Elindult Levéltári Mozaikok sorozatunk

Budapest Főváros Levéltára új rovatot indít, Levéltári Mozaikok címmel, amelynek első cikkéből a főpolgármesteri tisztség kialakulásának történetét ismerhetjük meg Horváth J. András főlevéltáros tollából.

November 17-én ünnepeltük Pest, Buda és Óbuda egyesítését, Budapest főváros létrejöttének 146. évfordulóját. Ezen alkalomból Budapest Főváros Levéltára új rovatot indít, Levéltári Mozaikok címmel. Intézményünk mindig kiemelt figyelmet fordított arra, hogy munkatársaink tudományos előmenetelét és kutatásait támogassa, közülük többen az általuk kutatott korszak és terület elismert szakemberei. A havonta kétszer jelentkező rovat egyik célja a levéltáros kollégák és tudományos eredményeik megismertetése a nagyközönséggel. A Levéltári Mozaikok másik célja, hogy az egyes – tartalmuk és formátumuk miatt vagy egyéb okból – érdekes, értékes, különleges képi és írott források bemutatásával felhívja a figyelmet a levéltárban őrzött kincsekre és múltunk megismerésének fontosságára.

Levéltári Mozaikok első cikkével köszöntjük egyúttal az egyesítéssel megszületett fővárost: Horváth J. András, a Varga László-díj idei kitüntetettje írása révén a főpolgármesteri tisztség kialakulásának történetét ismerhetjük meg.