Budapesti Levéltári Mozaikok 2024/4. Biró Aurél: Magyarok a Francia Idegenlégióban – Kun László története

Kun László hazatérésekor tett kihallgatása alapján ismerjük meg gyermekkorát, Nyugatra szökésének indokait. Hogyan vált az idegenlégió katonájává, milyen laktanyákon keresztül vezetett útja Észak-Afrikába. Kiképzését követően hamarosan Indokínába vezényelték. Észak-Vietnam legveszélyesebb helyein szolgált. Bevetéseken nem sérült meg, de életben maradását mégis egy gyors orvosi beavatkozásnak köszönhette, mert vakbélgyulladással került kórházba. Szolgálata

Új podcast-adás: beszélgetés Hidvégi Violettával a 19. század eleji szépülő Pestről

Megjelent podcast csatornánk BFL+ sorozatának második adása, amelyben Hidvégi Violetta nyugalmazott főlevéltárossal a pesti Szépítő Bizottmányról, József nádor városfejlesztési tevékenységéről beszélget Ternovácz Bálint. A beszélgetés meghallgatható a Spotify és a YouTube felületén.

Kenyeres István állami kitüntetésben részesült

Levéltárunk főigazgatója a hazai és a határontúli magyar levéltárosok továbbképzése, valamint a kárpátaljai levéltárak magyar vonatkozású iratainak megőrzése, illetve a levéltári iratanyagok digitalizálása érdekében végzett munkája elismeréséül a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehette át a nemzeti ünnep alkalmából. Gratulálunk!

BFL+ április: Telek Ágnes, Sipos András és Kárpáti Attila előadásai

Budapest Főváros Levéltára tisztelettel meghívja Önt a BFL+ programsorozat keretében Telek Ágnes – Sipos András: Tervtári anyagok a digitális világban – Stockholm, Koppenhága, Budapest levéltárainak együttműködése és Kárpáti Attila: Wesselényi Miklós naplója című előadásokra. Helyszín: 1139 Budapest, Teve utca 3–5., Budapest Főváros Levéltára, Gárdonyi Albert terem Időpont: 2024. április 2.

Budapesti Levéltári Mozaikok 2024/3. Mautner Zoltán: Vetélkedés az állatkerti igazgatói székért. – Serák Károly megválasztása a városligeti zoológiai kert élére. 2. rész

A cikk második része bemutatja, hogy kik voltak Serák Károly igazi vetélytársai az igazgatói pályázat során, akik az előzetes válogatás során a „legképesebbek” minősítést kapták. Továbbá megtudhatjuk, hogy miként zajlott a döntés meghozatala, és milyen megfontolások állhattak az új igazgató kiválasztásának hátterében. Mautner Zoltán cikke a Budapesti Levéltári Mozaikok oldalán

Elindult levéltárunk podcast csatornája

A mai napon elindult a BFL podcast csatornája, egyelőre a Spotify felületén, de napokon belül meg fogunk jelenni a többi podcastmegosztónál is. Első sorozatunk a BFL+ nevet viseli, minden hónap első keddjén sorra kerülő előadásaink nyomvonalán halad: minden alkalommal két-két kollégánk mutatja be saját kutatásait, eredményeit, ezt követően kerül sor

Könyvbemutató: Perczel Olivér: A román-magyar háború és a román katonai megszállás magyar áldozatai (1919-1920)

Az Erőszakkutató Intézet gondozásában megjelent kötetet Anka László történész (VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) mutatja be Budapest Főváros Levéltára Gárdonyi-termében 2024. március 21-én 17 órai kezdettel. A magyar történetírásban elsőként, Perczel Olivér főlevéltáros összegyűjtötte az 1919–1920-as román-magyar háború és a román katonai megszállás magyar áldozatainak névsorát, az elhalálozás helyét, idejét

BFL+ március: Györgyi Csaba és Brunner Attila előadásai

Budapest Főváros Levéltára tisztelettel meghívja Önt a BFL+ programsorozat keretében Györgyi Csaba: A fővárosi magyarörmény identitás bázisaiésBrunner Attila: Otto Wagner munkássága Pesten című előadásokra. Helyszín: Budapest Főváros Levéltára, Gárdonyi Albert terem, 1139 Budapest, Teve utca 3–5.Időpont: 2024. március 5. (kedd) 15.00 óra Budapest Főváros Levéltára mindig is nagy súlyt helyezett

A Czigler kiállítás a győri bencés gimnáziumban

A Következetesség formában és szellemben – Czigler Győző építőművészete című kiállításunk újabb állomása Győr, a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium (Győr, Széchenyi tér 8.). Az ünnepélyes megnyitóra 2024. február 15-én került sor. A kiállítás a tanév végéig tekinthető meg a gimnázium 2. emeleti dísztermében. A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs

Hét levéltár – hét középiskolai foglalkozás a történelem különböző korszakaiból

Levéltárunk 2024. február 23-án az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában szervezőként levéltár-pedagógiai továbbképzésen vett részt. A program első három órájában a fő szervező és a helyszínt biztosító Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára mellett Budapest Főváros Levéltára, valamint a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Békés Vármegyei Levéltára, Győr-Moson Sopron Vármegye Levéltára, Nógrád Vármegye

Budapest-történet-írás új utakon

A Magyar Történelmi Társulat és Budapest Főváros Levéltára konferenciája a levéltárban Meghívó A Magyar Történelmi Társulat és Budapest Főváros Levéltára tisztelettel meghívja Önt Budapest-történetírás új utakon című konferenciájára Helyszín: Budapest Főváros Levéltára 1139 Budapest, Teve utca 3–5. Gárdonyi Albert terem Időpont: 2024. március 11. (hétfő) A rendezvény nyilvános és ingyenes,

Budapesti Levéltári Mozaikok 2024/2. Mautner Zoltán: Vetélkedés az állatkerti igazgatói székért. – Serák Károly megválasztása a városligeti zoológiai kert élére. 1. rész

1873. június 17-én az állatkert igazgatója, Berecz Antal váratlanul lemondott pozíciójáról, így a városligeti kertet üzemeltető Állat- és Növényhonosító Társaság pályázatot hirdetett az állásra. A rövid jelentkezései határidő ellenére 23 önéletrajz érkezett a zoológiai kert vezetői székének elnyerésére. A nagyszámú jelentkező közül meglepetésre Serák Károly nagyabonyi birtokost választották ki, aki

Az Idegenvezetők Világnapja programjai levéltárunkban

Budapest Főváros Levéltára idén is részt vesz az Idegenvezetők Világnapja alkalmából rendezett programsorozaton, amelynek szervezője a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara. Programjaink: 2024. február 21. szerda 10.00 – 11.30 Tárlatvezetés a „Budapest – a város és hídjai” kiállításon – BETELT 12.00 – 12.30 Tárlatvezetés a „Budapest egyesítése” kamara-kiállításon – BETELT 12.30

Budapesti Levéltári Mozaikok 2024/1. Brunner Attila: Egy eddig ismeretlen Otto Wagner-terv: Mandl Károly bérháza

A Budapesti Levéltári Mozaikok 2024/1. számában Brunner Attila ír Otto Wagner eddig ismeretlen tervéről. A modernista építészet nagy hatású alakja, a bécsi Otto Wagner pályakezdése Magyarországhoz is kötődik. Fiatalkori fő műve, az 1872-ben befejezett pesti Rumbach utcai zsinagóga mellett több épületet is tervezett Pestre 1870 körül, amelyek azonban viszonylag kevésbé közismertek,

A BFL+ 2024. februári előadásai

MEGHÍVÓ Budapest Főváros Levéltára tisztelettel meghívja Önt a BFL+ programsorozat keretében Hidvégi Violetta: József nádor és Pest város Szépítő Bizottmánya és Garami Erika: Budapest pénzeinken című előadására. Helyszín: Budapest Főváros LevéltáraGárdonyi Albert terem1139 Budapest, Teve utca 3–5. Időpont: 2024. február 6. (kedd) 15.00 óra A meghívó pdf formátumban elérhető itt.   A rendezvény