A Városliget környékén járva, elhagyva az Andrássy utat Terézváros egy kellemes, árnyas fákkal szegélyezett részébe érkezünk, amely számos építészeti érdekességet tartogat. Ezek közé tartozik a Benczúr utca 46. szám alatti Eisele-villa is, mely új funkciójának köszönhetően kaphatta vissza régi fényét. Az egykori nyaraló történetéhez tervtári dokumentumaink szolgáltatnak alapadatokat, de a korabeli sajtóból és az anyakönyvekből is izgalmas adalékok tárhatók fel.
Az Eisele család a századforduló egyik prominens iparos famíliájának számított. Eisele József 1861-ben alapított gyárát fiai, Vilmos, ifjabb József és Ödön 1900-ban örökölték meg, de már korábban társtulajdonosai voltak.[1] A cégbejegyzés szerint “réz- érczmunkák és öntvényeknek tégelyekben való olvasztásával, vasszerkezetek és gőzkazánok gyártásával” foglalkoztak a Váci út 138. alatt (mai címen: Váci út 152.), a Vizafogón. A cég 1917-ben olvadt be a Láng Gépgyár üzemei közé. Alpár Ignácnak tulajdonított, 1890 körül tervezett csarnokát a gyár egyetlen máig fennmaradt épületeként tartjuk számon.[2] Anyai ágon, Schöckl Mátyásné Eisele Mária útján az építész is a württembergi Eisele család leszármazottja, aki ez idő tájt nyitott saját irodát és kezdett befutni önálló munkáival.
Eisele Vilmos a felvidéki származású könyvkiadó és -kereskedő család lányát, Kilián Máriát vette feleségül.[3] Az akkor még Nagy János utcai ingatlant 1908 decemberében vásárolták meg, de nem a gyártulajdonos, hanem a felesége nevére, 90 000 korona értékben.[4] Hoepfner Guidó és Györgyi Géza terveit a Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1909. június 28-án hagyta jóvá.[5] Az összekötő kapocs a család és az építész között feltehetően éppen Alpár személye lehet, akivel Györgyi inaséveitől kezdve kapcsolatban volt. Először Haliczky Béla révén találkozhattak, akinél Alpár kőművesinasként dolgozott, Györgyinek pedig a nagybátyja volt az építőmester.[6] Később Haliczky és Hauszmann közös irodájában is kapcsolatban voltak, és együtt látogatták a berlini Bauakademie-t.[7] Egy Kassán készült közös fotográfia is közeli viszonyról árulkodik. Hoepfner Guidót szintén Hauszmann-tanítványként ismerték meg mindketten. Az, hogy miért nem maga Alpár vállalkozott a villa megtervezésére, valószínűleg pusztán azzal magyarázható, hogy ebben az időszakban az egyik legfoglalkoztatottabb, legtermékenyebb építész volt a szakmában. Így jutott a Hoepfner-Györgyi párosnak a feladat, hogy reprezentatív nyaralót építsenek a sikeres gyáros családjának a Városliget és az Andrássy út szomszédságában.
A két építész közös munkáit szemlélve feltételezhető, hogy kettejük közül Hoepfner volt a gyakorlatiasabb, mérnöki alkat, a kreatív részletek pedig Györgyi keze nyomán születtek. A terveken Hoepfner aláírása szerepel, de Györgyi közreműködése is tükröződik az épület részleteiben. Pályájuk ezen pontján már álltak a legnagyobb mérvű alkotásaik, a magas-tátrai grand hotelek. 1905 után kezdtek villák, nyaralók tervezésével foglalkozni, melynek első színhelye a Gellérthegy volt. A Bayer-villát a Hopp-villa kiegészítése követte 1906-ban (VI. Andrássy út 103., ma a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum épülete). Innen csupán két saroknyira tárul fel az Eisele-villa immár felújított épületének hullámzó oromzata.
A háromszintes villa kívül és belül is izgalmas részletekkel gyönyörködteti a látogatót. Főhomlokzata zárt és nyitott erkélyekkel, geometrikus szecessziós díszekkel tagolt – stílusára a kerítés kő- és kovácsoltvas formái is rímelnek. A földszint a fogadótereké: a lépcső alatti előtér a faburkolatú hallba nyílik, melynek középkorias, ódon hangulatát fokozza a szemben álló robusztus kályha. Az utcafronton nappali („fogadószoba”) és dolgozószoba („úri szoba”) volt, a hall másik oldalán pedig üvegajtó vezetett a fényes, üvegezett, mettlachi padlóburkolatú télikertbe, onnan pedig a teraszra.
Mivel a ház tömegével szinte teljesen kihasználja a telek adottságait, kert, zöldfelület hiányában ezek az intim terek szolgálták a lakók és a vendégek nyugodt pihenését. A télikertből és a teraszról is megközelíthető az ebédlő, ahol a németalföldi főúri rezidenciák kényelmét idéző kandalló található. A helyiséget gazdag stukkódísszel burkolt dongaboltozat fedi.
Az egymásba nyíló, szellős, átjárható terek, a középkori utalások és az összművészeti alkotás létrehozásának építészeti megvalósítása mind az Angliában született Arts and Crafts mozgalom hatásai, mely eszmeiség az építészpáros tevékenységében lépten-nyomon tetten érhető. Ennek jegyében bútortervezői tevékenységet is folytattak, amelynek változatos termékei ezekben az enteriőrökben is részben fennmaradtak. Így jól megfér egymás mellett a román és kelta motívumokat idéző, beépített dolgozószoba-bútor és a télikert mozaikberakású szecessziós ivókútja. A teraszon álló vaskos szökőkút mintázata már közvetlenül rímel a homlokzat díszítő formáival. Minden helyiség egyedi hangulatot hordoz, így bár az épület a késő szecesszió geometrizáló vonulatába sorolható, belső díszei a neostílusokkal is rokonítják.
A hallból egykarú fa lépcső vezet az emeletre, ahol tágas hálószobák és vendégszoba található. Az emeleti erkélyek a két nagy, utcafronti hálóból nyílnak. A lakórészek korszerű fürdőszobákkal voltak ellátva, melyek eredeti állapotát már nem ismerhetjük a későbbi átalakítások miatt. A kiszolgáló helyiségek – konyha, cselédszobák, raktár, mosókonyha, vasaló és mángorló – a pincében és a padlásszinten kaptak helyet, az épület hátsó traktusában pedig a földszinten kocsiszín és istálló, az emeleten a szénapadlás és a kocsislakás volt.
Eisele Vilmosnak és Kilián Máriának egy fia és két lánya született. Eisele Tibor 1934-ben, mindössze 38 évesen elhunyt, Márta a kivándorlási dokumentumai alapján 1957-ben elhagyta az országot – Brazíliában, São Paulóban telepedett le; ifj. Eisele Mária 1971-ben, idős korában hunyt el Budapesten. 1952-ben állami tulajdonba került az épület,[8] majd 1958-ban szociális otthon céljaira alakították át, amely az 2010-es évekig működött. A pincében kibővítették a konyhát, átalakítva a cselédszobákat, a felső szinten többágyas szobákat alakítottak ki. Ez idő alatt csupán kisebb-nagyobb felújításokat végeztek rajta, így állaga jelentősen leromlott. A 2016-ban készült fotódokumentáción ez az előző, felújítás előtti állapot látható. Az épület 2017-ben a Kertész Imre Intézet tulajdonába került, akik kutatóközpont és archívum létesítése céljából alakították át az épületet. A felújítás előtti állapotot az alábbi videóban is megörökítették. A kivitelező a Market Építő Zrt. volt, nevükhöz a Párisi Udvar látványos felújítása is kapcsolódik. Az intézet várhatóan hamarosan megkezdi Benczúr utcai működését, s így sok év után újra lehetőség nyílhat majd az épület bejárására is.[9]
Kún Emese levéltáros, BFL
[1] Mihók-féle Magyar Compass 38/2. (1910) Horvát-Szlavónország, p. 1135. (online, 2020.05.29)
Művezetők Lapja, 1900 (3. évfolyam, 8. szám), 1900.08.20, p. 119. (online, 2020.05.29)
[2] Alpár közreműködését a levéltári iratanyag alapján egyelőre nem lehet igazolni, a szakirodalom azonban több helyütt említi az összefüggést. Láng Gépgyár. (online, 2020.06.02)
HU BFL – XV.37.c – 1460 – 25890 (telekkönyvi betét, online, 2020.06.02)
[3] A sajtóforrások Kilián Irmaként, a gyermekek halotti anyakönyvei Kilián Máriaként említik.
[4] Ingatlanok forgalma. Az Újság, 1908. december 20. (6. évfolyam, 304. szám), p. 36. (online, 2020. 06. 03.)
[5] HU BFL XV.17.d.329 – 29673, 1-12. fólió
[6] Takáts Rózsa: Színek, fények, árnyak. Róth Miksa és Alpár Ignác együttműködése a budapesti Vajdahunyadvárban. Budapest, 2017. p. 49. (kézirat, online, 2020.06.03)
[7] u.o.
[8] Ingatlanvagyon-értékelés, Benczúr utca 46. Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 2017.03.16 (online, 2020.06.04)
[9] Pesti Hírlap
