Budapest Főváros Levéltára tisztelettel meghívja Önt a BFL+ programsorozat keretében
Jakab Réka: „A volt főbérlők gettóban mentek…”
Elfalazott iratokból feltáruló lakáshelyzet Budapesten 1944 nyarán-őszén
és
Fehér Csaba: Sorg Antal építőmester felemelkedése és vállalatbirodalmának kialakulása
című előadásokra
Helyszín: 1139 Budapest, Teve utca 3–5., Budapest Főváros Levéltára, Gárdonyi Albert terem
Időpont: 2025. november 3. (hétfő) 14.30
Budapest Főváros Levéltára mindig is nagy súlyt helyezett arra, hogy munkatársai történeti kutatómunkával is foglalkozzanak. Többen közülük az általuk kutatott korszak elismert szakemberei. Kutatási témáikat, eredményeiket azonban sokszor közvetlen munkatársaik sem ismerik, és a nagyközönség is keveset tud a nálunk folyó tudományos munkáról. Ezt a hiányt igyekszik pótolni a BFL+, ahol lehetőség nyílik a levéltári feladatok mellett „plusz”-ként végzett tudományos munka bemutatására. Minden alkalommal két előadás hangzik el, amelyeket kötetlen beszélgetés (kérdések, vélemények, észrevételek) követ.
Az esemény nyilvános és ingyenes, előzetes regisztrációhoz nem kötött.
A rendezvényen kép- és hangfelvétel készül.
Az esemény meghívója pdf változatban itt érhető el.
