A hagyatéki (és egyéb nem-peres) ügyek adatbázisa számos budapesti bíróság (Budapesti Királyi Törvényszék, járásbíróságok), és közjegyzők által tárgyalt hagyatéki ügyek, továbbá perenkívüli eljárások fennmaradt iratanyagára épül. 1872-1956 között valamennyi fennmaradt hagyatéki ügy rögzítésre került (ez sajnos egy töredéket jelent, ugyanazok jobban csak a két világháború között, s több-kevesebb rendszerességgel csupán 1945 után őrződtek meg). A fővárosi illetékességet a hagyatéki ügyek tekintetében az örökhagyó utolsó állandó lakhelye határozta meg, így a hagyatéki tömeg fekvése, kiterjedt vagyonrészek esetén, vidéki településeket is érinthetett.
Az adatbázis rekordjaiban az ügytípus, valamint az érintett személyek (örökhagyók, más ügyeknél a kérelmezők és ellenérdekelt felek) adatai szerepelnek; hagyatéki ügy esetében a halálozás dátumával, és bizonyos releváns irattípusok (végrendelet, haláleset-felvétel, hagyatéki leltár) előfordulásával kiegészítve. Az adatbázis több mint 73000 rekordot, a perenkívüli és az egyesített hagyatéki ügyek miatt mintegy 100000 személyre vonatkozó adatot tartalmaz.
Az egyes ügyek a rekordok jelzete (pl. HU BFL – VII.1.d – 1909 – III.0515) alapján kérhetők ki a levéltár kutatótermébe. Megjegyzendő, hogy az adatbázis nyilvános rekordjai nem minden esetben jelentenek korlátlan kutathatóságot: az 1954 után indult ügyekben, illetve az 1924 után keletkezett hagyatéki ügyekben szereplő kiskorú örökösök miatt támogató állásfoglalás beszerzése válhat szükségessé. Az adatbázis-építés által lefedett levéltári iratanyagról részletesen az alábbi táblázatból tájékozódhat.
| Levéltári törzsszám | Fond/állag megnevezése | Adatbázisban található anyagrész terjedelme | Digitálisan kutatható anyagrész terjedelme |
| VII.1.d. | Budapesti Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok | 1891-1915 | |
| VII.2.c. | Budapest Királyi Törvényszék iratai. Polgári peres iratok | 1872-1918 | 1872-1914 |
| VII.3.b. | Pesti Első Bíróságú Királyi Váltótörvényszék iratai. Peres iratok | 1842-1863 | |
| VII.4. | Budapesti Királyi Kereskedelmi és Váltótörvényszék iratai | 1873, 1889 | |
| VII.6.a. | Budapest I-III. kerületi Királyi Járásbíróság iratai. Polgári peres és perenkívüli iratok | 1933-1949 | |
| VII.7.c. | Budapest IV. kerületi Királyi Járásbíróság iratai. Hagyatéki ügyek iratai | 1904-1912 | |
| VII.8.c. | Budapest V. kerületi Királyi Járásbíróság iratai. Hagyatéki és végrehajtási ügyek iratai | 1899-1910 | |
| VII.9.c. | Budapest VI. kerületi Királyi Járásbíróság iratai. Hagyatéki ügyek iratai | 1902-1909 | |
| VII.10.c. | Budapest VII. kerületi Királyi Járásbíróság iratai. Hagyatéki ügyek iratai | 1898-1909 | |
| VII.11.c. | Budapest VIII-X. kerületi Királyi Járásbíróság iratai. Hagyatéki ügyek iratai | 1898-1913 | |
| VII.12.b. | Budapest Központi Királyi Járásbíróság iratai. Polgári peres és perenkívüli iratok | 1914-1950 | |
| VII.19. | Újpesti Járásbíróság iratai | 1948-1950 | |
| VII.21. | Kispesti Járásbíróság iratai | 1947-1950 | |
| VII.155. | Rónay Tibor közjegyző iratai | 1942-1949 | |
| VII.156. | Kaprinay Endre közjegyző iratai | 1935-1950 | |
| VII.158. | Fodor Antal közjegyző iratai | 1938-1946 | |
| VII.160. | Fekete László közjegyző iratai | 1943-1949 | |
| VII.163. | Lénárt Dezső közjegyző iratai | 1939-1948 | |
| VII.164. | Sárközi Sándor közjegyző iratai | 1934-1940 | |
| VII.166. | Szilléry Péter közjegyző iratai | 1948 | |
| VII.167. | Haviár Gyula közjegyző iratai | 1943-1945 | |
| VII.171. | Hedry Aladár közjegyző iratai | 1911-1947 | |
| VII.172. | Cholnoky Imre közjegyző iratai | 1931-1947 | |
| VII.177. | Hajós Béla Ödön közjegyző iratai | 1918-1925 | |
| VII.178. | Barcs Béla közjegyző iratai | 1919-1939 | |
| VII.179. | Lázár Ferenc közjegyző iratai | 1927-1949 | |
| VII.180. | Barcs Ernő közjegyző iratai | 1926-1952 | |
| VII.182. | Somogyi Béla közjegyző iratai | 1946-1949 | |
| VII.187. | Holitscher Szigfrid közjegyző iratai | 1939-1946 | |
| VII.189. | Králik Árpád közjegyző iratai | 1937 | |
| VII.190. | Meixner László közjegyző iratai | 1939-1955 | |
| VII.191. | Antalffy-Zsiros Aladár közjegyző iratai | 1942-1950 | |
| VII.195. | Joannovits Jenő közjegyző iratai | 1939-1946 | |
| VII.196. | Richter Richárd közjegyző iratai | 1931-1947 | |
| VII.197. | Horváth Kamilló közjegyző iratai | 1938-1949 | |
| VII.198. | Lukács Izsó közjegyző iratai | 1944 | |
| VII.199. | Szemerjay Petrán Tibor közjegyző iratai | 1940-1950 | |
| VII.206. | Petró Béla közjegyző iratai | 1937-1950 | |
| VII.207. | Haller Károly közjegyző iratai | 1928-1950 | |
| VII.208. | Tóth (Tóthfaludy) Aladár közjegyző iratai | 1933, 1939 | |
| VII.209. | Krenner Zoltán közjegyző iratai | 1942-1950 | |
| VII.215. | Markó István közjegyző iratai | 1930-1950 | |
| VII.217. | Kiss József közjegyző iratai | 1933 | |
| VII.219. | Teőke Béla közjegyző iratai | 1929-1947 | |
| VII.220. | Matheovits Ferenc közjegyző iratai | 1940-1949 | |
| VII.226. | Bathó Kálmán közjegyző iratai | 1937-1950 | |
| VII.229. | Keszthelyi Zoltán közjegyző iratai | 1945-1952 | |
| VII.233. | Hajdú János közjegyző iratai | 1947-1953 | |
| VII.234. | Hedry László közjegyző iratai | 1947-1956 | |
| VII.236. | Füredy Jenő közjegyző iratai | 1948-1952 | |
| VII.240. | Feri Sándor közjegyző iratai | 1944-1950 | |
| VII.242. | Kozányi Pál közjegyző iratai | 1942-1950 | |
| VII.243. | Tóth Endre közjegyző iratai | 1945-1949 | |
| VII.246. | Kiss Dezső közjegyző iratai | 1946-1953 | |
| VII.247. | Werner Elemér közjegyző iratai | 1946-1949 | |
| VII.250. | Tímár Miklós közjegyző iratai | 1947-1951 | |
| VII.258. | Horváth István közjegyző iratai | 1945-1949 | |
| VII.262. | Némethy Vilmos közjegyző iratai | 1944-1945 | |
| VII.264. | Susich Ervin közjegyző iratai | 1939-1948 | |
| VII.267. | Török Béla közjegyző iratai | 1947-1952 | |
| VII.268. | Konkoly Thege Sándor közjegyző iratai | 1942-1943 | |
| VII.270. | Kovácsy Zoltán közjegyző iratai | 1937-1946 | |
| VII.271. | Klein Andor közjegyző iratai | 1945-1950 | |
| VII.278. | Morvay Zsigmond közjegyző iratai | 1933-1949 | |
| VII.279. | Tárczay Rezső közjegyző iratai | 1939-1948 | |
| VII.280. | Varga Béla közjegyző iratai | 1939-1949 | |
| XXV.151. | Selmeczy István közjegyző iratai | 1947-1955 | |
| XXV.152. | Vuits András közjegyző iratai | 1952-1956 | |
| XXV.153. | Hegyháti István közjegyző iratai | 1950-1956 | |
| XXV.154. | Bessenyei Tibor közjegyző iratai | 1951-1953 | |
| XXV.155. | Róna Pál közjegyző iratai | 1950-1956 | |
| XXV.156. | Török Pál közjegyző iratai | 1952-1955 | |
| XXV.157. | Záhony László közjegyző iratai | 1950-1953 | |
| XXV.158. | Jékey István közjegyző iratai | 1950-1956 | |
| XXV.159. | Décsi Lajos közjegyző iratai | 1944-1954 | |
| XXV.160. | Rosta Imre közjegyző iratai | 1951-1954 | |
| XXV.161. | Lelkes József közjegyző iratai | 1954-1956 | |
| XXV.162. | Sághy Imre közjegyző iratai | 1954-1956 | |
| XXV.163. | Vajda Sándor közjegyző iratai | 1950-1956 | |
| XXV.164. | Beleznai László közjegyző iratai | 1950-1953 | |
| XXV.165. | Gerlai Károly közjegyző iratai | 1948-1954 | |
| XXV.166. | Draskovics Jenő közjegyző iratai | 1952-1955 | |
| XXV.170. | Hollós Olivér közjegyző iratai | 1951-1956 | |
| XXV.171. | Káli Nagy Elemér közjegyző iratai | 1954-1955 | |
| XXV.172. | Bárány Aladár közjegyző iratai | 1951-1954 | |
| XXV.173. | Fertőfehéregyházi László közjegyző iratai | 1951-1952 | |
| XXV.174. | Nemes Móric István közjegyző iratai | 1950 | |
| XXV.175. | Jelinek Győző közjegyző iratai | 1950-1955 | |
| XXV.176. | Pap Ádám közjegyző iratai | 1951-1956 | |
| XXV.177. | Wágner György közjegyző iratai | 1954-1956 | |
| XXV.178. | Quirico Pál közjegyző iratai | 1955-1956 | |
| XXV.179. | Dékány Imre közjegyző iratai | 1955-1956 | |
| XXV.180. | Jékelfalussy Aladár közjegyző iratai | 1926-1952 | |
| XXV.181. | Frankl Imre közjegyző iratai | 1950-1954 | |
| XXV.182. | Porázik Tibor közjegyző iratai | 1954-1956 | |
| XXV.183. | Günther Ferenc közjegyző iratai | 1950 | |
| XXV.184. | Frank Kiss Jenő közjegyző iratai | 1954-1956 | |
| XXV.185. | Katona József közjegyző iratai | 1955 | |
| XXV.186. | Molnár Dezső közjegyző iratai | 1950-1954 | |
| XXV.187. | Vargyas Antal közjegyző iratai | 1949-1956 | |
| XXV.188. | Erdődy Jenő közjegyző iratai | 1951-1953 | |
| XXV.189. | Klein Imre közjegyző iratai | 1951-1955 | |
| XXV.190. | Balogh János közjegyző iratai | 1953-1954 | |
| XXV.192. | Polónyi Jenő közjegyző iratai | 1953-1955 |