Szentpétervár Levéltári Bizottsága és Budapest Főváros Levéltára együttműködésében jött létre a „Szentpétervári hidak” című kiállítás, melynek megnyitó ünnepségére 2016. március 22-én került sor.

A vendégeket Dr. Kenyeres István Budapest Főváros Levéltára főigazgatója és Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes asszony köszöntötte, a kiállítást Szergej Alekszandrovics Szokolov, Szentpétervár Levéltári Bizottsága elnöke nyitotta meg.

A kiállítás kurátorai: Alekszandra Andrejevna Varlamova és Anasztazija Szergejevna Konohova

„Szentpétervári hidak”

Budapest Főváros Levéltára és a Szentpétervár Levéltári Bizottsága együttműködési megállapodása keretében megvalósuló kiállítás

Budapest Főváros Levéltára és Szentpétervár Levéltári Bizottsága 2014. november 24-én Szentpéterváron együttműködési megállapodást kötött. Az egyezmény egyes pontjai határoztak a levéltári munkatársak tapasztalatcseréjéről, közös konferenciák, tudományos projektek és kiállítások szervezéséről. A 2015 júniusában és szeptemberében lezajlott szakmai tapasztalatcsere után a két intézmény levéltári munkatársai közös munkájának köszönhetően jött létre a budapesti és szentpétervári hidakat bemutató kölcsönös kiállítás terve. A kölcsönös kiállítások tematikája kézenfekvő volt, hiszen a Budapestet átszelő Duna-hidak ugyanúgy a város jelképeinek számítanak, mint a Szentpétervárt átszelő Néva folyó hídjai. A híd továbbá szimbolikus jelentéssel is bír: nem csak városrészeket köt össze fizikai értelemben, hanem a két országot összekötő tudományos, kulturális kapcsolatokat is jelképezi. Végül a két város történelmi emlékezetét jelentő levéltárak jelentőségére is felhívja a figyelmet: az ott őrzött dokumentumok ugyanúgy összeköttetést képezhetnek a két ország között, mint ahogy a Duna, és a Néva hídjai az egyes városrészek között.

A 22 roll-upból álló  „Szentpétervári hidak” kiállítás levéltári dokumentumokon és fényképeken keresztül mutatja be a szentpétervári hidak háromszáz éves történetét. A kiállításon olyan témák képviseltetik magukat, mint a Néva folyó hajóhídjai, Észak fővárosának első fa-, kő- és fémhídjai, megvalósulatlan hídtervek, a Névát átívelő állandó hidak megjelenése, a Forradalom és a Nagy Honvédő Háború évei és hídjai stb. A hídépítés egyedülálló tervdokumentációja közül gyönyörködhetünk A. Benois rajzaiban, amelyek a Palota híd díszítő elemeit tartalmazzák, vagy a nagy orosz mérnök, A Betancourt terveiben. Különös figyelmet érdemelnek azok a roll-upok, melyek hajó- és uszályhidakat mutatják be, amelyeket a 18. században a város fő vízi országútján, a Néva folyón építettek, de máig nem őrződtek meg. A hídépítések során készült, ritkaságszámba menő fényképek, ezek sorában a hajószelvények szállítása vagy a keszonok beállítása, a hidak kivilágítása és megnyitása; a városvezetők levélváltása valamint régi térképek és képeslapok. A látogatók nemcsak a létesítmények építésével ismerkednek meg, hanem azzal is, hogy mi nyugtalanította az állatvédők egyesületét a Palota híd átépítésekor. Magában véve egyedülállóak a fémből készült és a lánchidakhoz kapcsolódó dokumentumok is, ezek sorába tartozik az Egyiptomi híd dokumentációja. A híd összeomlásának okára is választ kapnak a látogatók a kiállítás anyagából.

Levéltári dokumentumok tudósítanak a Néva folyó állandó hídjainak építéséről – kezdve a Blagovescsenszkij hídtól (1850), amely építésekor, illetve a Palota híd 1916. évi befejezéséig Európa leghosszabb hídjának számított. A Palota híd tervezését heves viták kísérték, amely visszatükröződik a tervek nagy számában, mint a kiállításon láthatókon is. A forradalom időszakában a hidak a város politikai és gazdasági életének aktív „szereplőivé” váltak: a politikai nagygyűlések és az első szovjet ünnepek főszereplői voltak, a kor szellemének megfelelő nevet kaptak, mindennek nyoma maradt a korszak írott anyagában. A blokád időszaka (1941-1944) nemcsak a város lakói, hanem a hidak számára igazi megpróbáltatást jelentett. A leningrádiak töretlen hősiességének jelképévé vált az Anyicskov híd „Lófékezők” szoboregyüttese, amely az Anyicskov palota kertjében vészelte át a blokádot, és a szovjet csapatok győzelme után azonnal visszakerült eredeti helyére. A második világháború utáni dokumentumok az új műszaki és művészi megoldások és útkeresések időszakát mutatják be, amely végül a szentpétervári hídépítés történetének mai időszakával zárul és Oroszország egyik legnagyobb hídépítő vállalatát, a Mosztootrjad Nr. 19-et mutatja be.