A budapesti egyesületek mindennapjaiból: a BFL CivilArchiv projektjének eredményei

2017 tavaszán Budapest Főváros Levéltára útjára indította a CivilArchiv projektet, egy olyan komplex, szakmai programot, amely a fővároshoz köthető magániratoknak, illetve civilszervezetek iratainak levéltári gyűjtését hivatott széles társadalmi körben népszerűsíteni.

2017 tavaszán Budapest Főváros Levéltára útjára indította a CivilArchiv projektet, egy olyan komplex, szakmai programot, amely a fővároshoz köthető magániratoknak, illetve civilszervezetek iratainak levéltári gyűjtését hivatott széles társadalmi körben népszerűsíteni.

A kezdeményezésről plakátok és szórólapok készültek, amelyeket a levéltár honlapján tettünk közzé, illetve szakmai rendezvényeken, különböző kulturális eseményeken – Múzeumok Éjszakája, Levéltári Piknik, Kutatók Éjszakája, Múzeumok Majálisa stb. – terjesztettünk és terjesztünk mind a mai napig.

2018 áprilisában a projektről hosszabb cikk jelent meg a Budapesti Honismereti Társaság által kiadott Városunk című lapban, majd ezt követően kilenc kerületi lap, valamint a Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány honlapja is tudósított róla. Ez utóbbi fórumon keresztül értesülve, a Civil Rádió 2019. február 16-án rövid interjút is készített a projektről a civil iratok referensével.

A CivilArchiv Projekt eredményei magukért beszélnek: eddig több mint tíz magánirat-együttes, valamint hat egyesületi és alapítványi iratanyag átvételéről kezdődtek meg egyeztetések, s több esetben iratgyarapítás is történt.

Legutóbb például az egyik kerületi lapban közölt cikk kapcsán a Budapest III. kerületi Iparos Önképzőkör amatőr színjátszóinak két világháború közötti életét bemutató, gazdagon adatolt fotóalbum került a BFL őrizetébe. Röviddel ezelőtt pedig – egy CivilArchivos szórólap nyomán – egy fővárosi lakos különösen értékes anyagot ajánlott fel levéltárunknak: a Magyar Postagalambsport Egyesület Budapesti Szervezetéhez kapcsolódó iratok egy XIII. kerületi öntevékeny egyesület életébe engednek bepillantást. A Kádár-korszak egyesületi életéről csekély forrás áll rendelkezésünkre, ezért a témához kapcsolódó kisebb iratgyűjtemények is kiemelt jelentőségűek.

Budapest Főváros Levéltára továbbra is várja a felajánlásokat!

A családi irathagyatékok esetében kérjük, vegye fel a kapcsolatot kollégáinkkal:

dr. Horváth J. András 
horvatha@bparchiv.hu 
06-1-298-7547 
06-30-313-5675

dr. Nagy Ágnes
nagyagnes@bparchiv.hu
06-1-298-7642

A civil szervezetek iratait illetően pedig keresse kollégánkat:

Györgyi Csaba
gyorgyics@bparchiv.hu
06-1-298-7663

A Magyar Sportgalambsport Szövetségének oklevele 1970-ből
A budapesti III. kerületi Iparos Önképzőkör műkedvelő színjátszóinak fotóalbuma
A budapesti III. kerületi Iparos Önképzőkör tablója 1934-ből