A hétvégén érkezett a szomorú hír, hogy 2022. június 17-ikén elhunyt dr. Czaga Viktória, Budapest Főváros Levéltára nyugalmazott főlevéltárosa.
Czaga Viktória Erzsébet 1951. április 2-án született Budapesten. Eredeti végzettsége elektronikai műszerész volt. Szaktudását 1969–1970-ben a GAMMA Optikai Műveknél hasznosította, de életét a történelem iránt érdeklődése hamar más irányba terelte. 1970. augusztus 15-től levéltári kezelőként helyezkedett el Budapest Főváros Levéltárában, s így levéltárosi szakmai pályafutása fiatal korától levéltárunkhoz kötődött. Ezekben az években a Bazilika raktára volt a szolgálati helye, ahol az áldatlan állapotok (fűtetlen raktár, olykor 80 %-os páratartalom) – a szakma szerencséjére – nem rettentették el a levéltárosi pályától.
1973-ban felvételt nyert az ELTE történelem–levéltár szakára. Tanulmányait nappali tagozaton végezte, erre az időre kilépett a levéltárból, de ahogy diplomáját kezébe kapta, szinte azonnal újra levéltári szolgálatba lépett. 1978. augusztus 26-tól először segédlevéltárosként, majd 1980-tól levéltárosként, kutatótermi munkatársként, illetve Buda szabad királyi város levéltára és Óbuda mezőváros levéltára referenseként tevékenykedett.
Egyik lelke és összetartója volt a levéltár közösségének. Számos munka- és feladatkörben megfordult, széles anyagismeretre tett szert, amelyet szívesen osztott meg számos kutatóval és kollégával. Leginkább a 19. század vonzotta, ezen belül is a korabeli Buda történelme. A városegyesítés közelgő 150. évfordulóján tanulságos kézbe venni „A főváros egyesítése a budaiak szemszögéből” című tanulmányát (Tanulmányok Budapest Múltjából 28. Budapest, 1999). Doktori disszertációján alapult Házmán Ferenc, Buda utolsó polgármestere (BFL, 1997) című könyve, amelyben egy fontos, de korábban szakmai körökben is alig ismert szereplő fordulatokban gazdag pályafutását tárta fel a reformkortól a millennium korának küszöbéig. Jancsó Évával közösen jelentette meg a Pest-budai nemzetőrök 1848–49 című alapos forráskiadványt (BFL, 2001). Különösen kedves munkája volt Aggházy Kamil: Budavár bevétele 1849-ben című, az 1930-as évek óta kiadásra váró hatalmas munkájának sajtó alá rendezésében való részvétel. Áldozatos munkáját Budapest Főváros Levéltára 2008-ban Gárdonyi Albert-díjjal ismerte el, majd abban az évben, október 14-től nyugállományba vonult.
Mindig elkötelezett volt szülőhelye és otthona, Pesthidegkút múltjának minél teljesebb feltárása és megismertetése iránt, hosszú évek óta a Helytörténeti Kör vezetőjeként is. Nyugdíjas éveit elsősorban ennek a feladatnak szentelte. 2020-ban jelent meg a Legeza Lászlóval közösen készített Varázslatos Pesthidegkút című album. A Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat Klebelsberg Kuno-díjra jelölte, amelyet 2020-ban nyert el.
„A tőle kapott ismeretek, az általa átadott tudás olyan érték, amely formálta és építette is közösségünket. A térképekből kiolvasott családtörténetek, minden általa feltárt és gondosan végig kutatott életút segített megérteni múltunkat, segített feldolgozni traumáinkat, és segített összetartó közösséget építeni. Benne megtestesült az az erő, ami a felejtés, a legpusztítóbb erő ellen hat. Nem engedte, hogy felejtsünk, nem engedte, hogy ne tanuljunk a múlt döntéseiből, történéseiből, és legfőképp nem engedte a múltban elkövetett hibák megismétlődését.” – írta róla megemlékezésében Örsi Gergely, a II. kerület polgármestere.
Kedves Viki, szeretettel búcsúznak Tőled kollégáid.
