Szocialista kor – Tanácsi- és pártarchontológia

Leírás

A szocialista korszak politikai életében részt vevők feltárása sokáig nagy adóssága volt a magyar történettudománynak. Az 1990–2000-es években az MDP és az MSZMP központi vezető testületeinek tagjait már sikerült összegyűjteni, ám a megyei, illetve fővárosi szintű tanácsi és pártszervek tisztségviselőinek névsora nem állt a kutatók rendelkezésére. Ezt a hiányt kívánta enyhíteni Budapest Főváros Levéltára 2012-ben elindult kutatási programja, amely a budapesti (fővárosi és kerületi) tanácsi, illetve pártszervek tisztségviselői archontológiájának elkészítését tűzte feladatául.

Az NKA támogatásával elkészítettük 2012–2014 között a Budapest Fővárosi Tanács, a Budapesti I., II., III., IV., V., VI. és VIII. Kerületi Tanács; illetve az MDP és az MSZMP Budapesti Pártbizottság, az I., II., III., IV. és V. Kerületi Pártbizottság vezetőinek és fontosabb tisztségviselőinek az archontológiáját. Az adatbázisba felvett funkciók:

Pártvezetők: első titkárok, titkárok, Végrehajtó Bizottság (VB) tagjai, Revíziós Bizottság tagjai, Fegyelmi Bizottság tagjai, Pártbizottság tagjai (alakuló ülésen).

Tanácsi vezetők: tanácselnökök (VB-elnökök), tanácselnök-helyettesek (VB-elnökhelyettesek), VB-titkárok, VB-tagok , osztályvezetők, tanácstagok (alakuló ülésen).

Az adatbázis az alábbi adatokat tartalmazza:

  • A tisztségviselő névadatai (Név, Előnév/tag, Születési név).
  • A hivatal/tisztség megnevezése (Funkció, Szerv/intézmény neve).
  • A kinevezés és a felmentés dátuma (Kezdet- és végdátum).
  • A tisztség betöltésének pontos időintervalluma (Kinevezés és felmentés dátuma, illetve hatálya).
  • Következő funkciót azonosító adatok (Következő munkahely/hivatal, Következő funkció, Távozás oka).
  • Vonatkozó levéltári adatok.

Az adatbázisban szereplő személyeket ábécé sorrendben közöltük, így a kutatók számára sokkal jobban átláthatóvá válik a hierarchián belüli mozgásuk. Adatbázisunkban a tanácsi és pártszervezeti szabályzatok által megszabott rendnek megfelelően tüntettük fel a kinevezési és felmentési adatokat. Ettől csak akkor tértünk el, ha a szabályzatnak megfelelő helyen nem találtunk az illetőre érdemi információt.