Bevezető/beköszöntő
Mi, levéltárosok, levéltári munkatársak gyakran szembesülünk azzal, hogy a közvéleményben meglehetősen téves kép él arról, hogy mi folyik a levéltárban, mit is csinál egy levéltáros.
A filmekben, könyvekben megjelenő levéltároskép – közismert a poros papírok közt élő, a világtól elrugaszkodott, köpenyes tudós figurája – meglehetősen távol áll a valóságtól. Tapasztalataink szerint még azok a történész kutatók sem értik egészen, milyen feladatokat kell egy levéltárosnak ellátnia, akik járnak levéltárba, pedig a kutatott iratanyag tartalmát jobban ismerik, mint az őket kiszolgáló levéltáros.
A most fennálló veszélyhelyzet különösen indokolttá teszi, hogy egy sorozat keretében bemutassuk, hogyan működik ezekben a hetekben Budapest Főváros Levéltára, amely ugyan kényszerűen, átmenetileg bezárta kapuit a kutatók és az ügyfelek előtt, munkatársai azonban otthon sem pihennek.
A „home office” üzemmód természetesen minket is váratlanul ért, s nem tudtunk minden, erre az évre tervezett tevékenységet tovább vinni: olykor kényszerű megoldásokhoz kellett nyúlnunk, s olyan munkákat vettünk elő, amelyek „normál üzemben” csak egy-két év múlva kerülnének sorra. Jelen írásunkban igyekszünk közérthetően tájékoztatást adni ezen munkálatok eredményeiről, értelméről, illetve hasznáról a beiratkozott és reménybeli levéltárhasználók számára.
Jancsó Éva: Pest város Szépítési Bizottmánya digitalizált iratai
Pest város Szépítési Bizottmányának (SZB) terv- és iratanyaga az egyik legkutatottabb Budapest 1873. évi egyesítése előtti időszakából. A kor építészettörténetének kiemelkedően fontos forrásegyüttese országos viszonylatban is, de keresik a város-, a hely- és családtörténetet kutató szakemberek és laikusok egyaránt.
1808 előtt Pest-Budán nem működött városi építési hatóság. Az ezt megelőző időkből engedélyeztetésre benyújtott tervanyag a kutatás során csupán esetlegesen kerülhet elő, a korábban épült házakról többnyire csak leírások maradtak fenn. A József nádor kezdeményezésére létrejött, és 1848-ig az ő alárendeltségében működő Szépítési Bizottmány (más néven Szépítő Bizottmány, Verschönerungs-Kommission) volt a város első építésügyi és városrendezési hatósága, amely először 1808 októberében ült össze. Pesten ezután a Szépítési Bizottmány engedélyezett minden magán- és középítkezést, átalakítási munkát és közterület rendezést, kijelölte a szabályozási vonalakat, amelyekhez minden építkezésnek igazodnia kellett. Építésrendészeti hatáskörében biztosította a szabályok betartását. 1808 novemberében elfogadta a város szépítési, szabályozási teendőire vonatkozó tervezetet 342 pontban. 1848 júliusától a Bizottmány felsőbb szerve a városi tanács volt. 1856 végén a testületi működést megszüntették, a Bizottmány helyére a Szépítési és Építési Hivatal lépett, de a terv- és iratanyag egységes sorozatot alkot 1860-ig. Az ezt következő évtől feladatait az újonnan létrehozott Építési (Építő) Bizottmány (ÉB) vette át.
A Szépítési Bizottmány létrehozása és működése – várostörténeti jelentősége mellett – vízválasztó a levéltári kutatás, a rendelkezésre álló forrásanyag tekintetében is, hiszen ettől kezdve kellett átmennie minden építkezésnek ugyanazon az engedélyezési eljáráson: ennek érdekében előzetesen be kellett nyújtani annak terveit, és az engedélyezett terveket meg is kellett őrizni – függetlenül attól, hogy megvalósultak-e, és pontosan a terv szerint valósultak-e meg. A benyújtott tervek egyik példánya az iratok között maradt. (Az 1829–1838 között külön kezelt tervek képezik a tervtár SZBK sorozatát.)
A Szépítési Bizottmány működésének eredményeként összességében mintegy 27 iratfolyóméter irat és a Tervtárban több, mint 12 ezer tervlap maradt ránk. Az iratanyagot az egykorú rend szerint az 1808. évi kezdettől az 1860. évi megszűnésig folyamatos 1–19827-ig terjedő levéltári helyszámok szerint helyezték el. (Ez nem jelenti azt, hogy pontosan ennyi ügy van, mert a számozásban ugrások is vannak.) A szervesen hozzájuk tartozó terveket az állományvédelmi követelményeknek megfelelő kezelés és teregetett formában történő tárolás biztosítására még az 1940–1960-as években végzett rendezések során kiemelték az iratok mellől, és intézményünk Tervtárába sorolták a XV.17.b.311. fondszám alatt. A tervek – az említett SZBK sorozattól eltekintve – az iratok levéltári helyszáma szerint rendezettek, tehát ugyanazon szám alatt kutatható mindkettő. Ez egyben azt is lehetővé teszi, hogy miután már mindkét sorozat digitalizálása megtörtént, a szétválasztott tervek és iratok az interneten egyesüljenek újra, ahogyan az az utódszerv, az 1861–1873 között működött Építő Bizottmány esetében már megvalósult a Hungaricana Közgyűjteményi portálon.
A Szépítő Bizottmány terveinek közel teljes digitalizálása (amelyből csak azok a tervlapok maradtak ki, amelyeknek mérete vagy állapota az akkori lehetőségek szerint ezt kizárta) a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával már 2006-ban megtörtént. A digitalizált tervek az Elektronikus Levéltári Portálon érhetők el a megfelelő jelzetek alatt.
Az iratanyag digitalizálására viszont csak egy évtizeddel később, 2016–2018 között kerülhetett sor a 2013-ban az Európai Unió támogatásával lebonyolított Elektronikus Levéltár Projektnek köszönhetően. Ez a modern kor követelményei szerint nagy mennyiségű iratanyag elektronikus nyilvántartását és közzétételét célzó program tette ugyanis lehetővé a BFL részére saját tömeges digitalizáló kapacitásának megteremtését, beleértve az iratokról készült mikrofilmek digitalizálásának lehetőségét is. A Szépítési Bizottmány iratairól több évtizeddel korábban már készültek biztonsági mikrofilmek, azonban sem kutatói használatra, sem digitalizálásra nem voltak elfogadható minőségűek. Ezért döntött úgy a levéltár, hogy a tervekhez hasonlóan a teljes eredeti iratanyagot is digitalizálja.
A biztonsági és közzétételi célú másolatok készítését minden esetben többlépcsős előkészítő munka előzi meg. Feltétlenül szükséges az iratok darabszintű rendezése és leszámozása még akkor is, ha abban különösebben nagy keveredés nincsen. Az eredetit kézbe véve, az egyes „aktákon” belül egymásba hajtogatott, vagy egy dossziéba, palliumba helyezett iratok rögtön elárulják az összetartozást, ami viszont az egyes oldalakról készült képek egymásutánján nem látszik. A digitális képállomány csak akkor tekinthető az eredeti hiteles, és azt a használatban pótolni képes reprezentációjának, ha a fájl- és mappastruktúra pontosan tükrözi az eredeti anyag rendjét. Máskülönben még a digitalizálás technikailag egyébként megfelelő kivitele esetén is egy nehezen áttekinthető képfolyam keletkezik, amelyben számos fontos, az eredetit kézben tartva egyértelmű összefüggés elvész az iratok között. Emellett az egyes képfájlok elnevezésének pontosan tükrözniük kell az adott irat adott oldalának az egész struktúrában elfoglalt helyét, a mappaszerkezetnek pedig a levéltári egységeket az egyes iratoktól az átfogó egységekig, amelybe beletartoznak. Jelen esetben az iratok az eredeti levéltári helyszámok szerinti palliumokban voltak, ezen belül kellett az iratok rendjét ellenőrizni, szükség esetén helyreállítani. A több évtizedes intenzív kutatás sokat rontott az iratok fizikai állapotán is. Ezért a digitalizálás előtt sor kerül az anyag sérüléseinek, gyűrődéseinek kijavítására, mert csak gyűrődés- és sérülésmentes iratokról készíthető olyan másolat, amelyen minden információ jól látható. A rendezés folyamatát mindig minden felvételezendő oldal leszámozása, azaz paginálása zárja, mivel a digitális másolat rendezettsége csak úgy biztosítható, ha a fájlelnevezés tükrözi az adott jelzeten belüli oldalszámot is. Az előkészítés utolsó lépéseként az egyes jelzetekhez tartozó oldalak számát, ami megegyezik az elvárt felvételek számával, táblázatba foglaljuk, ami útmutatóként szolgál a digitalizálást végző munkatárs számára, és egyben alapját képezi a digitalizálás ellenőrzésének is.
A másolat teljességének és hitelességének biztosítására mindig szükséges a digitalizálás ellenőrzése, azaz az elkészült képanyag gondos átnézése, a kimaradt vagy hibás felvételek feltárása, ezek pótlása és az elkészült új képnek a kialakított fájlstruktúrába való beillesztése is. Az Állományvédelmi főosztály digitalizáló műhelye ugyan már 2018 végére végzett a 131 doboznyi irat digitalizálásával, de az ügyiratoknak megfelelő mintegy 15 ezer mappa ellenőrzésének még a kétharmadánál tartottunk ez év elején, így az iratok jelenleg is „csak” eredetiben kutathatók levéltárunk kutatótermében. Ennek megszüntetése már csak azért is sürgető volt, mert a digitalizálás előkészítése során nagy munka és költséges anyag befektetésével elért fizikai állapotjavítás eredményei további intenzív használat során gyorsan semmivé válnak. Az ellenőrző munka befejezése szempontjából a járványhelyzet miatt elrendelt otthoni munkavégzés szinte kapóra jött. A levéltári teendők jó részét ugyanis még az egyre tömegesebbé váló digitalizálás mellett sem végezhetjük az eredeti dokumentumoktól elszakítva, a mára már igen nagyszámú elektronikus másolatok szükséges ellenőrzését viszont igen! A kényszer szülte helyzet tette tehát lehetővé a digitális fájlok darabonkénti átnézésének gyors lezárását. Így, ha visszatérhetünk a megszokott munkakörülmények közé, az ellenőrzés során feltárt hibák miatt szükséges hiánypótlások és fájl elnevezési korrekciók elvégzése után már nem lesz akadálya a Szépítési Bizottmány iratai digitális formában történő kutatásának sem.
Az utódszerv, az Építési (Építő) Bizottmány digitalizált tervei és iratai sok szempontú keresését a Hungaricana Közgyűjteményi portálon az teszi lehetővé, hogy Hidvégi Violetta kolléganőnk évtizedes munkával elkészítette a tervek adatbázisát, minden tervlap esetén azonosítva a helyszínt, a tervező és a megbízó személyét. Ez a munka a Szépítő Bizottmány nagyobb terjedelmű anyaga esetében még előttünk álló feladat. Addig az Elektronikus Levéltári Portálon található tervek és remélhetőleg mihamarabb hozzáférhetővé váló iratok a jelzetük (levéltári helyszám) ismeretében találhatók meg. Ennek megállapításához a korabeli segédleteken és a szakirodalom adatain kívül elsősorban az alábbi összeállítások nyújtanak segítséget:
Zakariás G. Sándor: Pesti építőmesterek munkássága 1850–1860: In: Művészettörténeti tanulmányok. A Magyar Művészettörténeti Munkaközösség Évkönyve, 1953. Budapest, 1954. 555–605.
A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézetének digitalizált regeszta gyűjteménye
