A várostörténet híd a város múltja és a város jelene között. Mindaz, amivel a várostörténész foglalkozik, a ma élő városlakók számára örökség, a szó legtágabb értelmében véve. Igaz, sok múlik azon, hogy a város lakói, irányítói és formálói mikor mit akarnak kezdeni ezzel az örökséggel.
A múltból öröklött adottságok nagymértékben meghatározzák a város mindenkori jelenét; a mai nagyvárosi problémák ezért nem érthetők meg a történeti előzmények ismerete nélkül. Nem véletlen, hogy a várossal foglalkozó különféle tudományok manapság kölcsönösen nyitottak egymás iránt. Egyrészt gyakran nehéz és értelmetlen is a „történeti” és a „kortárs” között mesterséges határt húzni. Másrészt a várostörténet nem zárkózhat el attól, hogy kortárs városi problémákkal foglalkozzon, ahogyan a többi diszciplínának is szüksége van arra, hogy az általa vizsgált problémák történeti gyökereit kutassa. Nem létezhet városszociológia társadalomtörténet nélkül, hiszen a mai társadalmi jelenségek nem érthetők meg, ha történelmi előzményeik nem ismertek. Nem létezhet várostervezés, urbanisztika sem történelmi alapok nélkül; a mai urbanistának foglalkoznia kell az elődök várostervezési gyakorlatával, hiszen a mai városi problémák nagyon gyakran éppen a múlt várostervezési gyakorlatából következnek, annak terhes örökségeként maradtak ránk.
A jelen kötetben szereplő válogatás összeállításakor a szerzőt az a szándék vezette, hogy Budapestet a középpontba állítva az új- és jelenkori várostörténet lehetséges témáinak és módszereinek szeles skáláját vonultassa fel.