Az MLE elfogadta és meghirdette a Nyitott levéltárak országos programsorozat 2018–2020. közötti tematikáját

A „Nyitott levéltárak” rendezvényei évenként meghirdetett tematika köré csoportosulnak. Az MLE 2018. február 6-i választmányi ülésén megtárgyalta és elfogadta a Nyitott levéltárak országos programsorozat évenkénti tematikáját.

A levéltárak közös kezdeményezésére 2012-ben indult útjára a „Nyitott levéltárak” programsorozat. A már hagyománnyá vált rendezvénysorozat célja, hogy a levéltári programokat egységes keretbe szervezve elérje a levéltári munka nagyobb társadalmi ismertségét, és a nemzeti emlékezet tárházainak számító levéltárak kapuinak megnyitásával ezen intézményeknek a nemzeti múlt megőrzésében elfoglalt kulcsfontosságú szerepét.

A „Nyitott levéltárak” rendezvényei évenként meghirdetett tematika köré csoportosulnak. Az MLE 2018. február 6-i választmányi ülésén megtárgyalta és elfogadta a Nyitott levéltárak országos programsorozat évenkénti tematikáját.

Az MLE arra kéri a magyarországi levéltárakat, hogy a Nyitott levéltárak 2018–2020. közötti tematikáját vegyék figyelembe rendezvényeik, programjaik tervezése során.

A rendezvények az alábbi nagyobb témakörök és tartalom köré csoportosulnak:

2018. Levéltár és kultúra

Tematika

  • kulturális sokszínűség
  • nemzetiségek kultúrája
  • kulturális és szórakoztató helyszínek és intézmények: múzeumok, könyvtárak, színház, kabaré, mozgókép, mozi, vurstli, vidámpark népművelés, tánc, tánckultúra
  • zene, komolyzene, népzene, pop- és rockkultúra
  • sportkultúra

Kapcsolódó évfordulók:

  • 1968-as események
  • Szent Korona éve

MLE Vándorgyűlés helyszíne: Pécs, időpont 2018. július 8–11.

Fő tematika: I. nap: plenáris ülés: Levéltár és nyilvánosság. II. nap: szekcióülések. III. nap: Levéltár és kultúra témakörben a kulturális sokszínűség, nemzetiségek története, levéltári forrásai.

2019. Levéltár és turizmus

Tematika

  • gyógyfürdők, fürdőkultúra, élményparkok,
  • üdülőhelyek intézményei és építészete,
  • turizmus intézményrendszere, formái, szabadidős tevékenységek
  • utazók, utazások, földrajzi tájleírások

Évforduló: 1919. évi sorsfordító események

Vándorgyűlés tervezett helyszíne: Gyula

Fő tematika: I. nap: plenáris ülés: Levéltár és közigazgatás. II. nap: szekcióülések. III. nap: Fürdőkultúra, gyógyturizmus története, forrásai

2020. Levéltár és bor

Tematika

  • Szőlő- és bortermelés története
  • Borkereskedelem, kocsmák
  • Borfogyasztás kultúrája
  • Évforduló: 1920, Trianon

Vándorgyűlés tervezett helyszíne: Sopron

Fő tematika: I. nap: plenáris ülés: Levéltár és közösség: social media és az internet. II. nap: szekcióülések. III. nap: Szőlő- és bortermelés története, forrásai