Az Erőszakkutató Intézet gondozásában megjelent kötetet Anka László történész (VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) mutatja be Budapest Főváros Levéltára Gárdonyi-termében 2024. március 21-én 17 órai kezdettel. A magyar történetírásban elsőként, Perczel Olivér főlevéltáros összegyűjtötte az 1919–1920-as román-magyar háború és a román katonai megszállás magyar áldozatainak névsorát, az elhalálozás helyét, idejét
Budapest Főváros Levéltára tisztelettel meghívja Önt a BFL+ programsorozat keretében Györgyi Csaba: A fővárosi magyarörmény identitás bázisaiésBrunner Attila: Otto Wagner munkássága Pesten című előadásokra. Helyszín: Budapest Főváros Levéltára, Gárdonyi Albert terem, 1139 Budapest, Teve utca 3–5.Időpont: 2024. március 5. (kedd) 15.00 óra Budapest Főváros Levéltára mindig is nagy súlyt helyezett
A Magyar Történelmi Társulat és Budapest Főváros Levéltára konferenciája a levéltárban Meghívó A Magyar Történelmi Társulat és Budapest Főváros Levéltára tisztelettel meghívja Önt Budapest-történetírás új utakon című konferenciájára Helyszín: Budapest Főváros Levéltára 1139 Budapest, Teve utca 3–5. Gárdonyi Albert terem Időpont: 2024. március 11. (hétfő) A rendezvény nyilvános és ingyenes,
Budapest Főváros Levéltára idén is részt vesz az Idegenvezetők Világnapja alkalmából rendezett programsorozaton, amelynek szervezője a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara. Programjaink: 2024. február 21. szerda 10.00 – 11.30 Tárlatvezetés a „Budapest – a város és hídjai” kiállításon – BETELT 12.00 – 12.30 Tárlatvezetés a „Budapest egyesítése” kamara-kiállításon – BETELT 12.30
MEGHÍVÓ Budapest Főváros Levéltára tisztelettel meghívja Önt a BFL+ programsorozat keretében Hidvégi Violetta: József nádor és Pest város Szépítő Bizottmánya és Garami Erika: Budapest pénzeinken című előadására. Helyszín: Budapest Főváros LevéltáraGárdonyi Albert terem1139 Budapest, Teve utca 3–5. Időpont: 2024. február 6. (kedd) 15.00 óra A meghívó pdf formátumban elérhető itt. A
Levéltárunk ebben az évben is tart karácsonyi könyvvásárt! Kiadványainkat a levéltárban a könyvesbolti árnál 30%-kal olcsóbban értékesítjük, és most a kedvezményes árból további 10% karácsonyi engedményt adunk (kivételt képeznek a végleg leárazott könyveink). Levéltárunk pénztárában (Budapest, Teve u. 3–5.) 2023. december 11. és 21. között lehet kedvezményesen megvásárolni a kiadványokat, hétfőtől péntekig 9
2023. december 8-án, pénteken Budapest Főváros Levéltárában kerül sor a Szerbek Budapest történetében – Buda és Pest a szerb történelemben című nemzetközi tudományos konferenciára a Szerb Intézet, Budapest Főváros Levéltára és az ELTE BTK Atelier Interdiszciplináris Történeti Tanszék szervezésében. Az esemény itt érhető el a Facebookon, a meghívó itt olvasható. A konferencia programja:
MEGHÍVÓ Budapest Főváros Levéltára tisztelettel meghívja Önt a BFL+ programsorozat keretében Németh Nóra: Szakrális építészeti pályázatok a historizmusban és Brunner Attila: Apja fia? Magyar Mihály asztalosmester és Magyar Ede építész vállalkozói pályafutása című előadására. Helyszín: Budapest Főváros LevéltáraGárdonyi Albert terem1139 Budapest, Teve utca 3–5. Időpont: 2023. december 5. (kedd) 15.00 óra
2023. november 30-án az Erőszakkutató Intézet „A fehérterror Magyarországon (1919-1921)”. Új kutatási eredmények. Új nézőpontok” című konferenciáját rendezi levéltárunk Gárdonyi Albert termében. A program és az absztraktfüzet pdf-ben érhető el.
Budapest Főváros Levéltára és az ELTE BTK Nőtörténeti Kutatóközpont tisztelettel meghívja Önt Fedeles-Czeferner Dóra (Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézet): „Utálom az életet és magamat is!” A Feministák Egyesülete zsidó származású vezetőinek túlélési stratégiái a második világháború éveiben Az előadóval beszélget: Géra Eleonóra, az ELTE BTK Nőtörténeti Kutatóközpont vezetője Helyszín: Budapest Főváros
MEGHÍVÓ Budapest Főváros Levéltára tisztelettel meghívja Önt a BFL+ programsorozat keretében Perczel Olivér: Szingaliak, arabok, sziú indiánok.Néprajzi bemutatók Budapesten 1878-1931 és Tompa László: Mindennapi kenyerünk. A vidéki társadalom keresztmetszetea gabonatermesztés példáján a XVIII. századi Bicskén című előadásokra. Helyszín: Budapest Főváros Levéltára, 1139 Budapest, Teve utca 3–5., Gárdonyi Albert terem Időpont: 2023.
Budapest Főváros Levéltára tisztelettel meghívja Önt a BFL+ programsorozat keretében Vezsenyi Péter: Szabó Imre, a budapesti reformátusok első esperese és Pecsők László: 100 éves a BSZKRT című előadásokra. Helyszín: Budapest Főváros Levéltára, 1139 Budapest, Teve utca 3–5., Gárdonyi Albert teremIdőpont: 2023. június 6. 15.00 óra Budapest Főváros Levéltára mindig is
Budapest Főváros Levéltára tisztelettel meghívja Önt a Budapest – a város és hídjai kiállítás megnyitójára. Időpont: 2023. június 14. (szerda) 17:00 Helyszín: 1139 Budapest, Teve utca 3–5. Program: A kiállítást megnyitja: Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere Köszöntőt mond: Dr. Kenyeres István főigazgató, Budapest Főváros Levéltára Szakmai megnyitó: Zubreczki Dávid építészeti szakíró
Budapest Főváros Levéltára tisztelettel meghívja Önt a BFL+ programsorozat keretében Völgyi Réka: A prostituált, mint egyén gyilkossági ügyek tükrében és Orosz Katalin–Nagy Ágnes–Győrffy Szabolcs: Nitrocellulóz filmek tárolása, kezelése – kockázatok és megoldási lehetőségek Bodrossi Lajos 1900 körül készített negatívjainak digitalizálása kapcsán című előadásokra. Helyszín: Budapest Főváros Levéltára, 1139 Budapest, Teve