Kiállítások

Budapest közlekedik – a főváros közösségi közlekedés 150 éves története

A kiállítás a főváros egyesítésének 150. évfordulójához kapcsolódó események sorába illeszkedik. Bevezetést nyújt a fővárosi közlekedés sokszínű és összetett világába. Célja a fővárosi közösségi közlekedés sokszínűségének felvillantása, és a BFL-ben őrzött iratok forrásgazdagságának reprezentálása. A tárlat túlnyomórészt Budapest Főváros Levéltára vállalati iratanyagára épül, az 1860-as évektől 2010-ig terjedő időszakból válogatva.

Budapest – a város és hídjai
Budapest egyesítésének 150. évfordulója és a Széchenyi lánchíd felújítása alkalmából Budapest Főváros Levéltára kiállításon mutatja be a Dunát átszelő budapesti hidak történetét. A mai Budapest múltja szorosan összefonódik a Dunával, a folyamon való átkelés bonyodalmaival és lehetőségeivel, és az adottságai okán a vidéki területek felől itt összefutó utakkal.
A budapesti rakpart – A főváros arcai
2021-ben Chochol Károly fotóművész fotóanyagával gazdagodott Budapest Főváros Levéltára. Az 1300, többnyire kiállításra készült előhívott fotóból, a megközelítően 10 000 digitális képből és 40 000 fotónegatívból, valamint a művész személyes dokumentumaiból válogat a kiállítás. A kiállított fotók, iratok és tárgyak az elmúlt évtizedek kulturális életének fontos lenyomatai.
Bor – mindenkor! Szőlő- és borkultúra a fővárosban a 17. század végétől napjainkig
Levéltárunk legújabb kiállítása a Bor – mindenkor! Szőlő- és borkultúra a fővárosban a 17. század végétől napjainkig
Következetesség formában és szellemben – Czigler Győző építőművészete
A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ és Budapest Főváros Levéltára közös kiállítása az építőművész születésének 170. évfordulója alkalmából valósult meg, Tóth Enikő és Brunner Attila kurátori munkájával.
Kamarakiállítás: Budapesti fürdők villanófényben (XX. század)
2019. május 24-én nyílt meg Budapest Főváros Levéltára legújabb, a budapesti fürdőkultúrát bemutató kamarakiállítása, amely a Nyitott Levéltárak idegenforgalom és turisztika témájú 2019/20. évi programsorozatához kapcsolódik.
A historizmustól a konstruktivizmusig. A historizmustól a modernig.
A historizmustól a konstruktivizmusig. Szentpétervár várostervezése és építészete a XIX. század második felében és a XX. század első felében. – A historizmustól a modernig. Budapest várostervezése és építészete a XIX. század második felében és a XX. század első felében
Kiállítás: A Liget egykor
Budapest Főváros Levéltára A Liget egykor című kiállítása a 18. század végétől napjainkig vezeti látogatóit.
„A pesti serfőzéstől a sörgyártásig” és „Prost Heidelberg! A heidelbergi sörfőzdék és sörözők története” című kiállítások
Budapest Főváros Levéltárának a régió ipar- és építészettörténetének fontos részét képező budapesti sörfőzdéket és az ott főzött sör történetét bemutató kiállítása a Heidelbergi Városi Levéltárnak az egyik legszebb németországi város sörfőzdéinek, sörözőinek több évszázados, hagyományokkal teli múltjába kalauzoló tárlatával egészül ki.
Orosz-magyar pillanatképek teleOBJEKTÍVvel
Hogyan látta Magyarországot az orosz fotográfus, sajtótudósító, illetve a második világháborús haditudósító a 20. században? Mit tartott érdemesnek megörökíteni az utókor számára? Miről készítettek felvételeket az Oroszországba ellátogató magyarok? Milyen magyar vonatkozású fotóanyagot rejtenek az orosz levéltárak? Ezekre a kérdésekre próbál meg választ adni Budapest Főváros Levéltára és a Szentpétervári
A „másik” Gárdonyi… Gárdonyi Albert (1874–1946) főlevéltáros – „a főváros és a nép levéltárosa”
A tárlat eredeti levéltári és nyomtatott dokumentumok felhasználásával mutatja be egyik legjelentősebb hazai levéltáros, Gárdonyi Albert életét és munkásságát, valamint levéltárunk történetét jellegzetes mozzanatok felvillantásával.
Széttépett esztendők, 1938–1944
Önazonosság, diszkrimináció és üldöztetés – személyi és családi iratok tükrében
„Szentpétervári hidak” kiállítás
A 22 roll-upból álló „Szentpétervári hidak” kiállítás levéltári dokumentumokon és fényképeken keresztül mutatja be a szentpétervári hidak háromszáz éves történetét.
Budapest +25 – Választás, mindennapok című kiállítás
A fővárosi vonatkozású forrásokat gyűjtő Budapest Főváros Levéltára a huszonöt évvel ezelőtti eseményekből az 1990-es helyi, tehát fővárosi önkormányzati választásokat kívánja egy 2015. június 11-én nyíló, és az 1990-es önkormányzati választások második fordulójának 25. évfordulóján, 2015. október 14-én záruló kiállítás keretében bemutatni.
Ybl-épületsorsok az Unger-háztól a Kálvin térig
Ybl Miklós születésének bicentenáriuma a 2014. évben alkalmat adott, hogy az életművet különböző szempontok szerint újra áttekintsük. Budapest Főváros Levéltára – Ybl tervhagyatékának őrzője – együttműködve a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészettörténeti Tanszékével kiállítással és tanulmánykötettel is tiszteleg a mester emléke előtt az ünnep alkalmából.