Budapest Főváros Levéltára 2001-ben díjat alapított az intézményben végzett kiemelkedő munkateljesítmény elismerésére. A díj névadója a levéltár múltjának meghatározó jelentőségű személyisége, Gárdonyi Albert főlevéltárnok, aki munkásságával jelentős megbecsülést szerzett intézményünknek, és tudományos tevékenysége eredményeként alapvető jelentőségű művek születtek a főváros történetének témaköréből. A díj évente egyszer, két fokozatban kerül kiadásra, a levéltár kiemelkedő teljesítményt nyújtó, egy-egy munkatársa számára.
A díj második fokozata a „Gárdonyi Albert-toll” annak adható, aki intézményünkben – tudományos, vagy más szakterületen – hosszabb időn át, jelentős eredményeket ért el, s ugyanakkor tevékenységével a munkahelyi közösség építésében is elismerésre méltó szerepet játszik. A díj odaítélésével több éves kiemelkedő jelentőségű munkásság kerül elismerésre.
Díjazottak:
2023 – Rab Zsuzsánna
2022 – Baros Beatrix
2021 – Agócs Tibor
2020 – Szász Károly
2019 – Molnár Béla
2018 – Solyom Tibor
2017 – Dani Éva
2016 – Baginé Farkas Ágnes
2015 – Bellovics József
2014 – Tomasek Lászlóné
2013 – Bencsik Judit
2012 – Demeter Györgyi
2011 – Szabó Mónika
2010 – Pechán Gáborné
2009 – Szepesi László
2008 – Barsai László
2007 – Szilvay Gyula
2006 – Orbán Piroska
2005 – Szimuly Lászlóné
2004 – Buzás Józsefné
2003 – Földesi Irma
2002 – Váraljai Péterné
2001 – Kondor Jánosné