A Levéltári egyperces Budán folytatja a BFL épületek történetét.
A Heinrich István utcai épület továbbépítése, 1976–1978
Az épületben 1976-ban nyert elhelyezést a Levéltár. Néhány év múlva, az Örs vezér terére megálmodott „csodapalota” kivitelezésének elvetése után, több terv is született a hűvösvölgyi levéltárépület kibővítésére. 1976-ban két terv is készült: az egyik változatban a bejárat mellett jobbra épült volna egy 5 szintes raktárépület egy másikban pedig a meglévő ellipszis alakú körítőfalon belülre terveztek egy ugyanilyen funkciójú 9 szintes létesítményt. Miután mindkét elképzelés megvalósulatlan maradt, 1978-ban elkészült az előzőeknél még nagyobb szabású tervezet. Ez nem a már meglévő épületmagra épült volna, hanem attól elkülönülő új épületszárnnyal tervezték bővíteni a meglévőt. Raktárépületnek két, egyenként 8 szintes épületet terveztek. Számolva azonban a hasonló intézményeknél egy idő után felmerülő bővítési igényről, a mellette lévő telken ezt is biztosítva látták. E nagyszabású terv többek között azon bukott le, hogy pl. a beruházás – a tervezők szerint is – durva tereprendezéssel kezdődött volna.
A Leonardo utcai épület átépítése, 1982–1991
Az 1912-ben épült Misura Mihály-féle Kocsi- és Karosszéria Gyár épületét a tervezés idején a Budapesti Bútoripari Vállalat használta raktárként. Az épület nagyon rossz állapotban volt, ezért átépítésére három alternatíva is készült. Mindhárom elképzelésben a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kerületi fiókkönyvtárával közösen használta volna a Levéltár az épületet. A FSZEK csupán az épület mintegy 15%-át foglalta volna el. Bár az első tervek már 1982-ben elkészültek, de az épület rendkívül rossz állapota miatt a felújítási munkálatok egészen 1991-ig tartottak. Az épület teherbíró képessége korlátozott volt, ezért például volt olyan elképzelés, hogy a kutatóhelyiséget – mivel az kisebb terhelést jelent – a padlástéren kellene kialakítani.
Az épületet 20.000 folyóméter irat befogadására tervezték, a 2004-es költözéskor mintegy 15.000 folyóméter iratanyag került át a Teve utcába.
Szász Károly
Illusztrációk:
-A Levéltár bejárata a Heinrich István utcai épületen, BFL XV.19.c.4
-Kutatóterem, később restauráló műhely, BFL XV.19.c.4
-A hűvösvölgyi épület étépítésének terve
-Az egykori Misura-kocsigyár épülete felújítás előtt, 1983 BFL XV.19
-A „Leó” felújítás után, 1988 BFL XV.19.c.4
-A Leonardo da Vinci utca 8–10. metszete BFL XV.17.d.329