BFL+ március: Györgyi Csaba és Brunner Attila előadásai

Esemény kezdete: 2024.03.05 – 15:00
Esemény vége: 2024.03.05 – 16:30
Helyszín: Budapest Főváros Levéltára, Gárdonyi Albert terem
Esemény kategória:

Budapest Főváros Levéltára tisztelettel meghívja Önt a BFL+ programsorozat keretében

Györgyi Csaba: A fővárosi magyarörmény identitás bázisai
és
Brunner Attila: Otto Wagner munkássága Pesten című előadásokra.

Helyszín: Budapest Főváros Levéltára, Gárdonyi Albert terem, 1139 Budapest, Teve utca 3–5.
Időpont: 2024. március 5. (kedd) 15.00 óra

Budapest Főváros Levéltára mindig is nagy súlyt helyezett arra, hogy munkatársai történeti kutatómunkával is foglalkozzanak. Többen közülük az általuk kutatott korszak elismert szakemberei. Kutatási témáikat, eredményeiket azonban sokszor közvetlen munkatársaik sem ismerik, és a nagyközönség is keveset tud a nálunk folyó tudományos munkáról. Ezt a hiányt igyekszik pótolni a BFL+, ahol lehetőség nyílik a levéltári feladatok mellett „plusz”-ként végzett tudományos munka bemutatására. Minden alkalommal két előadás hangzik el, amelyeket kötetlen beszélgetés (kérdések, vélemények, észrevételek) követ.

Az esemény nyilvános és ingyenes, előzetes regisztrációhoz nem kötött.
A rendezvényen kép- és hangfelvétel készül.

Az esemény meghívója ezen a linken érhető el, illetve Facebook-oldalunkon itt tekinthető meg.