Ráday Mihály iratai Budapest Főváros Levéltárában

Ráday Mihály (1942–2021) művészettörténész televíziós műsorával (Unokáink sem fogják látni) vált ismertté.

Ráday Mihály (1942–2021) művészettörténész, operatőr, rendező; fővárosi tanácstag, majd országgyűlési és fővárosi képviselő volt. Televíziós műsorával (Unokáink sem fogják látni) országos mozgalmat indított az építészeti és művészeti emlékek megmentése, megóvása érdekében. Közéleti funkcióiban is főleg épített környezetünk pusztulása, rombolása ellen, az értékek védelmében tevékenykedett.

Szakmai tevékenységének iratait 1993-tól kezdve több részletben adta át a levéltárnak. A most bekerült iratok többségét televíziós műsoraihoz, illetve értékvédő tevékenységéhez kapcsolódó, települések, illetve témák szerint kialakított dossziék teszik ki (budapesti és vidéki, illetve országos témák egyaránt előfordulnak, pl. közlekedés, reklámok, kastélyok, nyilvános illemhelyek). Ráday ezekbe a dossziékba igen változatos anyagot: műemlékekkel, helyi értékekkel, városképpel kapcsolatos újságcikkeket, máshol nem elérhető dolgozatokat, prospektusokat, fotókat (köztük jelentős mennyiségű saját fotót) gyűjtött össze. A legtöbb dosszié levelezést is tartalmaz: televíziós műsorainak nézői keresték meg Ráday Mihályt mint egyszemélyes intézményt a saját környezetükben vagy utazás közben észrevett problémákkal, amelyek megoldásához segítséget kértek vagy beszámoltak a helyi értékek megóvásával kapcsolatos eredményeikről. Sokszor fotót is mellékeltek a levélhez, ezek között épület-, illetve családi fotók is megtalálhatók. Ráday válaszlevelei jól tükrözik egyéniségét, illetve a civil társadalommal kapcsolatos nézeteit: helyi ügyekben a helyi lakosok tudnak a legtöbbet elérni; minden közösség felelős a saját környezetéért, értékeiért; hasznosabb, ha összefognak, pénzt gyűjtenek, helyben cselekszenek, mintha „felülről” várják a megoldást. Ezt a felfogást a posztkádári korszakban nem minden levelezőpartnere osztotta, a központi intézkedést váró, illetve a Ráday válaszát értetlenül fogadó állampolgárok levelei, válaszlevelei a műemlékvédelmi kérdéseken, az épületek privatizációjából eredő problémákon túl a rendszerváltás utáni társadalom állapotát is híven mutatják be.