Ki ne dobj minket!

Kevesen tudják, hogy Budapest Főváros Levéltára nem csak a főváros igazgatása során keletkezett iratokat őrzi, hanem a családi múlt, illetve a civil egyesületek, szervezetek emlékeit is gyűjti. 

A több generáción keresztül megőrzött dokumentumok nem csak a családtagok számára lehetnek értékesek, de sokszor egy adott korszak mindennapjairól szinte csak ezek a források tudósítanak. 

A civil szervezetek és egyesületek működése, de akár léte is könnyen feledésbe merülhet, ha a tevékenységük során keletkezett iratok az enyészeté lesznek. 

Sokan törekszenek arra, hogy megfelelő körülmények között őrizzék meg az iratokat, csak nem tudják, kihez fordulhatnak tanácsért. Felhívásunkkal szeretnénk segítséget nyújtani mindazoknak, akiknek ilyen jellegű irathagyaték van a birtokában.

A CivilArchiv Projekt a BFL munkatársai által 2017-ben létrehozott komplex, közgyűjteményi stratégia, amely a fővároshoz köthető magánszemélyekhez, családokhoz, illetve civil-szervezetekhez kapcsolódó, maradandó értékű iratok levéltári gyűjtését, feltárását és megőrzését hivatott széles társadalmi körben népszerűsíteni.

A családi és személyi irathagyatékok esetében kérjük, vegye fel a kapcsolatot kollégáinkkal:

Dr. Nagy Ágnes
nagyagnes@bparchiv.hu
06-1-298-7642

Dr. Lukács Anikó
lukacsa@bparchiv.hu
06-30-292-8823
06-1-298-7598

A civil szervezetek iratait illetően pedig keresse kollégánkat:

Györgyi Csaba
gyorgyics@bparchiv.hu
06-30-416-5212

Milyen iratokra is gondolunk?

A főváros levéltáraként mindenek előtt budapesti magánszemélyek és családok irathagyatékait gyűjtjük, legyen szó magánlevelezésről, naplókról, fényképekről, okmányokról, iskolai, munkahelyi, háztartási, illetve egyéb személyes és családi iratokról. A civil szervezetek dokumentumait illetően megszűnt fővárosi társadalmi szervezetek, csoportosulások, körök, egyesületek és alapítványok iratait várjuk.