József Attila [IGE]:
Kezdetben volt Pakots,
aztán lőn az Ige.
Köztünk Ő a kapocs,
azért jöttünk ide.
Hévíz, 1932. szeptember 10.
Mi ihlette a költőnek ezt a rövidke kis verses köszöntőjét? Annak nézünk most utána…
Pakots József[1] író, politikus nevéhez fűződik annak az érdekvédelmi szervezetnek a megalapítása, amelynek az volt a célja, hogy rendszeres anyagi, jogi és akár orvosi[2] segítséget nyújtson az arra rászoruló magyar íróknak és költőknek. Szükség is volt erre, különösen az 1929-es világválságot követően. A rendszeres anyagi támogatást intézmények, magánszemélyek és földbirtokosok biztosították, de a főváros is a pártolók közé számított.
A szervezetet Írók Gazdasági Egyesületének hívták (röviden: IGE), és alakuló ülésére 1932. május 23-án került sor. Első elnöke Pakots József, főtitkára Supka Géza, társelnöke Móricz Zsigmond volt.[3] Az elnök korai halála után egy évig Móricz Zsigmond töltötte be az elnöki tisztséget, 1934-től pedig Ugron Gábor, a társelnöke Bajcsy-Zsilinszky Endre és Fenyő Miksa, míg a főtitkár Kodolányi János volt. Az egyesület köré már a kezdetben olyan ismert írók és költők csoportosultak, mint Kosztolányi Dezső, Schöpflin Aladár, Tamási Áron, Veres Péter és József Attila.
Az IGE kasszájába befolyt pénzből évente több alkalommal is támogatásban részesítették a nehéz sorsú írókat. Azonban nemcsak anyagi segítséget nyújtott a szervezet, hanem alkalmat is biztosított olyan nyári táborozások megtartására, ahol a magyar irodalmi közélettel kapcsolatos témákat és problémákat beszélték meg a résztvevők. Ezeket kezdetben a legkülönbözőbb helyeken szervezték meg: Miskolc, Lillafüred, Siófok, Görömbölytapolca, később azonban a Margitszigeti Nagyszálló adott állandó helyet az összejöveteleknek.
Az IGE tizenöt évig működött; hivatalos feloszlatására 1947. június 17-én[4] került sor.[5] A működés idejéből két rendezvényt emelnénk ki, amelyeken jelen volt József Attila is.
Az IGE első Balatoni Íróhetére 1932. szeptember 4–11. között került sor. A Veszprémben, Balatonfüreden, Siófokon, Keszthelyen és Hévízen megrendezett tanácskozásokon olyan fontos közérdekű témákról folyt a beszélgetés és a vita, mint a szerzői jogvédelem és cenzúra, vagy a magyar irodalom visszhangja a külföldi irodalomban. Mindezek mellett fontosnak tartották a résztvevők, hogy megismerjék a Balaton vidékét és találkozzanak az ott lakókkal, illetve ők is megismerhessék és meghallgathassák a magyar írókat és műveiket. Így került sor Keszthelyen az Urániában arra az irodalmi estre, amelyen kortárs írók és költők olvastak fel műveikből, amit a nagyszámú közönség lelkesen fogadott. S hogy miért volt mindez annyira fontos? Arra Schöpflin Aladár „Az IGE a Balatonon” című írásában ad választ: „Kelleténél messzebb estünk egymástól, írók és olvasók. Az írók megpróbálnak ezen úgy segíteni, hogy házhoz szállítják az irodalmat, elmennek a közönség közé, megismertetik magukat vele, de egyúttal ők is megismerik egy kissé a közönséget. Van ebben valami szimbolikus is, tiltakozás az ellen a közfelfogás ellen, hogy az irodalom luxuscikk, vallomás amellett, hogy az irodalom elsőrendű életszükségleti cikk, amelyet házhoz lehet szállítani, mint a tejet vagy kenyeret.” (Nyugat 1932. október 1. 19. szám).
Ekkor írta József Attila azt a kis négysoros versikéjét, ami írásunk elején olvasható.
1933 júniusában került sor az IGE lillafüredi kongresszusára,[6] amelyre kétszáz író részvételét remélték a szervezők. A rendezvényen résztvevő József Attila a Palota Szállóban vetette papírra 1933. június 12-én a magyar irodalom egyik legszebb szerelmes versét, az Ódát. A költemény ihletője dr. Szőllős Henrikné Marton Márta művészettörténész volt, akiről Pátzay Pál szobrászművész is megjegyezte: „Képzőművész létemre kevés olyan szép nőt ismertem, mint dr. Szőllősné. Műveltsége, kelleme mellett ez a kivételes szépség egyszerűen nem maradhatott hatástalan senkire, aki a közelébe került. Csak természetes, hogy művészemberre, kivált olyan szenzibilis lényre, amilyen József Attila volt, még kevésbé.”[7]
Szöllősné a következőképpen emlékezett vissza a József Attilával történt találkozásaira: Összesen három napig ismertem József Attilát, s e három napban is keveset találkoztam vele. Néhány nap múlva Pesten még egyszer néhány percnyi időt töltöttünk együtt. Akkor láttam utoljára… A következő történt: Az én eredeti végzettségem művészettörténész, de zenével is foglalkoztam, fiatal koromban Bécsben újságíróskodtam a »Musikblätter des Anbruch« című lapnál. így sok művész és író ismerősöm, barátom volt. Az ő révükön kaptam meghívást a lillafüredi írótalálkozóra… József Attilával ezekben a napokban ismerkedtem meg. Megmondom teljes őszinteséggel: tudtam, hogy jeles költő, de hogy nagy költő, azt én akkor még nem tudtam. Néha beszélgettünk ezekben a napokban, műveltsége, egyéniségének érdekessége megfogott. Amolyan játékos, jelentéktelen udvarláson felül semmilyen szubjektív kapcsolatról nem beszélhetek. Mondhatom, nem álmodhattam, hogy ebből az ismeretségből vers szülessék… Nagy meglepetés ért, amikor hazaérkezvén a félbeszakadt találkozóról, másnap egy borítékban megkaptam a verset egy néhány soros levél kíséretében. Szépnek találtam, természetesen eltettem. S azután két nappal később ért a következő és utolsó meglepetés ebben az ügyben. Kora reggel csengettek a Mészáros utca 12. számú házban levő, akkori lakásom ajtaján. József Attila volt. Néhány meglehetős érdektelen mondatot beszélgettünk. Megköszöntem a verset. Ő hamarosan elment – akkor láttam utoljára. Ez minden. Ha többet mondanék, hazudnék… Ja, és még valamit hadd tegyek hozzá. Mondom, bár merőben más világ volt a József Attiláé s az enyém, költészetét értékeltem és élveztem. De a vers igazi nagyságát jóval később ismertem fel. Meglepetéssel figyeltem fel egyszer, ha jól emlékszem, 1946-ban a párizsi rádió irodalmi adására, ahol az Óda francia fordítását a következő szavakkal vezették be: „A modern világirodalom legszebb szerelmi költeménye.” Ekkor büszkeséget éreztem – gondolom, ez érthető –, hogy ehhez a költeményhez nekem valami közöm van…[8]
S hogy mit szólt mindehhez Szántó Judit, József Attila élettársa, az már egy másik történet…[9]
Csiffáry Gabriella
[1] Pakots József (1877–1933) újságíró, író, forgatókönyvíró, országgyűlési képviselő, egy ideig a Magyar Újságírók Egyesületének elnöke is volt.
[2] Kodolányi János például 1933. január 19-én levélben fordult a szervezet orvosához, Turnai Lajos főorvoshoz, hogy segítsen a beteg József Attilának.
[3] Az alakulásakor Terescsényi György és Kodolányi János volt a titkár. Az alelnökök és a választmány tagjai közül néhány híresebb személy: Féja Géza, Illyés Gyula, Kassák Lajos, Nagy Lajos, Tersánszky Józsi Jenő, Zilahy Lajos.
[4] Magyar Közlöny 1947. június 10. 128. szám, 6.
[5] HU BFL IV.1409.k. 2. doboz.
[6] A rendezvény félbeszakadt Pakots József 1933. június 12-én bekövetkezett hirtelen halálával.
[7] Rajk András: Óda. József Attila költeményének keletkezéstörténete. Kritika 1983. 6. szám, 27.
[8] Az „édes mostoha.”. József Attila „Ódá”-jának története (Rajk András interjúja dr. Szöllős Henriknével). Népszava 1964. január 19. 7.
[9] Szántó Judit: Napló és visszaemlékezés. Múzsák Közművelődési Kiadó – Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1986, 96–99.
