A Széttépett esztendők, 1938–1944 című kiállításunk Heidelbergben

Budapest Főváros Levéltára a 2014. évi Holokauszt Emlékév keretében rendezte meg a Széttépett esztendők, 1938–1944. A holokauszt budapesti megéléstörténete című kiállítását. Az eredetileg 20 roll-upból álló tárlat, két további roll-up táblával kibővítve, német nyelvű változatban, 2017. május 3-ától 2017.

Budapest Főváros Levéltára a 2014. évi Holokauszt Emlékév keretében rendezte meg a Széttépett esztendők, 1938–1944. A holokauszt budapesti megéléstörténete című kiállítását. Az eredetileg 20 roll-upból álló tárlat, két további roll-up táblával kibővítve, német nyelvű változatban, 2017. május 3-ától 2017. június 18-áig Heidelbergben, a Friedrich-Ebert Gedenkstätte kiállítótermében várja a látogatókat.

A 2016. évi Nyitott Levéltárak programsorozat Budapest Főváros Levéltárában tartott megnyitóján a Heidelbergi Városi Levéltár is képviseltette magát az igazgató, dr. Peter Blum személyében. A két intézmény közötti együttműködést illetően felmerült a kölcsönös kiállítások szervezésének lehetősége. A tárgyalások során német részről a „Széttépett esztendők” tematikája iránt mutatkozott a legnagyobb érdeklődés, míg Budapest Főváros Levéltára részéről a heidelbergi levéltár sörtörténeti kiállítására esett a választás, amely majd 2017. június 9-étől tekinthető meg levéltárunkban. A Heidelbergi Városi Levéltár kiállításainak általában más intézmények adnak helyet, így a mi anyagunk a Friedrich Ebert-ház (Friedrich-Ebert-Haus) kiállító termében kerül bemutatásra.  

Budapest Főváros Levéltára személyi és családi iratokra irányuló intenzív gyűjtőmunkája, valamint a korábban csak szórványosan kutatott és a tág értelemben vett Holokauszt-tematika szempontjából alig vagy egyáltalán nem hasznosított levéltári irategyüttesekben folytatott feltárás és adatbázis-építés eredményei tették lehetővé, hogy – nagyobbrészt új források felhasználásával és közzétételével – a diszkrimináció és üldözetés egyéni, családi, közösségi szintű megélése és feldolgozása került a kiállítás középpontjába. Az eredeti kiállításhoz képest további két roll-uppal bővült a tárlat. Egyrészt az egyik, 2014-ben eredeti dokumentumokat felvonultató tárló anyagát mutatjuk be ilyen módon, másrészt a 2015 szeptemberében előkerült mintegy 6800 db adatszolgáltatási ív történetének külön tablót szenteltünk. A Kossuth Lajos utca 13–15. alatti ház egyik lakásának felújítása során a fal mögül előkerült szenzációs irategyüttesről számos tudósítás jelent meg 2015-ben a német nyelvű sajtóban is.

            A kiállítás németországi megszervezéséért köszönettel tartozunk dr. Peter Blumnak, a Heidelbergi Városi Levéltár igazgatójának, valamint dr. Walter Mühlhausen professzornak, a Friedrich-Ebert-Gedenkstätte Alapítvány elnökének. Bízunk benne, hogy kiállításunkat más németországi helyszíneken is bemutathatjuk.

 Heidelberg_meghivo_szettepett_esztendok

Az esemény német nyelvű meghívója