Példás asszonyok. Női szerepek változása a protestáns halotti beszédek tükrében (1711–1825) címen jelent meg kolléganőnk, V. László Zsófia könyve a Ráció kiadónál.

Kik voltak a „példás asszonyok”? Mely tulajdonságok és tevékenységek emelhettek egy nőt a példaképek sorába? Kik voltak, akik megszegték a normákat? A 18. század elejétől a reformkorig tartó időszakban a társadalmi, politikai, eszmei változásokkal párhuzamosan módosultak a nők feladatai, az életterük, sőt az is, hogy a férfiakhoz miként viszonyulhattak. A könyv e folyamatokat mutatja be egy elsőre talán szokatlan forrástípus segítségével: az erdélyi református elit körében különösen népszerű halotti beszédek révén képet alkothatunk a változások üteméről és ellentmondásairól, a kortársak nézetkülönbségeiről. Az elemzés során arra is választ kapunk, miért jelentették meg a halotti beszédeket, milyen területi, társadalmi, felekezeti jellegzetességekkel és használati módokkal találkozhatunk.

A könyv egyik megkapó alakja, Daniel Polixéna bárónő. Mint példája mutatja, a női feladatokkal kapcsolatos elméleti viták mellett az élet sokszor más helyzetet teremtett, olyan szerepekbe kényszerítve az asszonyokat vagy éppen olyan lehetőségeket biztosítva számukra, amelyek hagyományosan férfiakra tartozó területnek számítottak. A bárónő férje, Wesselényi István halála után gyermekei nevelése és a birtokok igazgatása mellett irodalmi tevékenységet is folytatott, és gyermekeit, köztük négy lányát ugyancsak erre ösztönözte. Egyeseket lenyűgözött a munkája, másokból ellenszenvet váltott ki határozott és vérmes természete, ő viszont kiállt amellett, hogy megfelelő oktatás révén a nők is képesek lesznek a férfiakkal azonos szellemi munka végzésére, ami végső soron Isten dicsőségére és az egész közösség javára válik.