2026. április 1-jén a Budapestre látogató Nancy Fraser amerikai filozófus férjével, Eli Zaretsky történésszel együtt felkereste a Budapest Főváros Levéltára kezelésében álló Lukács lakást, az egykori Lukács Archívumot és Lukács György dolgozószobáját. A látogatás során folytatott beszélgetésünkben szó esett Fraser Lukács György műveihez fűződő viszonyáról, valamint Heller Ágnessel és Márkus Györggyel kialakított szakmai kapcsolatáról. Emellett érintettük a BFL Budapesti Iskola Projektjének egyes részleteit, továbbá a Belgrád rakparti Lukács lakás jövőbeli átalakításának és tudományos közönség számára történő megnyitásának terveit is.
Nancy Fraser korunk egyik legjelentősebb társadalomfilozófusa. Legismertebb munkái az elismerés és újraelosztás kérdéseivel, a kortárs kapitalizmus működésével, valamint a társadalmi nyilvánosság globális átalakulásával foglalkoznak. Fraser budapesti tartózkodása során vette át a Rajk Szakkollégium Andorka Rudolf Társadalomtudományi Díját; magyarországi látogatására a díjat odaítélő Rajk Szakkollégium meghívására került sor.
Fotó: Rajk Szakkollégium



