A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményében 2019. április 11-én rendezett megemlékezésen, amelyet Budapest Fő- és Székváros Könyvtára alapításának a 125. évfordulója alkalmából rendeztek, Horváth J. András, Budapest Főváros Levéltárának főlevéltárosa mutatta be Toldy László munkásságát, míg Kőrösy Józsefről, az 1902-től a főváros könyvtárát is igazgató Fővárosi Statisztikai Hivatal igazgatójáról Katsányi Sándor könyvtártörténész tartott előadást.
Toldy László (1846-1919) csaknem negyedszázadon át – 1886 és 1911 között – szolgálta a főváros levéltár- és könyvtárügyét az egyesített főváros második főlevéltárnokaként. Megpróbáltatásoktól terhes szakmai pályaívét – elődjéhez, Erdei Henrikhez, s utódjához, Gárdonyi Alberthez hasonlóan – csak részben övezte siker. Mindazonáltal igyekezett megtalálni a bizonyos tekintetben máig érvényesnek tekinthető szakmai cselekvés lehetőségeit. Toldy László édesapja a nagy irodalomtörténész Toldy Ferenc volt, akinek kultúraszervező indíttatását köszönhette. 1886-ban választotta meg a főváros közgyűlése az akkor még jócskán irattári feladatokat ellátó levéltár vezetőjévé. Fennen hangoztatott elvi célként a kicsiny hivatal tudományos jellegűvé alakítását jelölték meg, amelyhez azonban az akkori városvezetés sem kellő személyi, sem szervezeti, sem anyagi feltételeket nem biztosított.
A megválasztott levéltárvezető mindazonáltal komolyan vette hivatalát, s 1887-es szakmai programjában az intézmény történetében első ízben adott részletes és kimerítő áttekintést a tennivalókról. Megfogalmazta az áttekintést lehetővé tevő részletes leltár, a nehézkes eredeti segédkönyvi sorozatok helyébe lépő átfogó, modern elveken nyugvó mutatórendszer készítésének, valamint a legjelentősebb források közzététele szükségességének programját. Utóbbi célt a közgyűlési jegyzőkönyvek 1885-től történő folyamatos kiadásával, a főváros alapítóleveleinek, majd később a szabályrendeletek, szabályzatok és utasítások közzétételével sikerült is elérnie. Mivel azonban az egyéb tudományos jellegű tevékenységek végzésére a jelzett okoknál fogva nem nyílhatott mód, a főlevéltárnok élt a városvezetésnek a „Budapest Fő- és Székváros Könyvtárát” megalapító 1893-as határozatának lehetőségével, s elfogadva felkérésüket, megkezdte a fővárostörténeti, általános, hézagpótló művek, valamint közigazgatási segédkönyvtári munkák gyűjtését célzó könyvtárépítő tevékenységét. Ennek eredményeként 1900-ban meg is nyithatta kapuit a legszélesebb közönség előtt a székesfőváros könyvtára.
A korabeli városvezetés berkeiben ekkoriban különféle elképzelések léteztek a fővárosi közgyűjtemények sorsát, jellegét, funkcióját illetően. Két tábor állt egymással szemben. Az egyik, Vázsonyi Vilmos támogatásával Toldy Lászlónak a közművelődési irányú, de mégis szakkönyvtári jellegű fejlesztését, a másik csoport viszont, Bárczy István támogatásával a Kőrösy József által létesített statisztikai hivatal könyvtárát kívánta tovább építeni. A személyeskedésbe torkolló vitát végül az utóbbi csoport nyerte meg. Toldy László könyvtárát így – bizonyos, főként budapestiensis-jellegű könyvtári anyag igénybe vétele mellett lényegében felszámolták. Toldy ezek után szándéka szerint vissza kívánt térni eredeti elképzeléseihez, a levéltári szakmai szempontok érvényesítéséhez, így 1904-ben korábbi tervezetének újabb, kibővített, még részletesebb változatával állt elő. Megvalósítására azonban, noha a levéltár 1902-től már megszabadult az irattári feladatoktól, s elvileg tudományos szakhivatalnak számított, a korábbi okoknál fogva ezúttal sem kerülhetett sor. A főlevéltáros (1911-től ugyanis már ezzel a címmel illették) 1911-ig állt a szakhivatal élén, amely időszak a rutinfeladatok teljesítése mellett a majd utódja, Gárdonyi Albert által még nagyobb lendületet vevő várostörténeti kutatások megkezdését jelentette. Toldy László 1919. március 24-én távozott az élők sorából.
Levéltártörténeti tekintetben a két említett, jórészt papíron maradt tervezetével, a levéltári állomány mélységi feltárására vonatkozó javaslataival alkotott maradandót. Hiszen a némileg pertinenciaelvű, fondfüggetlen mutatórendszer kialakításának ötlete alapgondolatát tekintve nem különbözik azoktól a mai, immáron elektronikus eszközök által támogatott feltáró segédletektől, amelyek szintén átfogó és kutatóbarát hozzáférést biztosítanak a levéltári iratokhoz.