Megnyílt a regisztrációs felület az állományvédelmi szakmai továbbképzésünkre

Budapest Főváros Levéltára Állományvédelmi szakmai továbbképzést indít levéltári munkatársak számára. A képzés időpontja: 2023. október 9–12. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A meghosszabbított jelentkezési határidő: 2023. október 3. (kedd) 12 óra

Budapest Főváros Levéltára ismét meghirdeti 30 órás állományvédelmi képzését elsősorban levéltárosok, segédlevéltárosok és egyéb levéltári dolgozók számára. A részben megújított tematikájú, gyakorlatorientált tanfolyam célja, hogy naprakész alap állományvédelmi ismereteket biztosítson a résztvevő szakembereknek röviden, érthetően, hatékonyan. Ennek érdekében javasoljuk a BFL honlapjáról elérhető, frissített Múltunk megőrzése és megismertetése I. – Állományvédelem című e-learning tananyag áttanulmányozását, melyben összefoglaltuk a legfontosabb állományvédelmi, digitalizálási alapelveket, bemutatjuk a levéltári dokumentumok felépítését és lebomlási folyamatait, a raktározás, kiállítás során felmerülő problémákat és megoldásokat, valamint a tömeges kezelések lehetőségeit, előnyeit és korlátait. A képzés során a fentiekre építve gyakorlati példákon keresztül tárgyaljuk az alábbi témaköröket:

  • Állományvédelmi projektek, jogszabályok, pályázatok
  • Vészhelyzetek, katasztrófahelyzetek kezelése
  • Levéltári anyagok károsodása, fertőzött anyagok vizsgálata
  • Tárolási körülmények, fenntarthatóság és kockázatok
  • Digitalizálás, fotózás állományvédelmi kérdései, fotók tárolása
  • Kiállítási célú kölcsönzés, kiállítások építése, üzemeltetése, bontása
  • Dokumentumok száraz tisztításának módszerei, kockázatai
  • A résztvevők által felvetett problémák, kérdések megvitatása

A képzés egy teszt kitöltésével és közös értékelésével zárul, melynek sikeres teljesítéséről a BFL oklevelet állít ki a résztvevőknek. A képzés időpontja 2023. október 9–12. 

Regisztrációs felület: https://forms.office.com/e/arDCyJz4pg