Levéltári egyperces 2025/30. A Mária-Valéria-telep

1924. szeptember 6-án hunyt el Mária Valéria főhercegnő, Ferenc József és Erzsébet királyné Budán született, magyar földön nevelkedett negyedik gyermeke. Nevét az Esztergomot Párkánnyal összekötő Duna-hídon kívül a főváros IX. kerületében fekvő szükséglakótelep őrizte.

Az egykori lőtér helyén 1915-ben 120 barakkból álló hadikórház épült, amely Mária Valéria nevét vette fel. A főhercegnő gyakran szervezett jótékonysági akciókat a sebesültek megsegítésére. 1918-ban hadifogolykórházzá alakították át az épületegyüttest. A háború után a hazatérő katonák mellett sokan menekültek ide a Trianon után elcsatolt területekről. Dúlt a lakáshiány, a Határ út – Üllői út – Ecseri út – Gyáli út között fekvő épületeket ezért szükséglakásokká alakították át elvileg ideiglenes jelleggel, így létesült a főváros legnagyobb befogadóképességű szükséglakótelepe. A később érkező új lakók, akik még az alacsony bért sem tudták fizetni, a barakkok mellé viskókat, fabódékat tákoltak, ebből alakult ki a rossz emlékű nyomortelep. Eltűntek a korábban gondozott kiskertek. A negyvenes évek elején próbáltak korszerűsíteni, félkomfortos lakásokat emeltek, de nem sikerült megoldani az összezsúfolt emberek – számuk 10 és 20 ezer között mozgott – lakhatási problémáit.

Bár az itt élők már korábban is igyekeztek közösségként élni: működött itt házi tűzőrség, olvasókör és a „lavórként” emlegetett kertmozi is, a telepen az életminőség a második világháború után sem javult. Az 50-es évek elején a lakók sok gondot okoztak mind a rendőrségnek, mind a pártnak. Az MDP pártbizottsága, bár elismerte, hogy részben rendes munkásemberek lakják, de a „lumper” (!) proletárok ellen erőteljesebben kívánt fellépni. Többen illegálisan, „feketén” laktak a telepen és hétvégeken be nem jelentett rendezvényeket tartottak. 1957-től kezdődött meg a bontás, a nyomortelep felszámolása, de még 1977-ben is 481 lakás állt. A Mária Valéria-telep helyét ma a József-Attila-lakótelep foglalja el, ahol a főhercegnő emlékét egy kis tér neve őrzi.

Garami Erika

Illusztrációk:

-Szanálásra ítélt barakklakások, BFL XV.19.c.11 2514, 2515, 2561, 2564
-Háttérben már a panelházak, előtérben a telep maradványai, BFL XV.19.c.11 2603
-Problémák a telep lakóival. MDP Budapesti Bizottság IX. kerületi bizottsága üléseinek jegyzőkönyve, 1950.03.03, BFL XXXV.104.a/3 7.
-Az 1954-es választói névjegyzék egyik oldala, BFL XXIII.119 IX. kerület 115. választókerület, Mária Valéria-telep
-Már 1958-ban tervezték a telep szanálását. Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei. BFL XXIIII.102.a.
-Helyén épült fel a József Attila-lakótelep. 1964. Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei. BFL XXIII.101a.1
-Mária Valéria 1903 körül Carl Pietzner fotóján (Wikipédia)