Konferencia a Don-kanyari katasztrófáról

Esemény kezdete: 2020.02.13 – 16:00
Esemény vége: 2020.02.13 – 19:00
Helyszín: Budapest Főváros Levéltára, Gárdonyi Albert terem, 1139 Budapest, Teve utca 3–5.
A Clio Intézet és Budapest Főváros Levéltára tisztelettel meghívja Önt 2020. február 13-án (csütörtök) 16.00 órakor a Hová tűntek a katonák? című minikonferenciára.

A Clio Intézet és Budapest Főváros Levéltára tisztelettel meghívja Önt 2020. február 13-án (csütörtök) 16.00 órakor a Hová tűntek a katonák? című minikonferenciára.

Sokakat közvetve vagy közvetlenül ma is érint a Don-kanyarban harcoló katonák életútja: sokaknak eltűnt, hadifogságba került a hozzátartozója. Akik visszatértek, nem beszéltek, mert nem beszélhettek az átéltekről. A jelen konferencia fókuszában az ő megéléstörténetük áll, de hangsúlyosan foglalkozunk 2. hadsereg megszálló tevékenységével és a Don-kanyar máig tartó emlékezetével is.

Előadások:

FÓRIS ÁKOS

történész, Clio Intézet

Háború az arcvonal mögött – Partizánok, hadifoglyok, civilek a magyar 2. hadsereg mögöttes területén

GYÖRGY SÁNDOR

tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága

„A lehetőségek végső határáig” – fejezetek a doni áttörés történetéből

PIHURIK JUDIT

történész, ny. egyetemi docens

Második Mohács? A Don-kanyar emlékezete

Beszélgetés és kérdések

Moderátor: Tóth Eszter Zsófia

Időpont:

2020. február 13. 16:00 – 19:00

Helyszín: 

Budapest Főváros Levéltára, Gárdonyi Albert terem, 1139 Budapest, Teve utca 3–5.

A részletes program letölthető innen.

Az esemény Facebook oldalához itt lehet csatlakozni.