Gárdonyi Alberttől a Teve utcáig. A főváros első főlevéltárosa és a levéltár épületei – tudományos tanácskozás és kiállítás megnyitó

Esemény kezdete: 2024.12.04 – 10:00

Budapest Főváros Levéltára 2024. december 4-én tudományos tanácskozást rendez Gárdonyi Alberttől a Teve utcáig. A főváros első főlevéltárosa és a levéltár épületei címmel. A konferenciát egy kerekasztal-beszélgetés zárja, amelyet a levéltárunk korábbi épületeit és jelenlegi otthonát bemutató kamarakiállítás megnyitása követ.

A tanácskozás apropóját az egyik legjelentősebb hazai főlevéltáros, a székesfőváros egykori levéltárvezetője, Gárdonyi Albert (1874–1946) születésének 150. évfordulója, valamint Budapest Főváros Levéltára jelenlegi épületének 20 éves fennállása adja.

Program:

10.00 – 10.15 Erkel Ferenc Vegyeskar
Köszöntők:
Dr. Kenyeres István BFL főigazgató
Keszthelyi Dorottya Fővárosi Önkormányzat Emberi Erőforrások Bizottságának elnöke
Dr. Gárdonyi Zsolt zeneszerző, orgonaművész

Előadások:
Levezető elnök: Hermann István

10.15 – 10.40: Kenyeres István: Gárdonyi Albert, a levéltáros

10.40 – 11.00: Reisz T. Csaba: Csánki Dezső, az Országos Levéltár polgári származású vezetője

11.00 – 11.20: Ternovácz Bálint: Gárdonyi Albert, a történész

11.20 – 11.40: Sipos András: A főváros és közgyűjteményei a 20. sz. első felében

11.40 – 12.30: Kávé- és ebédszünet

12.30 – 12.50: Szász Károly: A Bazilikától a Teve utcáig – a BFL megvalósult és megvalósulatlan épületei

12.50 – 13.50: Beszélgetés a levéltári épületről. Résztvevők: Németh Tamás építész, Breinich Gábor az építés idején főigazgató-helyettes, moderátor: Kenyeres István főigazgató

14.00: A „Dohos pincéktől a klimatizált raktárakig – Út a Teve utcai épületig” című kiállítást megnyitja Breinich Gábor


A rendezvény nyilvános és ingyenes, regisztráció nélkül látogatható. Az eseményen kép- és hangfelvétel készül. A programváltozás jogát fenntartjuk.
A meghívó pdf formátumban megtekinthető itt.