A megalázó és igazságtalan trianoni békediktátumot magyar részről két olyan politikus írta alá, akik ismertségüket leginkább ennek az aktusnak „köszönhették”: dr. Benárd Ágost (nevét a források és a szakirodalom Bernárd, Bérnárd és Bénárd, illetve Ágost és Ágoston formában is említi) és dr. Drasche-Lázár Alfréd. Életükről, későbbi sorsukról Vizi László Tamás történész kutatásainak köszönhetően ma már jóval több ismerettel rendelkezünk, mint korábban.
Drasche-Lázár Alfréd 1875. június 15-én született Dorogon. Apai részről a flamand származású Drasche család leszármazottja volt. Édesapja, Drasche Arthur földmérőként dolgozott, és az erdélyi nemesi felmenőkkel büszkélkedő Lázár Jakabnak, a selmeci Erdészeti Akadémia tanárának a lányát, Lázár Ilonát vette feleségül. Innen ered az uralkodó által engedélyezett, thordai előnévvel ellátott, névegyesített kettős név: Drasche-Lázár.
Katonai pályára készült, de egy sérülést követően – nyelvtehetségének is köszönhetően – a diplomáciai hivatást választotta. Karrierjének csúcsára az első világháború éveiben jutott el. 1914 és 1917 között miniszteri tanácsosi címmel és jelleggel felruházott osztálytanácsosként, majd 1918-tól miniszteri tanácsosként vezette a Miniszterelnökség I. Elnöki osztályát.
Az ősei között valószínűsíthetően francia felmenőkkel rendelkező Benárd életútja eltérő volt: ő öt évvel később, 1880. január 3-án Budapesten született, és az első világháborúban katonaorvosként tevékenykedett. Ezt követően lépett politikai pályára.
Francia származása ellenére, illetve egyes szakirodalmi állításokkal szemben, miszerint jól tudott volna franciául, érdemes megjegyezni, hogy a diktátum aláírásakor francia tolmácsra volt szüksége, és amikor a második világháborút követően letartóztatták, a börtön nyilvántartása szerint is gyengén beszélt franciául:
A nevezetes aláírás részleteiről tíz évvel később így számolt be Benárd az Új Nemzedék 1930. június 4-én megjelent számában:
„– Siri csendben fogadtak és általános figyelem közepette foglaltuk el helyünket Millerand elnök kihirdette, hogy következik a magyar megbízottak által a békeszerződés aláírása. A ceremóniamester először hozzám lépett és felkért, Írjam alá a békét. Udvariasan hellyel kínált:
– Prenez place, Excellence!
– Merci beaucoup. Monsieur! – válaszoltam, amint udvariasan visszautasítottam a nekem átnyújtott disztollat is és állva, szinte oda se nézve, félvállról, a szálló asztalán talált és magammal hozott rozsdás, puhafa-száru tollal írtam alá a békeszerződést, majd családi pecsétes gyűrűmmel megpecsételtem. Azután ott hagytam a tollat az asztalon. Majd meghatalmazott társam, Drasche-Lázár Alfréd írta alá. […]
– Egész magatartásommal dokumentálni akartam, hogy a reánk kényszeritett aláírásnak a magam részéről egyéb fontosságot nem (tulajdonítok, azt nem ünnepélyes aktusnak, hanem reám nézve személy szerint és elsősorban nemzetemre nézve reánk kényszeritett és így minket nem kötelező, megalázó aktusnak tekintem.
– A nemzetközi sajtó képviselői előtt tett nyilatkozatomban rögtön az aláírás után kijelentettem, lehetetlennek tartom, hogy egyetlenegy magyar ember is magára nézve ezt az aláírást kötelezőnek tekintse. Erre felszisszentek és azt mondták, hogy már értjük, miért irta alá Excellenciád olyan nonchalanee-szal [nemtörödömséggel] a békeszerződést.”
Ennek az apró, de a helyzetet kellő dramatizálással megjelenítő epizódnak levéltárunkban őrzött források segítségével tudunk utánajárni.
A trianoni békediktátum szerződésének nincs Magyarországon példánya, sem a Magyar Nemzeti Levéltárban, sem másutt. Ugyanakkor a francia külügyi levéltár közzétett egy rossz minőségű fekete-fehér másolatot. Az eredeti dokumentum 524. oldalán szerepel a két magyar politikus aláírása. (Bővebb információk itt.
Budapest Főváros Levéltára immár két évtizede – az utóbbi tíz évben a Magyar Országos Közjegyzői Kamara támogatásával – bővíti a közjegyzői adatbázisát. A budapesti magánközjegyzői anyag feltárása során több olyan hitelesítés és okirat került elő, melyeket üzleti, vagy családi ügyeikben Benárd Ágost, vagy Drasche Lázár is aláírt.
Benárd Ágost aláírásai:
Drasche-Lázár aláírásai:
És valóban: nemcsak az látszik, hogy Benárd „nemtörödömséggel” vetette a szerződés alá családnevét és mellőzte keresztnevét, hanem az is hogy Drasche-Lázár is ugyanígy tett. A levéltárunkban őrzött aláírásaik is tanúsítják, hogy eme apró, de talán számukra sokat mondó gesztussal is jelezni kívánták az utókornak, hogy a ceremónián hazájukat kényszerűségből képviselve mennyire nem értettek egyet a diktátummal.
A fentebb idézett interjú szerint Benárd saját családi gyűrűspecsétjével hitelesítette aláírását. Az adatbázis jelen feldolgozottsági állapotában még nem bukkantunk más olyan forrásra, amelyen ezt a pecsétnyomatot fel lehet lelni.
Ugyanakkor Drasche-Lázár Alfréd levéltárunkban őrzött végrendeletén felbukkan gyűrűspecsétje:
A békeszerződésről rendelkezésre álló másolat alapján nem lehet eldönteni, hogy Drasche-Lázár is a családi gyűrűspecsétjét használta-e, de nagy valószínűséggel ő is ugyanígy cselekedett, mint Bernárd.
Sarusi Kiss Béla
Irodalom:
Vizi László Tamás: A trianoni békediktátum aláírói az első világháborúban, Sorsok, frontok, eszmék. Tanulmányok az első világháború 100. évfordulójára. Főszerkesztő: Majoros István Szerkesztők: Antal Gábor, Hevő Péter, M. Madarász Anita, Budapest, 2015.
Uő: Egy elfeledett magyar diplomata: Drasche-Lázár Alfréd.
Uő: A trianoni diktátum aláírója: a miniszter Benárd Ágoston. In: Közép-Európai Közlemények 3. (2010) 3. sz. No. 10. 67–79.
Uő: Ki legyen az aláíró? Vita a minisztertanácsban a trianoni békediktátum aláíróinak személyéről. In: Közép-Európai Közlemények. 3. (2010) 4. sz. 109–132.
Uő: A Magyar Távirati Iroda közleménye Benárd Ágost nyugalmazott miniszter népbírósági ítéletéről (1948. október 7.) In: Közép-Európai Közlemények. 5. (2012) 2. sz. No. 17.
