán indítjuk útjára cikksorozatunkat, melynek első írása a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda és Széchy Tamás Uszodával foglalkozik.

Hajós Alfréd első olimpiai bajnokunk, aki az 1896-ban Athénban megrendezett (első újkori) nyári olimpiai játékokon gyorsúszás sportágban első helyezést ért el, nemcsak sportolóként írta be magát a történelembe.

Guttmann Arnold néven, Budapesten 1878. február 1-én született, és Hajós Alfrédként szerzett építészmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.

A Műegyetem elvégzése után Alpár Ignáccal, majd Lechner Ödönnel dolgozott együtt. Kimagasló építészeti tervező munkájának eredményei olyan maradandó alkotások, mint a ma is eredeti funkciójuk szerint használt szecessziós stílusú debreceni Aranybika Szálló (1915), a Margit-szigeti Nemzeti Sportuszoda (1930), a Győri Versenyuszoda (1931), vagy a budapesti  Andrássy Hotel (1938-ban Munkácsy Mihály Szállodabérház vagy „Boarding House” néven épült) modernista épülete (Budapest, Andrássy út 111.).

A Margit-szigeten található, legutóbb a 2006-os úszó Európa bajnokság előtt felújított, ma Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda és Széchy Tamás Uszoda nevet viselő sportlétesítmény 1929. november 7-i dátummal és Hajós Alfréd tervező építészmérnök aláírásával ellátott főhomlokzati rajza (Margit-szigeti fedett versenyuszoda), valamint keresztmetszeti tervrajza (1929. november 5.) BFL XV. 17. f. 834 jelzet alatt található levéltárunk őrizetében.

Az épület ma is számos nemzetközi verseny, illetve a vízi versenysport edzéseinek helyszíne.

A Nemzeti Sportuszoda építésével kapcsolatosan a Tér és forma építészeti szaklapban megjelent, és az Arcanum Digitális Adattárban elérhető cikkek:

Főhomlokzati rajz (jelzet: BFL XV. 17. f. 834)
Keresztmetszeti tervrajz (jelzet: BFL XV. 17. f. 834)