2019. június 21-én Falba zárt sorsok címmel nyílt kiállítás Budapest Főváros Levéltárában. A cím a 2015-ben egy Kossuth téri lakás falából előkerült, 1944-ben keletkezett adatszolgáltatási ívekre (https://archives.hungaricana.hu/en/lear/Lakasiv/) utal, amelyeket a kiállítás Házak és emberek, 1944 című része mutatott be. A kiállítás másik, Budapest–Bergen-Belsen–Svájc: a Kasztner-vonat fővárosi utasai alcímet viselő része olyan fővárosi családok, személyek sorsával foglalkozott, akik 1944 júniusában, néhány nappal a zsidónak minősülők csillagos házakba költöztetése után a Kasztner-vonattal hagyták el Magyarországot.
Kasztner Rudolffal és a nevéhez fűződő mentőakcióval, amely 1684 magyar és a környező országokból korábban Magyarországra menekült zsidó elmenekülését tette lehetővé, számos újságcikk, tanulmány, könyv és film foglalkozott itthon és külföldön is. Egyesek árulóként, náci kollaboránsként, mások hősként, zsidó életek megmentőjeként tekintettek és tekintenek rá. Kasztner és a Kasztner-vonat említése ma is indulatokat vált ki. Magunk is megtapasztalhattuk ezt, amikor azt láttuk, hogy egy internetes portál Facebook-csoportjában a kiállítást beharangozó bejegyzés alatt az olvasók összevesztek Kasztner történelmi szerepén.
Célunk azonban nem a sokszor tárgyalt Kasztner-ügy bemutatása volt. A kiállítás és az annak anyagából született kötet nem Kasztner Rudolfot és munkatársait állítja a középpontba, hanem a menekülőket: tíz fővárosi személy életét, sorsát mutatja be, akik vagyonuk és kapcsolataik, esetleg érdemeik révén kaptak helyet családjukkal együtt a csoportban, és indultak el a számukra akkor még ismeretlen úticél felé. Fotók és iratok dokumentálják mozaikszerűen életútjukat, magyarországi pályájukat és annak megtörését 1944-ben, a vészkorszak alatt velük történteket és a háború utáni újrakezdést.
Ahogy a Kasztner-csoport tagjai, úgy a történetüket bemutató források is szétszóródtak a világban: hazai és külföldi köz- és magángyűjtemények mellett a túlélők és leszármazottaik őrzik azokat; sokszor már nem is az eredeti iratokat, hanem csak azok rossz minőségű másolatát. Egy 2018-ban a zürichi Archiv für Zeigeschichtével közösen rendezett kiállítás előkészítése során a svájci kollégák hívták fel figyelmünket a Verband Schweizerischer Jüdischer Fürsorgen (VSJF) zsidó menekülteket támogató szervezet Magyarországon eddig kevéssé ismert iratanyagára, amely a Kasztner-csoporttal Svájcba érkezett menekültek személyi dossziéit is tartalmazza. Ezek az iratok egyoldalú képet adnak a menekültek mindennapjairól, hiszen akkor fordultak a VSJF-hez, ha valamilyen problémájuk adódott, és segítségre volt szükségük. Nyoma sincs bennük a hálának, amely a személyes forrásokban, levelekben, visszaemlékezésekben hangsúlyosan megjelenik, ugyanakkor érzékletesen mutatják be a menekültlét kiszolgáltatottságát, azt, ahogyan a jórészt vagyonukat, egzisztenciájukat, hazájukat, sokszor családjukat vesztett emberek próbáltak élni a svájci törvények és hatóságok által kijelölt keretek között. A kiállítás és a most megjelent kétnyelvű kötet ezekből az iratokból is válogat, azonban a családoktól gyűjtött fotók, személyes iratok és történetek nélkül a családtörténeti tablók sokkal kevésbé lennének teljesek, érdekesek és színesek.
A katalógust Lukács Anikó szerkesztette, összeállításában részt vett Garami Erika, Lukács Anikó, Nagy Ágnes, Németh Ágnes, Sipos András, Annie Szamosi. A kiállítást Holozsai Ádám tervezte, a nyomdai előkészítés Gáty István munkája.
A kiállítási katalógus nem valósulhatott volna meg Budapest Főváros Önkormányzata és John Merey önzetlen anyagi támogatása nélkül.
