Az első világháború utáni magyar memoárirodalom jelentős része foglalkozott a hadifogságban eltöltött évek személyes élményeivel. Kevésbé került be a hazai köztudatba a fogság egy másik, főként civileket érintő formája, az internálás, amely a háborús erőszaknak korábban Európában ismeretlen színterét nyitotta meg. Magyarországon a történész szakma gyakorlatilag semmilyen figyelmet nem szentelt az első világháború alatt magyar internálótáborokba zárt, illetve rendőri felügyelet alá helyezett külföldi, és a „belső ellenségként” kezelt, nem mellékesen magyar állampolgárságú, de általában nem magyar nemzetiségű állampolgárokkal való bánásmódnak. Ezért is fontos Somogyi László munkája, aki e hiányosságot igyekszik pótolni.A szerző a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye területén, elsősorban a Tápiósülyön, Vácon és Cegléden létrehozott három nagy tábor működésén keresztül kívánja bemutatni az első világháború ideje alatt gyűjtőtáborokba és rendőri felügyelet alá helyezett civilek sorsára fókuszálva az internálást, valamint ennek a történeti léptékét tekintve viszonylag új fogva tartási modellnek – az eddig feltárt források alapján – Magyarországon alkalmazott rendszerét. Jelen kötet alapját képezheti a háború alatt Magyarországon működtetett civil internálótábor-hálózat minél teljesebb feltérképezésének és az eddig jóformán ismeretlen, ám sajátságos rendészeti eljárás feltárásának.